Szabó Anna
Már csak néhányat kell aludni és újra felbolydul a Budai Vár élete, hiszen hamarosan megnyitja kapuit a látogatók előtt a 25. Mesterségek Ünnepe. Közel 800 mester és több mint 80 000 látogató tölti immár hagyományosan a hagyományok jegyében ezt a pár napot. A rendezvényt megelőző időszakban a jeles szülinap alkalmából két különleges pályázat is meghirdetésre került, a díjazottak kilétére is most derül majd fény. Természetesen kulturális csemegékben, programokban sem lesz hiány, a jubiláló fesztivál első napi műsorán máris olyan híres muzsikusok szerepelnek, mint Pál István Szalonna, Szalóki Ági, és a Kerekes Band.

Az idei Mesterségek Ünnepe sok mindenben ugyanaz maradt, mint az elmúlt 25 évben, a szervezők lelkesedése, a kézművesek tapasztalata és a rendezvényt látogatók kíváncsisága azonban még magasabbra szárnyal, mint korábban bármikor. A Budai Vár történelmi környezetében négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyekben mutatják majd be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatába. Egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja a közönséget. Idén a Mesterségek Ünnepe a 20 éves Borfesztivállal ünnepli együtt születésnapját és ennek apropójából számos program kapcsolódik majd a borkultúra népszerűsítéséhez is. Lopózás, színező sarok, „palackozd magad” programok és gyerekborász képzés is várja a legfiatalabbakat.
Ahogy minden évben, idén is lesz díszvendége a rendezvénynek, a Balti Államok, azaz Észtország, Litvánia, és Lettország mutatja be mestereinek titkait.

A fő téma idén a viselet és kiegészítők lesz, melyhez kapcsolódóan egy pályázat is meghirdetésre került „Tetőtől Talpig” címmel.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Házának közös pályázatának lényege a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, és a mai öltözködéskultúrába történő alkalmazása. Mindezt azzal a céllal, hogy azok ünnepeink és hétköznapjaink szerves részévé válhassanak. 135 pályamű érkezett, melyből 49 került be a döntőbe és ezek közül a pályázatok közül kerül majd ki a győztes, Schmittné Makray Katalin fővédnökségével zajló döntés után.
Az eredményhirdetésre augusztus 19-én 19 órától kerül sor egy látványos divatbemutató keretében.

Azonban nem csak férfi, női, gyermek öltözet-, és kiegészítők tervezésére írtak ki pályázatot a szervezők, hanem indult egy jubileumi fotópályázat is, melyre olyan munkákat vártak, amelyek a Mesterségek Ünnepének eddigi pályafutását mutatták be, ragadtak ki az elmúlt 24 évből egy-egy pillanatot. A huszonnégy szép és izgalmas fesztivált, sok-sok emlék, fotó és videó őrzi, így nem volt meglepő, hogy a rövid határidő ellenére is 600 feltöltött fotó érkezett a zsűri színe elé. A fotókiállítás legjobbjaiból augusztus 18-án kiállítás nyílik.
A kézműves bemutatók és kirakodóvásár mellett a Mesterségek Ünnepe gondosan felépített zenei színpadán is fantasztikus pillanatokra számíthatunk. Már a nyitó napon olyan országos hírnévnek örvendő zenekarok lépnek fel a Palota Színpadon, mint Pál István Szalonna és Szalóki Ági, az Oroszlános-udvarban pedig a Kerekes Band csap majd a húrok közé. Augusztus 19-én többek között a Latin Spirit Trió hozza el a fesztiválhangulatot, 20-án pedig ünnepi nagykoncertet ad a Kaláka együttes, akik több, mint negyvenéves zenei és irodalmi tevékenységük alatt a magyar közönség százezreivel ismertették meg versek ezreit, külföldi útjaikra pedig magyar irodalmárok százainak hírét vitték magukkal.
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK