Diszkóláz - legendás szórakozóhelyek

Anno, a nyolcvanas, kilencvenes években sokkalta több diszkó volt, mint napjainkban, és alig ismertünk olyan fiatalt, aki ne akart volna legalább hétvégén táncolni valahol. Lehet, hogy csak a nosztalgia teszi, de szent meggyőződésünk, hogy ismerkedni is könnyebb volt. Nemcsak a múló évek romantikája teszi, hogy így gondoljuk, sok olyan házaspárt ismerünk, akik a diszkónak köszönhetik kapcsolatukat. Persze, nem volt internet, számítógép, sőt kereskedelmi televíziók se.

A létszámra sem lehetett panasz. Hiszen akkoriban a nagy diszkó kétezer feletti létszámot jelentett, a közepes ezret, míg a kicsi ötszázat. Összehasonlításképpen: ma egy nagy diszkó örül, ha háromszáz fővel meg tudja tölteni a helyet. Budapesten például legalább kerületenként volt egy nagy diszkó, napjainkban pedig összesen alig tíz ilyen nagyságrendű, ha akad…

A „lelketlen szülők” okkal voltak engedékenyebbek, ha a látszat néha mást is mutatott. Valahogy biztonságosabb volt minden. Vegyük például a tizenéveseket: nekik 5-től, 9-ig rendeztek tinibulit, míg a fiatal felnőtteknek 10 órától tartott az „ereszd el a hajam” – és már a kezdésnél is nagy volt a tömeg, nem úgy mint most, amikor az sem ritka, ha nyitás után három órával jön meg a nép és vele a hangulat… 

Amikor a név kötelez: Arató Diszkó és Társai

Arató András, a legendás klubok atyja 1974. óta mint a fellépők legfiatalabbja, élő fellépéseken vívta ki országos hírét, olyan legendává vált klubokban adott műsorai tették emlékezetessé munkásságát, mint a velencei Hi-Fi popbázis, a Váci utcai Bölcs Bagoly, Tisztiház, Közgáz Dunaparti Klub, számos ifjúsági- diáktalálkozó, határon innen, határon túl. Napjainkban is aktív, műsorának specialitása a „zenés időutazás” a retrotól a legújabb slágerekig és mindezt video disco keretében. A video disco már magában is retro hangulatot idéz. A video klipek képanyaga révén a Village People, Boney M, Gloria Gaynor, szinte „személyesen” vannak jelen a bulin. 
 

A nyolcvanas évek közepe

Aztán jött a következő generáció olyan dj-kel, mint Sterbinszky, Bárány, Jován, Levi, Bakai… és olyan legendás helyekre kezdtek a fiatalok járni, mint a Magistral, a Fortuna, Hully-Gully…

A legnagyobb és legvágyottabb diszkós úticél a Várban volt. Fortuna, egy jelenség, az odajárók a mai napig megismerik egymást – ha máshogy nem arcról biztosan. 501-es farmer, veszkó csizma, bordó zakó, lányok lasztex nadrágban… Többnyire a fiatalok az egész havi fizetésüket képesek voltak elverni – bár most van ilyen – csak, hogy jó cuccban jelenhessenek meg. A belépő hatvan forint, az átlag fizetés húszezer körül volt. Valahogy úgy nézett ki a dolog, hogy voltak a Fortunások, és a rock koncertre járók. Azonban a Fortunát sem mindenki engedhette meg magának, hiszen a krémek krémje volt. A városi legendárium szerint még a balatoni nyaralásból is felugrottak szerdánként, csak ki ne hagyják a bulit. Majd végül megnyitott a balatonföldvári Siótour, ami a Fortuna nyári megfelelőjeként funkcionált. És még egy érdekesség: ha valaki házibulit rendezett, íratlan szabály volt, hogy nem szólhatott Fortunásnak, mert kétperc alatt csurig megtelt a hely. 

Már a kilencvenes években ropjuk…

A nevezetes Campari diszkó volt korábbi elődjeinek talán legméltóbb folytatása. Rákoskeresztúron honolt, és a mára legendássá vált diszkójárattal, vagyis a 68-as busszal lehetett kijutni. Ha arra felé vetődsz, ne is keresd a helyet, hiper-szuper kék-piros logós üzlet nyílt a helyén. A fővárosiak közül sokaknak itt volt először szerencséje Scooterhez (tudod, Hyper Hyper) és Scatman Johnhoz… és elindult a magával ragadó őrület.