Szabó Anna
Ám az érdekfeszítő és szövevényes nyomozás mellett ott a fiatalos romantika, csipkelődés és humor is. Vérfarkasok, rettegő apácák, boszorkányság, inkvizíció és egy titokzatos Rend ármányos munkálkodása a középkori Itáliában.
1453, Róma. A fiatal papnövendéket, Lucát eretnekséggel vádolja az inkvizíció, amiért pontatlanul, útmutatás nélkül olvasta a Bibliát, tiltott könyvekből tanult, kételkedett a szent ereklyék szentségében – egyszóval mindenben a saját feje után megy. Ráadásul születésének körülményeiről is furcsaságokat pletykálnak. Csak úgy úszhatja meg a vádemelést, ha csatlakozik a pápa alá tartozó titkos rendhez, amely a sötétség és az embereket kínzó félelem titkait kutatja. Első küldetése a Lucretili apátságba vezeti Lucát, ahol rémisztően furcsa dolgok történnek, amióta az ifjú apátnő, Isolde vette át a zárda vezetését. Az apácákat rémálmok és tévképzetek gyötrik, némelyiken megjelennek Krisztus sebei. A vizsgálat kideríti, hogy valaki aranyat mos az apátsághoz közeli patakban, ám a kincsnek nyoma sincs sehol. Amikor az egyik apáca váratlanul és különös körülmények között meghal, a koporsója fölött összecsapnak az indulatok, a jámbor nővéreken úrrá lesz a pánik. A bizonyítékok minden kétséget kizáróan Isolde és mór szolgálólánya, Ishraq ellen szólnak… De vajon lehet-e hinni a bizonyítékoknak?
Philippa Gregory új helyszínt választott új regénye cselekményéhez: a középkori Itália útjait vándor szerzetesek, földesurak, levitézlett keresztes lovagok, földművesek, apácák, mór rabszolgák és banditák járják. A fiatalabb olvasókat célzó fordulatos történetből nem hiányzik a nyomozás izgalma, a középkor borzongató kalandja és persze a szerelmi bonyodalom sem.
A szerzőt nem szükséges bemutatni a hazai olvasóknak, hiszen az elsősorban romantikus történelmi-szerelmes regényeiről ismert írónőnek az elmúlt évek során számos könyve megjelent már magyarul. Ezekben a lebilincselő műveiben a Tudor-kor, illetve a Rózsák Háborúja intrikákkal és túlfűtött szerelmekkel teli világába kalauzolta el olvasóit, nemzetközi bestsellereinek kirobbanó sikere miatt pedig méltán érdemelte ki a „királyregények királynője” megtisztelő címet.
Philippa Gregory: A Sötétség Rendje
Cartaphilus Könyvkiadó, 2014.
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK