Szabó Anna
Kíváncsiak voltunk, László szerint mik egy hamisítatlan születésnapi torta titkai…
„Azt gondolom, a jó születésnapi torta személyes, jellemző az ünnepeltre, vagy igazi meglepetést, örömet okoz neki – kezdi ifj. Zila László. Születésnapra általában figuratortát kérnek tőlünk, a legkülönbözőbb dolgokat - ezeket örömmel vállaljuk, mert szeretjük a kihívásokat! Cukrászaink igen kreatívak."
Mivel a Zila Kávéház és Étterem 4 alkalommal is elnyerte az Ország tortája címet, adott a kérdés, mi az Ő sikerük titka? László állítása szerint mindig minőségi alapanyagokból dolgoznak, hosszú kísérletek után fejlesztik ki tortáikat, így Magyarország születésnapi tortáit is. „Ezek a torták igen összetettek- folytatja az ügyvezető-, a fő alapanyag pedig nálunk mindig egy régió termésére (pándi meggy, szatmári szilva, kecskeméti barackos köles) épült - ezzel egyébként azt hiszem, hagyományt is teremtettünk. Erre pedig büszkék vagyunk!”

Mint az ügyvezetőtől megtudtuk, 30. évfordulójuk mintegy megkoronázásaként egy másik jelentős születésnapon is részt vesznek, az idén 11 éves budaörsi Kika áruház erre szervezett családi eseményén. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy külön a létesítmény születésnapjának megünneplésére is exkluzív, 100 szeletes különlegességgel készülnek, amelyet 2014. október 11-én, szombaton 16 órakor minden kedves vásárló meg is kóstolhat. Az íz maradjon titok.
A rendezvényre kilátogatók a finom torta mellett számos ajándékban is részesülhetnek, hogy csak a legnagyobbakat említsük: családi síutat nyerhetnek a varázslatos, ausztriai Mariazellbe a Hotel Magnus Klause*** felajánlásából, valamint egy 2 fő részére szóló fantasztikus wellness-hétvégét a bükfürdői Hotel Caramell**** jóvoltából.
A bátrabbak kígyót, a kevésbé bátrak pedig nyuszit és/vagy tengeri malacot simogathatnak a Tropicarium – a cápás állatkertnek köszönhetően, akik szintén kilátogatnak az eseményre! Így horgászhatunk és állatos kvízt is kitölthetünk náluk. Sőt, a Csodák Palotájához hasonlóan belépőket is felajánlottak azon gyermekek részére, akik a zenés, állatos és tudományos kvíz játékon nyernek! A jól megszokott ingyenes arcfestés és lufihajtogatás is elérhető lesz a gyerekjátszónál, ahogyan a kézműves asztal, a rajzversennyel együtt, amiért a résztvevő gyerkőcök szintén ajándékot kapnak.

Érdemes most 11 évesnek is lenni, hiszen minden e korú gyermeknek ajándékcsomaggal készül a Kika áruház! 13 órakor kezdődik az egyik fő műsorszám, a Vitéz László vidám vásári bábelőadás a Fabula Bábszínháztól, a nap további fellépői: StarLight Dance Company, Energy Dance, E-Dance Hip Hop, valamint Kiss László gitárművész és Kissné Matkó Gabriella előadása. Az esemény fő támogatói a két utat felajánló hotelen kívül az Intersport, a Sport11, illetve a Zila Kávéház és Étterem; fő médiatámogatói pedig a CsaládiNet.hu, és az Útisúgó.hu.
Ünnepeljük együtt a budaörsi Kika áruház 11. születésnapját október 11-én, szombaton 10.00-18.00-ig! A programokkal kapcsolatban bővebb információt itt érhetünk el: www.kika.com/hu/aktualis.
OLVASS TOVÁBB!
6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
SZÓRAKOZÁSHogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
Hogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
SZÓRAKOZÁSHa igazán romantikus szilveszterre vágysz…
A december végi időszak mindig magában hordoz egyfajta varázslatos hangulatot, amit érdemes kihasználni, ha szeretnétek a párotokkal fele...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK