Lusta pasik?

Túl sok helyes, intelligens, csinos, igényes lányt ismerek, akik egytől-egyik arra várnak, hogy legalább néha napján „rendbe tegye” őket valaki, ha már házasságban, gyermekáldásban, ne adj isten boldog párkapcsolatban nem reménykedhetnek.

Aki nem lép elsőre...

Vannak bizonyos férfi-női szerepek. Többnyire a férfi az, aki kicseréli a villanykörtét, agyonüti a berepült bogarat, és vezeti a kocsit, míg a nő megfőzi a vacsorát, majd utána el is mosogat két ing kivasalása közben. Ez a munkaerő megosztás nem véletlen, hiszen a férfi testalkata erősebb, fogékonysága leginkább ezekre a feladatokra összpontosul, a nőkével ellentétben. Ez genetika.

Az evolúció folyamán többé-kevésbé kialakult az is, hogy a férfié lett a kezdeményezőszerep, aki az őskorban vadászott, az ókorban izmai fejlesztette, a középkorban háborúzott, az újkorban meghatározó döntéseket hozott, a nő pedig mindvégig a tűzhely mellett állva nevelte a gyerekeket, vagy arra készült, hogy egy férfi felesége/élettársa legyen. Ezért aztán megszoktuk, hogy nem mi kezdeményezünk.

Egy nő, akinek meg kell tennie az első lépést elégedett lesz ugyan, ha összejön a kapcsolat, de nőiességét, erkölcseit megingathatja a tény, hogy elsősorban nem a férfi akarta őt... ami butaság, mert nyilván a férfi is akarta, csupán nem ő volt az, aki elsőként nyilvánította ki szándékát.

A nők (kivételek persze mindig vannak) ezért aztán nem állnak oda egy pasi elé azzal, hogy felajánlkozzanak szexpartnernek..

Emiatt viszont sajnos a párkeresési mechanizmus nagyon kisiklott a megszokott kerékvágásból. A szerepek egyre inkább összekuszálódtak itt nekünk a nagy női egyenjogúság kiharcolása közben – hozzáteszem, a férfiak még mindig többet keresnek mint a nők – emiatt egyre gyakoribb, hogy a pasik úgy érzik, minek annyit bizonygatni, küzdeni? A nők úgyis szívesen megteszik ezt helyettünk.


Ki udvarol hát kinek?

Amennyi előnnyel járt, hogy nagyobb részt kanyaríthattunk magunknak a kezdeményezés kenyeréből, olyannyira aggasztó is a tudat, hogy ez lustává és kényelmessé tette a férfiakat, akik manapság elfelejtették mi is az az udvarlás.

Sőt, mi több, az udvarlás amolyan idejétmúlt szóként cseng, és az értelme is megváltozott. Most valahogy úgy hangzana jelenkori definíciója: igyekezet, melynek során a cél az, hogy a nőt mihamarabb ágyba vigyük.

Végy egy pasit. Alig hiszed, ha érdeklődik irántad. Ott a mobil. Szökő évente rád küld egy sms-t. Vagy ír neked e-mailt, ráérős cigiszünetében. Oszt ennyi. Te meg majd kicsattansz, mint majom a farkának.

És mit teszünk mi? Az utolsó cseppig kicsavarjuk a legutóbbi emlékeinket, hogy legyen miből táplálkoznunk. Fiktív történeteket gyártunk arról, vajon mit akarhat a másik, vajon hogy néznének ki közös gyermekeink és milyen nevet adnánk nekik? De sajnos, a legtöbb esetben a fikció sosem válik valósággá.

Ha a poharat félig telinek tekintjük, azért még reménykedhetünk abban, hogy egyszer jókor leszünk jó helyen, és megtaláljuk a hozzánk való társat, de lassan már ott tartunk, hogy mi udvarolunk a férfiaknak, acélból, hogy végre észrevegyenek bennünket.

A nők is ellustultak?

Ugyan kérem! Hisz éjt nappallá téve azon ügyeskedünk, hogy minél kívánatosabb, narancsbőrmentesebb idomokkal feküdjünk fel az aranytálcára. Sőt! Talán már túlzásokba is esünk, annyira szeretnénk párt találni. Erre mit tesznek a pasik? Semmit! Két választási lehetőség kínálkozik: várunk arra, hogy valaki érdeklődést mutasson irántunk, vagy átvesszük az irányítást.

A kezdeményezés veszélyei

Jó, jó, hogy legyünk mi is kicsit életrevalóbbak, de ennek megvan az a hátulütője, hogy könnyűvérűeknek titulálhatnak minket. Mivel, ha egy nőnek köztudottan több partnere is volt élete során, mint kettő, akkor ragad rá a plecsni. Azt persze hirtelen elfelejtik az adott ítélethozók, hogy a szex kölcsönös mulatság, két ember kell hozzá. A férfi nyilván egy hős, ha sok csaja volt. A nőről viszont ki ne derüljön ilyesmi, különben veszít az értékéből! Ördög kör ez, én mondom.


A kegyes morzsák története

Valamikor régen, még a kolera idején, a férfiak leveleket küldtek a nőknek. Titokban találkozgattak árnyas fák alatt. Kávézókban ücsörögtek, és lélegzet visszafojtva beszélgettek. Este elbúcsúztak egymástól, és remegve váltottak csókot. A nők az ágyban fekve az első csókról ábrándoztak, a férfiak pedig – takaró alatti heves kézmozdulatokkal – elképzelték az első alkalmat. Nem létezett telefon, tévé és mindent elsöprő marketing. Számtalan akadályt kellett leküzdeni, hogy két ember végül egymáséi lehessen. Kommunikációs akadályokat, a család ellenvetéseit és nem utolsó sorban az óriási távolságokat. Talán ezért értékelték jobban a szerelmi kapcsolatokat? A nehézségekben rejlett volna a szerelem ereje?