SZEX, SZERELEM

Jó az illatod, kívánlak!

Szerző:
Szabó Anna
Ösztöneinkhez a szaglás áll a legközelebb. A látáshoz vagy a halláshoz agyunk „tudatosabb” részeit használjuk, míg az illékony anyagok keltette inger agyunk azon részébe jut, ahol az érzelmek, az emlékek és a nemi vágy lakozik. Ezért vannak olyan illatok, amelyek kifejezetten felkorbácsolják a vágyat.

 

Az illatok sokkal mélyebben hatnak ránk, mint azt gondolnánk. Könnyen felkavarják érzékeinket, és a hormon- és idegrendszerünkre is hatással vannak. Éppen ezért úgy gondoljuk, kár lenne a csábítás kelléktárából kifelejteni őket.


Hatalmas vágy


Ha megfigyeljük a természetet, láthatjuk, hogy az állatok is a szagukkal csalogatják magukhoz társukat, sőt, némelyik növény is képes arra, hogy illatanyagaival csábítást váltson ki. Egy átlagos szagérzékkel rendelkező ember állítólag tízezer féle szagot képes megkülönböztetni. Ezek jó része ugyancsak alkalmas arra, hogy szexuális vonzerőként hasson. Egyes illatok lazítanak, egyesek növelik a boldogságérzetet, illetve hatásukra a libidó is felpörög, szétárad a testben a melegség.

Egy jól megválasztott illattal igenis felkorbácsolható a vágy, ezért érdemes tudni, mi hogyan hat. Arról nem beszélve, hogy rendkívül kellemes érzés kipróbálni őket a gyakorlatban is. Első randikra biztosabb kiválasztani egyet a parfümök hatalmas választékából, hiszen vannak kifejezetten csábító illatkompozíciók, ám ha már továbbléptetek, ez még fokozható.


A sütemény illata


Egy igazán hangulatos szerelmi fészek aligha képzelhető el illatok nélkül. Bevethetők a cél érdekében különféle illatszerek, füstölők, illóolajok, virágok, gyümölcsök, de még a fűszerek is. A szárított virágra permetezett parfüm, vagy illóolaj is rendkívül hatásos, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az illatos élővirágokat. Már puszta látványuk is pezsdítően hat, hiszen a virág a növény „nemi szerve”. A férfiakra ugyan nincs kifejezett hatással egy szál virág, mert ők igazából önmagukat szeretik a legjobban, de kellemes hatást érhetünk el, ha vagy a pasi, vagy a saját illatszerünkből kerül egy kevéske a párologtatóba. Ám kínálhatjuk emellett aromás itallal vagy süteménnyel is a kedvest, kenegethetjük illatos, aromás testápolóval, olajjal. Ha a sütemény mellett döntenénk, igyekezzünk minél „fűszeresebbet” választani, mint pl. a fahéj, az ánizs, vagy a szegfűszeg.


Fahéjas vágy


Általánosságban a meleg, fűszeres, gyümölcsös, virágos illatok korbácsolják fel leginkább a vágyat. A barackvirág jó hangulatot áraszt, a rózsa vággyal tölt el, a jázmin pedig valósággal rabul ejt. De érdemes kipróbálni a levendulát is. A narancs illata a boldogságérzetet erősíti, az almáé pedig csökkenti a stresszt. A bors illata felkelti a szerelmi vágyat, de így van ez a gyömbér esetében is. A fahéj azonban a legrégebbi szerelmi elixír, tehát nem szabad kihagyni a szerelmi budoár illatai közül. Hasonlóképpen van ez a vanília esetében is, amely tökéletes kelléke az erotikus csábításnak. Néhány csepp mósusz, ilang-ilang vagy ámbra, és a hatás garantáltan nem marad el. A szantál illata nagyon hasonlít a férfi szexhormonra, a tesztoszteronra, ezért elsősorban a pasik vágyát élénkíthetjük vele.


Keress az orroddal


Minden testnek van egyfajta sajátos kisugárzása, vagy egyszerűbben kifejezve: sajátos szaga. Ez éppúgy képes nemi vágyat kelteni, mint bármely csábító illat. Csakhogy ezek az illatok nagyon érzékenyek, könnyen válhatnak kellemetlen szagokká. Ezért ha tudsz, viselj pamut-, gyapjú- és selyem holmikat, és vedd mindig figyelembe, hogy saját illatod mennyire meghatározó.


A szerelemért, a szimpátiáért az orr az első számú felelős. Van az agyalapban egy apró szerv ugyanis, amely az illatok hatására különböző hormonokat termel, és még az előtt gyengéd (vagy éppen ellenkező) érzelmek keletkeznek valaki iránt, hogy az tudatosodba bennünk. A sokféle illatszer azonban elnyomja a saját illatot. Ha tehát az igazit keresed, bízd magad az orrodra, és válaszd azt, akinek a természetes illata a legjobban vonz. Az immunrendszerünknek megfelelő típusú illatot és férfit keresünk, találunk vonzónak. De honnan tudhatjuk, hogy melyek ezek az illatok pontosan? Biztos van kedvenc férfi parfümöd! Ha megszagolod, olyanná válsz majd, mint a híres Pavlov kutyája, csak épp nem biztos, hogy a nyálad csordul majd ki. Bár, ki tudja...

Illóolajok a szerelmi vágyért


Fürdővízbe téve fokozza a bőr vérellátását, így növeli az érzékenységét.
Párologtatóban a szobát bejáró illatfelhő a nyálkahártyán keresztül kerül a véráramba. Masszázsolajként pedig a bőrön áthatolva jut el az érzékeny pontjaidhoz.

Ilyenek lehetnek: szegfűszegből készült olajok, jázminolaj, rózsaolaj, muskotályzsálya

Füstölők közül: a szantálfa, rozmaring, ópium füstje


Ezek az illatok igen intenzívek, ezért bánj velük óvatosan! Túlzott mennyiségben fejfájást is okozhatnak!


A nemi szerv sajátos illata, és íze


Természetesen mindenkinek más az íze, az illata, de nagyon sok függ attól is, mit eszel, vagy iszol egész nap. Bizonyos ételek képesek befolyásolni puncid ízét, illatát, ezért jól gondold meg, mit nassolsz, mielőtt szerelmi légyottra kerül a sor. A gyümölcsök határozottan megédesítenek, és megillatosítanak! Főleg az ananász, a papaya, a dinnye, a mangó, az alma, és a szőlő. A fahéjtól, a kardamomtól, a mentától, a citromtól szintén édesebb lehetsz.

Tippek, hogy igazán finom legyél!


- Segít, ha sok vizet iszol napközben, ami kimossa a mérgeket a szervezetedből.
- Segít, ha a napi fehérje-adagodat mondjuk inkább sovány és fehér csirkehúsból állítod össze.

Melyik testfelületen érvényesül legjobban az illat?


Ez szinte a legnagyobb kérdés egy parfüm megvásárlásakor. Általában az ütőerek feletti bőrfelületek, a csukló, a térd- és a könyökhajlat, illetve a fül mögötti terület és a halánték a legjobb illathordozó. E helyeken szinte megsokszorozódik a hatás, de a haj is sokáig megtartja az aromákat.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL