SZEX, SZERELEM

Mit akar igazából a nő egy kapcsolattól?

Szerző:
Szabó Anna
Nők és férfiak elképesztően sokat várnak el egymástól, és szüleink nem is tudják, milyen tanácsot adhatnának a témát illetően. Ám a szerelem és a szeretet ugyanolyan létfontosságú a jó egészséghez és a hosszú élethez, amilyen mindig is volt.

 

Sok anya akaratlanul is arra neveli a fiát, hogy undok partner és férj legyen. A fiú már korán megtanulja, hogy azt tehet, amit csak akar, mert az anyja úgyis szeretni fogja. Vagyis nem kell elpakolnia maga után, és nem kell megkérdeznie a mamától, hogy milyen napja volt, még csak udvariasan sem kell beszélnie vele. Épp az anyja mutatja meg neki, hogy nem szükséges viszonoznia egy nő szeretetét, sőt, egyáltalán nem kell tennie semmit a kedvéért – a nő akkor is tökéletesen boldog lesz, mert szeretheti őt. Éppen ezért van az, hogy amikor elül az új kapcsolatot beharangozó hormonális vihar, a romantika megszürkül, a szenvedély lelohad, a szex pedig ellustul.


Mi kell igazából a nőnek?


A 21. századi nő gyakorlatilag ugyanazt kapja a férfitól, amit az ősanyja akart: értsen a vadászathoz, tudja etetni és védeni őt, meg az utódokat. Ezért vágynak a mai nők olyan férfira, akinek van pénze, iskolázottsága, humorérzéke, státusa és tekintélye. Ez mind erőforrást jelent. A nőket az a férfi vonzza, aki törekvő, értelmes, szorgalmas, ambiciózus és köztiszteletben áll. Az ősasszony olyan férfit akart, aki magas, idősebb nála, széles vállú, jó a mozgáskoordinációja, mert ezek a tulajdonságok arra utalnak, hogy a férfi ügyes vadász, és meg tud védeni másokat. 21. századunkban, amikor állítólag megvalósult a nemek egyenlősége, továbbra is az a férfi tetszik a nőknek, akinek izmos mellkasa és széles válla van – de nem túl széles, mert azzal önimádat és önzés járhat együtt. Ha még a hasa is kockás, az maga a mennyország. Akinek ilyen a külseje, az el tudja ejteni a bölényt, tud nehéz terheket cipelni vagy lecsapja a fenyegető pókot – csupa olyan erény, amely nem játszik szerepet a 21. századi férfiak mindennapjaiban. A nők pedig épp az ilyen külsőhöz vonzódnak. Ez is bizonyítja, hogy agyi programozásuk még mindig ugyanazt keresi a férfiakban, amit valaha az ősasszony. Egy szóval a nőnek olyan férfi kell, akinek erőforrásai vannak. De még ennél is fontosabb, hogy a férfi hajlandó legyen megosztani erőforrásait a nővel és a gyermekeivel.


Az öt legfontosabb dolog, amit a nők akarnak a férfiaktól


A nők kifejlesztették magukban azt az érzéket, amellyel nemcsak a férfi erőforrásait mérhetik fel, de azt is, hogy a férfi hajlandó-e osztozni ezen. Fontossági listájuk megmutatja, mennyire kész a férfi átengedni az erőforrásai egy részét a nőnek. A kutatók úgy találták, hogy a nők általában ugyanazt akarják a férfiaktól. Az ötös élmezőny így fest:


1. Szerelem


A nő naponta követeli, nyugtassák meg afelől, hogy szeretik és imádják, amit a férfinak szavakkal és meghittséggel kell bizonyítania. A hő kedvenceinek listájáról nem maradhat ki a „Szeretlek” szó, amelyet a lehető legtöbb változatban kell elmondania kedvesének, mint például: „Gyönyörű vagy!”, „Remek vacsorát főztél!”, „Ezt nagyon ügyesen csináltad!”, vagy pedig a férfinak egy váratlan telefonhívással, vagy sms-sel kell közölnie, hogy éppen szíve hölgyére gondol. Ha elismeréssel adózik mindennek, amit a nő csinál, la nő ezt úgy fogja dekódolni, mint a szerelem megnyilvánulását, a szerelem pedig azt jelenti, hogy a férfi hajlandó megosztani vele erőforrásait.

A nők azt hiszik, hogy ha egy férfi igazán szeret egy nőt, azt naponta bizonyítania kell szavakkal és tettekkel. Ezért van az, hogy minden napra megkövetelik a szerelmi vallomást valamilyen formában. Ez pedig férfi aggyal igencsak nehezen fogható fel, hiszen ő épp eléggé megmutatja szerelmét azzal, hogy „mindenfélét megcsinál” a kedvesének. A férfi agya a teljesítmény és a tettek alapján méri az érdemet, nem pedig annak alapján, amit mond vagy érez. A nők agya a férfiakénál alkalmasabb a verbális készségekre, és a nő számára a szavak egyfajta előjátékot jelentenek. A férfiaknak meg kell érteniük, hogy a nőknek valóban napról napra hallaniuk kell a szerető és elismerő szavakat, különben nem hiszek el, hogy igazán szeretik őket. Ha a férfi észben tartja a fontosabb dátumokat – születés- és névnapokat, évfordulókat, stb. – a nő számára ez is ékesszóló szerelmi vallomás lehet. Az apró ajándék is bizonyítja egy férfi szerelmét – minél egyszerűbb, annál jobb: egy szál virág a kertből, egy kézzel írott kártya vagy levél igencsak nyerő lehet. Nem az ajándék értéke a lényeg, hanem maga az adni akarás, az ajándékozás. A legtöbb férfi mégis úgy érzi, hogy az ajándéknak nagynak, drágának kell lennie, mert ők így mérik fel az értéket. Pedig sokkal többet jelent egy szál virág, mint egy elektromos kenyérpirító. 12 rózsa alkalmas lehet dekorációnak, de egyetlen sál csak egyet jelenthet a nőnek.


2. Hűség


A hűség azt ígéri, hogy a férfi továbbra is megosztja erőforrásait a nővel, ám nők és férfiak nagyon eltérően értelmezik a hűtlenséget. A nő legnagyobb félelme az érzelmi kapcsolat a férfi és a „másik” között. Ezért kérdezi elsőnek mindig azt: „Szereted azt a nőt, akivel megcsaltál?”. Ha a férfi erre azt feleli, hogy „Á, csak szex volt”, partnere ezt ritkán hiszi el neki, mert a nők nem értik, hogyan lehet szexelni valakivel érzelmek nélkül. A férfiaknak azonban ez nem jelent problémát, agyuk simán elválasztja a szexet, a szrelemtől, mint amelyeknek semmi közük egymáshoz. A nőknél viszont a szex egyenlő a szerelemmel, vagyis vele jár, hogy ezentúl más részesül a férfi erőforrásaiból. Ha a férfi hűséget fogad, a nő úgy érzi, ettől kezdve nem osztja meg az erőforrásait senki mással.


3. Nagylelkűség


A nagylelkűség az elkötelezettséget jelképezi. A nő legfőbb ütőkártyája a fajfenntartó képesség, ezért megválogatja, kit ajándékoz meg vele, és megköveteli érte a szerelmet, az őszinteséget, a nagylelkűséget és a kedvességet. Az őskori asszony jobban szerette az adakozó férfiakat, és kerülte a kapzsi férfiakat, mert az adakozóktól elvárhatta, hogy etetni és védeni fogják őt és gyerekeiket, ami nagyobb reményt jelent a túlélésre. A nők, akiknek vannak saját erőforrásaik, hatalmuk, státuszuk, ettől még olyan férfiakat keresnek, akik ugyancsak rendelkeznek erőforrásokkal. Ezért is olyan ritkaság, hogy egy gazdag, befolyásos, sikeres nőnek valami abszolút lúzer legyen a párja.


4. Elkötelezettség


A nők világszerte azzal vádolják a férfiakat, hogy iszonyodnak az elkötelezettségtől, és menekülnek a szerelemtől. Az első számú jel, amelynek alapján a nő felméri, hajlandó-e elkötelezni magát a férfi, nem más, mint a szerelem. De a férfi elkötelezettségi szándékát bizonyítja az is, ha megszakítja kapcsolatait más nőkkel, illetve nem törekszik ilyen kapcsolatokra, ha szívesen beszélget a jövőről és a gyerekekről, ha meghallgatja a nő problémáit, ha mindig kész érzelmi támaszt nyújtani, és ha apró ajándékokkal halmozza el a nőt. A nők leggyakoribb kívánalma az őszinteség, hiszen ők négyszer annyira kívánják az őszinteséget, mint a férfiak. És az őszinteség tulajdonképpen elkötelezettséget jelent, ami az erőforrások ígéretét hordozza magában.


5. Tanultság, intelligencia


A magasabb képzettségű, intelligensebb férfit alkalmasabbnak tartják arra, hogy erőforrásokat szerezzen. A magasabb iskolázottság tehát azt jelenti, hogy valószínűleg magasabb állást fog betölteni a munkahelyen, vagyis magasabb státusa, több hatalma és erőforrása lesz. A nagyobb intelligencia ugyanezeket a lehetőségeket ígéri. Bár a mai nők a programozásuk miatt továbbra is a stabil anyagi helyzetű férfiakhoz vonzódnak, arra törekednek, hogy önálló erőforrásokat is felhalmozzanak.


Régen ez nem volt kérdés, mert a házasság holtomiglan-holtodiglan szólt, a férfi mindig készen állt eltartani a nőt és gyermekeit. Természetesen nem azt állítjuk, hogy minden nő milliomoshoz akar feleségül menni, de egyik sem akar szerencsejátékost, vagy olyan férfit, aki szükségtelenül kockáztatja a pénzét, esetleg túl sokat költ felesleges dolgokra.

Hat egyszerű dolog, amit a nők vonzónak találnak a férfiakban


1. Képes megnevettetni őket
2. Hajlandó velük kommunikálni
3. Tud táncolni, esetleg főzni
4. Biztonságban érzik magukat mellette
5. Kedveli a gyerekeket
6. Egészséges külsejű



Allan és Barbara Pease - A férfinak szex kell, a nőnek szerelem
Park Könyvkiadó


Sokan reménykednek abban, hogy egy nap majd megtalálják a Nagy Ő-t. De ez, sajnos, csak keveseknek sikerül, ha egyáltalán. Miért hajt a férfi állandóan a szexre? Miért követeli a nő, hogy a férfi állapodjon meg mellette? És miért oly nehéz e kettőt összeegyeztetni? Allan és Barbara Pease, a téma világhírű szakértői tapasztalataik, bőséges esettanulmányok és a legfrissebb kutatási eredmények segítségével könnyed és humoros formában próbálnak választ találni e mindannyiunkat érintő kérdésekre. A viszony 9 típusa, hűtlenkedés, alkalmi szex, párképességi teszt, az új kapcsolatok 5 leggyakoribb csapdája és még sok-sok érdekes téma szerepel ebben a könyvben, mely párjukat kereső szingliknek és párkapcsolati problémákkal küszködő pároknak egyaránt szívből ajánlható.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL