Azonban vannak, akik nem egészen úgy használják ki a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeket, ahogyan kellene. Van politikus, aki a közösségi oldalon kampányol, itt osztja meg plakátjait, kisfilmjeit. Van, aki halálesetet oszt meg, és hosszasan emlékezik fényképek és szomorú idézetek feltöltésével. És van, aki aktívan megéli itt (is) szerelmi életének minden részletét. Egyik sem tilos, de azért az ilyeneket látva és olvasva úgy érezzük, hogy ez nem idevaló. Hogy valami olyan információt osztottak meg most velünk, akartuk, vagy sem, amihez semmi közünk. Ha az adott politikai irányzat érdekel bennünket, rég tudunk a minket érintő jelöltekről. Ha a haláleset személyesen érint, mi már elkezdtünk gyászolni a poszt előtt (és nélkül!). És, hogy mi van mások szerelmi életével? A szerelmes esemény megtalálása az a pillanat, amikor villámgyorsan lejjebb görgetünk. A mániás kukkolókon kívül ugyanis az embereknek általában nincs igénye arra, hogy belássanak mások „hálószobájába”.

Ennek is vannak fokozatai

Azzal senkinek semmi baja nincs, ha két ember beállítja a közösségi oldalon, hogy egymással kapcsolatban vannak, egymás jegyesei, vagy már házasok. Azzal sincs semmi baj, amikor felkerül néhány fotó egy közös túrázásról, egy közös mulatságról, vagy közös családi találkozóról (ugye mindenki sejti, hogy az ilyen fotókon a pár tagjai ruhában szerepelnek?). Az is teljesen rendben van, ha időnként egymás falára posztolgatnak valami kedveset: ölelkező kiskutyákat, vagy egy szívet, esetleg, ha egy közös ismerősük bejegyzése alatt nagy egyetértésben dicsérnek meg valamit, ami a fotón szerepel.

Egyel már vadabb a helyzet, amikor írni szeretnénk egy ismerősünknek, megnyitjuk az ő profilját és mit találunk a profilképe helyén? Egy közös fotót, amin a párja is szerepel. Pedig nem értesültünk arról, hogy Kovács Piroska harminc évesen hirtelen két emberré változott, és abból az egyik egy szakállas férfi. Lejjebb görgetve az ő saját oldalán pedig semmi mást nem látunk, mint fotókat olyan képaláírással, hogy „szerelmem eszik”, „szerelmem alszik”, „szerelmem BLABLABLA”. De hát, rendben van, vonunk vállat. Ez a nő bizony nagyon boldog. Tény, hogy ezt a boldogságot indokolatlanul az arcunkba tolja, de nem sajnáljuk tőle, inkább igyekszünk örülni, hogy megtalálta azt, akit keresett. Ismerőseink, barátaink öröme a mi örömünk, és így tovább. Tehát ez még mindig nem igazán zavaró, még mindig úgy érezzük, hogy semmi közünk hozzá, legközelebb nem nyitjuk meg a profilját, csak ha igényünk van egy ekkora szerelem közelről való megszemlélésére.

Na de vannak azok az igazán bicskanyitogató helyzetek, amikor mi, szegény szemlélők, akik ártatlanul, egy hosszú munkanap után, este fél hétkor megnyitjuk a közösségi oldalak egyikét, hogy egy pohár víz mellett végre bambulhassunk egy kicsit a várható babafotókra, egyszer csak váratlan dolgokkal nézünk farkasszemet. Igaz, a mikróból előmászó macska például eléggé váratlan, meg a herpesz is, de én most párok csókolózó fotóira gondolok. Vagy a „szerelmes együttlét utáni szelfi” idején levő, időnként arcpirító fotóáradatra, pedig tényleg nem vagyok prűd. Sőt, még a metrón és a villamoson egy-egy szájra puszit váltó párokkal sincs bajom. Hiszen miért is ne. De amikor gyanútlanul, nevető babák és jóllakott macskák fotóira számítva intenzív nyelvcsaták megörökítése fogad a közösségi oldalakon, akkor drasztikusan elkezdenek esni dolgok: az életkedvem, az IQ-m, a toleranciaszintem stb., és ezeket nem mindig egyszerű újra összetákolni.

Az már tényleg csak hab a tortán, vagy még azon a cseresznye, vagy már igazán nem tudom, minek nevezzem, amikor párok veszekedéseit van szerencsénk végignézni a közösségi oldalon. A „nem is szeretsz, te mocskos állat!”, és a „mondtam ezerszer, hogy rakd már el azt a hülye zoknit, de te megint nem tetted meg, mert te egy….” helye igazán nem egy csücsörítős/bármilyen poszt alatt van.
Persze vannak bakik

Biztos ezt gondolja az a jónéhány színésznő is, akiknek meztelen fotói kerültek ki nemrégiben az internetre. Na de hát mégis. A közösségi oldal az közösségi oldal. A nevében is benne van: „közösségi”. Elhiszem és elfogadom, hogy el akarjuk mesélni a „közösségnek”, milyen zenét szeretünk, milyen jót vacsoráztunk a párunkkal, milyen aranyos a macskánk/gyerekünk/növényünk, milyen szép lett az édesanyánk által nekünk gyártott születésnapi torta stb. De a nyilvános szerelmeskedés, a romantikus kapcsolatunknak a közösségi oldalon való megélése előtt érdemes lenne elgondolkodni, barátaink előtt csinálnánk-e, amit megosztunk? Egy közös vacsorán, egy közös kimozduláson, közös ebéden elkezdenénk-e kiabálni a párunkkal további öt ember szeme láttára? Nem? Akkor további ötszáz előtt miért tesszük meg? Hány barátunk szeretnénk, hogy öt centiről nézze végig a csókolózásunkat? Egy se? Akkor..?

Nem szabad elítélni senkit, mégis fontos szem előtt tartani, mi a közösségi oldalak elsődleges, másodlagos, harmadlagos ésatöbbi funkciója. Biztosak lehetünk benne, hogy a nyilvános, szerelmesek közti szócsata nincs a funkciók között. Ezért merem kérni azokat, akik ezt eddig nem vették figyelembe, magam és más fél hétkor baba- és macskafotókat váró társaim nevében: óvatosabban a közösségi oldalas szerelemmel!