Szabó Anna
A műsort, melynek címe Baló Világ, kitalálták, Baló György vezeti, aki a platform tartalmáért felelős és egyben műsorvezetőtárs Machán Frigyes (Nesta) szerint megfelel annak a kihívásnak, hogy a Neston szöveges tartalma versenyezzen zenei kínálatával.

A Baló Világ élőben, minden hétköznap 9:00 – 11:00 között hallható, de egész nap elérhető a Neston honlapján, közösségi média felületein és a mobiltelefon applikációkon.
A Baló Világ kíváncsi és hiteles, gondolkodó és érdeklődő, befogadó és humánus, nyitott és toleráns.
Kereskedelmi, de nem harsány. Őszinte, de nem megmondó. Humoros, de nem vicces. Modern, de őrzi kultúránk értékeit és hagyományait.
Társadalom, gazdaság, sport, kultúra, derű minden hétköznap csak a Neston-on.
Igényes közönségnek igényes műsor.
Az internet alapú tartalom szolgáltatót (Neston) 2011 októberében alapította Bíró Attila a Mediator Group ügyvezetője, Genser András nemzetkőzi hírű DJ / producer és Nesta (Machán Frigyes) a EsFm és a radiocafe 98.6 korábbi zenei igazgatója.
A Neston hitvallását és üzleti koncepcióját meghatározza, hogy az a fajta zenei világ és tartalmi megjelenés, amely az előd rádiókban – főleg Budapesten - népszerűvé vált, az internet lehetőségeit kihasználva az egész országban és később külföldön is hozzáférhetővé váljon.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan szervezz gyerekzsúrt úgy, hogy te is jól érezd magad?
Ahogy közeledik a gyerek születésnapja, a legtöbb édesanyát láthatatlan, mégis mázsás súlyként nyomja a megfelelési kényszer....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
SZÓRAKOZÁSTéltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
Minőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK