Szabó Anna
Árpa Attila és Orosz György rendszeresen megmérkőznek egymással, küzdöttek már a kártyaasztalnál, vívtak már vérre menő ping- pong csatát, most pedig dumapárbaj keretében küzdöttek meg a Púder Bárszínház színpadán.
Az Argo rendezője egy póker partin maradt alul a Showder Klub humoristájával szemben, ahol a tét nem volt kicsi. Ha Orosz veszít, akkor Árpa következő filmjében egy borostás, testes suttyót kellet volna alakítania, ha pedig Árpának rosszabb a lapjárása, akkor elmegy egy igazi Orosz féle stand up estre, ahol megmérkőzik a humoristával. Bár a Való Világ egykori kitalálója sok stand up produkciót látott már, sőt készített is ilyen műsort, komikusként most debütált. Orosz Gyuri nem kímélte a kártya parti vesztesét és sorra vitte be a poén horgokat. Szó esett a szereposztó díványról, amelynek kapcsán a stand up-os megjegyezte: „El is hiszem, hogy volt szereposztó dívány, hiszen te is bekerült valahogy az RTL-hez”. Majd a Die Hard 5-öt és a Borgiákat hozta szóba a Rádiókabaré humoristája, felidézve, milyen szépen halt meg ezekben a filmekben (is).

A színész, producer elárulta, hogy a legközelebbiben egy kövér nő lelövi, majd leokádja. Bár ne mondta volna, a komikus azonnal lecsapta a labdát és sajnálattal konstatálta, hogy nincs még olyan Oscar-díj, amit a legjobban meghaló színésznek adnak. Mikor már a mérkőzés lefutottnak tűnt, Árpa Attila finoman elhelyezett 4-5 hatalmas poént, amivel döntetlenre hozta a mérkőzést. Az est végére elővették a közös bulizások emlékeit, amin már együtt nevettek a közönséggel. Az előadás után Árpa így összegezett:
„Nagyon jól éreztem magam, bár kaptam rendesen a színpadon, mégis Gyuri úgy segített és vitte magával a produkciót és engem is, hogy a végére azt éreztem, hogy egész jó stand up-os lennék, de nem szeretném elvenni Gyuri munkáját. Maradok tehát egyelőre a filmeknél, jelenleg az Argo 2-őt vágjuk, de már most írunk egy forgatókönyvet 40-es elvált férfiakról, aminek egyes poénjait most kipróbáltuk a színpadon is és úgy tűnt, hogy megette a közönség.” Orosz Gyuri így reagált: „Van még mit fejlődnie, de nem reménytelen a fiú” - majd röhögve adott egy pacsit Attilának. Az est levezetéseként egy bálvárosi szórakozóhelyen, egy ping-pong partin döntötték el, hogy ki legyen a dumapárbaj végső győztes, de annak az eredményét Árpa Attila kérésére nem közölhetjük.
Nézd meg a videót is:
Fotó: Soós Kata
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK