Szabó Anna
A lemezbemutató március 14-én lesz Budapesten. Időközben változás történt basszusgitár poszton, a 4 húros hangszert Czégény Attila vette kézbe.
Közel három év szünet után ismét lemezzel jelentkezik a Megasztárból ismert Szabados Attila és zenész barátai, azaz a Star Positive. A zenekar 9 dalt írt és vett fel, többek közt A sor elején, Nem vagyok bolond, Amíg szól, Fordulj fel és 1001 éj címmel.

- Megmaradt a stílusunk, ugyanakkor visszanyúltunk a gyökereinkhez, és rockosabb lett a lemez a debütálóhoz képest – mondta Hauptmann Tamás, az együttes gitárosa. – Nem akarunk semmihez sem hasonlítani, ami jön belőlünk, az játsszuk, így született ez az őszinte album.
A zenekar a korábbi útról letért oly módon, hogy mindenkinek ingyen elérhetővé tette a lemezt, így a boltokban nem is kapható. A 9 dal már letölthető a www.starpositive.hu oldalról. Hogy milyenek élőben az új szerzemények, arról március 14-én, pénteken bárki meggyőződhet, ugyanis ekkor lesz a lemezbemutató koncert Budapesten, a Club 202-ben (volt Wigwam Rockclubban).
További információ:
www.starpositive.hu
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK