Ha vége, akkor el kell engedni és továbblépni

Vajon milyen körülmények vezettek a szakításhoz? Lehet, hogy már a párválasztás idején sem jártunk el kellőképpen körültekintő módon? Talán csak elhidegülésről van szó? Már nem tudjuk egymást lázba hozni? Hiányoznak a közös témák és célok? Nyilván a legborzasztóbb, ha megcsaltak bennünket, mi viszont mégis vonzódunk hűtlen párunkhoz. Ha már egyértelművé vált, hogy a viszonyt nem lehet helyrehozni, fölösleges minden erőlködés. Ne próbálkozzunk érzelmi zsarolással és visszakönyörgéssel! Ha trükközünk, csak egyre megalázottabb helyzetbe kerülünk!

Szerencsém van, mert régi szerelmeimtől harag nélkül búcsúzhattam el. Indulatoktól mentesen eltüntettem a nyomokat: egyetlen fényképet vagy ajándéktárgyat sem őrzök. Érzéketlen hozzáállás? Nem feltétlenül. A történteket a múlt részeként kezelem, én pedig szeretnék előre tekinteni. Tiszta lappal akarok továbblépni. Talán az emléktárgyakban tudat alatt mágikus hatást fedeztem fel. Félek attól, hogy ha megtartok valamit előző viszonyomból, később a régiekhez hasonló hibákat fogok elkövetni. Van még egy lényeges érvem: nekem fontos, hogy az újonnan megismert partnerben még véletlenül se keressem régi társamat. A kialakuló szerelmi viszony engem rendszerint az újjászületés lehetőségével kecsegtet. Vágyom arra, hogy személyiségem eddig ismeretlen aspektusai mutatkozzanak meg. Mielőtt Kedves Olvasóm örökérvényű tanítás megfogalmazásával gyanúsítana, sietek leszögezni, hogy könnyen beszélek, mert a szakítások nem keltettek bennem indulatokat.

Fontosnak tartom, hogy a múltat kezeljük a maga helyén. Szívünkben őrizzük meg a szép emlékeket, ugyanakkor fogadjuk el, hogy a viszonyban rejlő lehetőségek bizony kimerültek!

Mi lett volna, ha?

Nos, az efféle töprengésektől próbáljunk meg tartózkodni! Fogadjuk el, hogy ott és akkor nem cselekedhettünk másképpen! Az általunk elkövetett hibákat viszont számításba kell vennünk! Próbálkozzunk a fonal felgöngyölítésével! Mikor is kezdődtek a bajok? Nem lehetséges, hogy egy illúzióba lettünk szerelmesek? Eme kínos eshetőséget is kénytelenek vagyunk mérlegelni. Lassan elfáradtunk az ábránd kergetésétől, így aztán kiderült, hogy párunk nem bizonyult jó választásnak. Mondhatjuk-e, hogy kizárólag magunkra haragudhatunk? Nem, ugyanis a kezdetekkor mindnyájan megpróbáljuk a legjobb énünket mutatni. Kérdés, hogy beszélhetünk-e szerelemről, ha már az első találkozások alkalmával igyekszünk átlátni szívünk választottján. Hiszen a szenvedélyek bizonyos mértékig elvakítanak bennünket! Nem kellemes érzés az általunk elkövetett hibákra visszagondolni, de legalább adott a tanulás lehetősége. Nem utolsó szempont!

Pedig olyan jól kezdődött…

Aztán mégis elromlott a viszony. Vajon miért? Nem bírtuk a látszatot fenntartani, vagyis megnyilvánult a rosszabbik énünk? Netán egyre kevésbé tudtuk az érdeklődést fenntartani? Most már mindegy, ha végül szakításra került sor. Legközelebb okosabban fogunk viselkedni. Például nem lógunk állandóan egymáson. Tudom én, a szerelmes embernek éppen úgy szüksége van a vágyott személy közelségére, mint levegőre meg vízre. Viszont a kisebb kihagyásokat legtöbbször nem lehet mellőzni! Ha minden időt igyekszünk szerelmünk társaságában tölteni, bizony egyre kevesebb lesz a mesélnivalónk. Lényeg a mértékletesség! Oké, két napig megvonjuk magunktól a gyönyöröket! Viszont micsoda lelkesedéssel rohanunk szívünk választottjának ölelő karjaiba! Nem kell naponta huszonhétszer telefonálni, valamint ötvenegy szöveges üzenetet elküldeni! Valódi, komoly vonzalom esetén a köteléket erősítik a várakozások és a kisebb szünetek! Ha meg négy nap után már nem is vágyódunk annyira, minek aggodalmaskodunk? Lépjünk inkább tovább!

Valahol érthetetlen, hogy tartalmasnak tűnő kapcsolatok is tönkremennek. Talán a felek már mindent elmondtak és megmutattak egymásnak, amit csak lehetett. Ilyenkor nem szabad sopánkodni! Tudomásul kell venni, hogy a viszonynak nincs jövője. Lehet, hogy évek múltán, új tapasztalatok birtokában a felek ismét egymásra találnak.

Ha leszáll a vörös köd

Csapjunk a földhöz néhány olcsóbb tányért! A fáradt gőzt néha ki kell ereszteni, mindazonáltal tartózkodjunk a stílustalan átkozódásoktól! Inkább hitessük el magunkkal, hogy aki csalódottságunkat okozta, valójában meg sem érdemelt minket! Ha nagyon dühösek vagyunk, akkor biztosra vehetjük, hogy nem fogadtuk el a szakítás tényét. Húzzunk egy képzeletbeli határvonalat, majd bátran mondjuk magunknak, hogy korábbi lényünk rosszul döntött, a mostani viszont körültekintőbb lesz! Fogadjuk el a megújulás lehetőségét! Az emberi személyiség – szerencsére – meglehetősen változékony, vagyis képes az átstrukturálódásra. Bár múltunkat nem kell megtagadni, nem szükséges, hogy azonosuljunk a kellemetlen tapasztalatok elszenvedőjével! A szakítást fogjuk fel úgy, mint újjászületésünk lehetőségét! Nevessünk bátran azon a szerencsétlenen, akit átvertek! Hiszen most már más emberek vagyunk: értékes tapasztalatok birtokában kereshetjük a számunkra legmegfelelőbb társat! Ne törődjünk elveszített szerelmünk életével! Járja csak a saját útját! Ha valóban ő volt a hunyó, talán egyszer észhez fog térni. Ha pedig mégsem, akkor is éljen csak boldogan!

Talán még van remény!

Elképzelhető, hogy csak egy pihenőre van szükség. Kell egy kis feltöltődés, aztán visszatérhetünk egymáshoz. Majd kiderül, hogy hetek múltán vágyunk-e még a másik társaságára. Nehéz időszak elé nézünk: dugjuk el a párunkról készült fotókat, valamint a tárgyakat, melyek őt eszünkbe juttathatnák! Amennyiben szezonális jellegű szakításról van szó, hamarosan úgyis minden rendbe jön. Ha pedig megvagyunk a másik nélkül, nincs miért aggódni. Szerintem egyébként még a rendezett viszonyokat is érdemes kis időre felfüggeszteni! Két hét éppen elegendőnek bizonyulhat! Nem kell kicsapongásokra gondolni! Valóban erős kötelék esetén a felek a búcsúzást követő napokban ellenállhatatlan vágyat éreznek egymás iránt. Ilyenkor még egy picit húzhatjuk az időt! Mondjuk még két napon keresztül! A nagy egymásra találás akár évekkel hosszabbíthatja meg viszonyunk időtartamát! Nem a levegőbe beszélek: az időszakos különválás gyógyító hatását magam is megtapasztalhattam.

A gyász gyötrelme

Szívszorító téma. Sajnos a halál nem válogat: még a legodaadóbb szerelmeseket is elválasztja. Bárcsak lenne valami használható módszer, mely átsegít bennünket a tragikus időszakon! Jogosan haragszunk a világra, nem ok nélkül vádoljuk a sorsot. Mégis kénytelenek vagyunk tovább lépni! Ha néhai párunk valóban szeretett, nem követelné, hogy életünk végéig magányban búslakodjunk. A gyász fájdalmában óhatatlanul az elveszített kedveshez hasonló társat kezdünk el keresni. De legyünk nagyon óvatosak! Nem biztos, hogy az illető képes elvárásainknak teljes mértékben megfelelni! Ha folyton egykori társunkhoz mérjük új szerelmünket, rengeteg szenvedést okozhatunk neki, valamint magunknak is!