A szóban forgó dolog általában a legnagyobb szerelmeket követi. Talán te is voltál már ilyen helyzetben: szeretsz valakit, és azt gondolod, megtaláltad, akit igazán kerestél, de az évek alatt úgy alakul az életetek, hogy mégsem maradtok együtt. De, mivel igazán kötődtök egymáshoz, megkíséreltek „barátok lenni”, jóban maradni, időnként találkozni, hogy tudjatok egymásról. Mert pontosan tudjátok, hogy a másik milyen értékes, még akkor is, ha ismeritek az összes rossz tulajdonságát. Akkor is szeretetre méltónak látod a férfit, ha nem a párod már, és ha mesél, vele örülsz, vele bosszankodsz, gondolsz rá, és szorítasz neki, ha valamilyen megmérettetés előtt áll, és alig bírsz a dühvel, ha azt hallod, hogy „valami jöttment nő” megbántotta.

Véget ért?

Ekkor, hiába gondolod, valójában a kapcsolat még nem ért véget benned. Gondold el: más az, amikor egy exszel egy társasághoz tartozol, és szépen lassan tényleg megbékéltek a helyzettel, és jóban lesztek ismét, és megint más ez, amikor szinte ugyanúgy figyelsz a férfi örömeire és gondjaira, mint amikor még a párja voltál. Nem érzed ilyenkor, ha találkoztok, ő mesél, és utána elváltok, mintha egy kicsit magával vinne egy darabot belőled? Mintha, minden rossz szándék nélkül, ő egy kis fájdalmat hagyott volna benned búcsúzóul a találkozás után? Abszurd, nem igaz? Hiszen évek óta nem tartoztok össze, és te teljesen őszintén kíváncsi voltál, mi történik vele, mint ahogy ő is kíváncsi volt rád.

Ilyenkor, gondolom, megpróbálod elhessegetni az ilyen gondolatokat. Hiszen te csak találkoztál „egy barátoddal”. De ez nem igaz. Amikor valóban egy barátoddal találkozol, utána jókedvűen mész haza, vidám vagy. Nem kezdesz el nosztalgikus történeteket felidézni magadban hazafelé a villamoson, és nem morgod az orrod alatt, hogy az a „jöttment nő” milyen káprázatosan szerencsés volt, mégis milyen ostoba.

Van egy hírem: azt a kapcsolatot, ami így köt még a volt szerelmedhez, saját magad érdekében fel kell számolnod. Légy egy kicsit őszinte magaddal, azokat a férfiakat, akik azóta voltak az életedben, hogy a volt pároddal elváltatok, igazán értékelted? Valóban, érdemeik szerint? Szeretted őket úgy, ahogy megérdemelték volna, vagy, ahogy ők szeretted téged? Hiába szeretnél igennel válaszolni, valószínűleg nem.

De ez nem a te hibád, nem is a volt szerelmedé, az azóta levő kapcsolataidé pedig végképpen nem. Csak kihagytál egy lépést az életedben. Kihagytatok egyet a volt szerelmeddel: az igazi elválást. Hogyan folytathatnád az életedet, hogyan szerethetnél őszintén, hiszen te igazán, nagyon tudsz szeretni egy férfit, de hogyan lennél rá képes, ha még kötődsz az előzőhöz? Nem azt mondom, hogy mindenképp fel kell számolni minden kapcsolatot a volt szerelemmel. Azt viszont mondom, hogy a gyakori, kettesben találkozásoknak a világon semmi értelme nincs.

Ha valóban ő az, aki eddigi életed nagy, igazi szerelme volt, akkor nem tudsz majd igazán a barátja lenni, és valószínűleg ő sem neked. Hiába, hogy őszintén érdekel titeket, mi van a másikkal, addig nem lesztek szabadok, míg közel tartjátok magatokat egymáshoz. Hogy tudnál őszintén egy másik férfi felé fordulni? Hogyan?

Fontos rájönnöd, hogy hol lehet jövőd, és kivel

Nem hiszek abban, hogy „felmelegítve csak a töltött káposzta jó”, azt gondolom, hogy mindig van második esély, sőt, esetenként harmadik is, negyedik is. Ha megéri, válaszd ezt az utat. Ha azonban ez az út nem létezik, ha tudod, hogy ti már sosem fogtok egy párt alkotni, akkor azt mondom, bármilyen fájdalmas, számold fel ez a majdnem baráti viszonyt. Azért számold fel, mert semmi értelme. Lefoglalja a lelked energiáit a kötődés, és nem jut belőled elég a jelenre, egy olyan férfira, aki a párod szeretne lenni. Lehet, hogy ez a férfi már a barátod, vagy még nem is ismered, de az biztos, hogy nem fog úgy sikerülni a kapcsolat, ahogy sikerülhetne, ha te még nem szálltál ki egészen a volt szerelmedből.

Tudom, ez fájdalmas lesz. Talán a volt szerelmednek is. Tudom azt is, hogy ez után a cikk után nem fogod már holnap felhívni őt, hogy találkozz vele, és ezt elmondd neki, és elbúcsúzz. De gondolkodj el rajta, és, ha ezt kell tenni, és ő még nem jött rá, hogy ez a helyes lépés, akkor tedd meg. Válj el attól a férfitól, aki igaz, hogy fantasztikus, de az iránta való szeretet és kötődés neked több kárt csinál, mint hasznot, és lehet, hogy neki is.

Rossz lesz, igen. Még az is lehet, hogy sírni fogsz, de olyan egészen kamaszosan, nekikeseredve. Lehet, hogy a találkozó után hazafelé tartva úgy fogod érezni, mintha a saját lelkedet törted volna önkezeddel darabokra. És mégis azt mondom, tedd meg, ha ez a helyes. A föld utána is forogni fog, és te néhány hét után fellélegzel majd, és úgy érzed, szinte új emberré váltál. Csúnyán hangzik, hogy „megszabadultál egy súlytól”, de valójában mégiscsak így van. Tudom, tudod, hogy a volt szerelmed remek, értékes ember. Mindig így fogsz rá gondolni, és ez így is van rendjén. Hidd el, ő is így őriz meg téged magában. De nem sokára hálás leszel magadnak, hogy kiléptél ebből az egészből, mert szabadabb leszel. Végre, évek nyomása után szabad lesz a szíved is. Erősebb leszel, jobban leszel, nyitottabb más férfiak, egy leendő szerelem felé. És végül, megmondták a P. S. I love you-ban is, mi fog következni: „Ha megismersz valakit, aki segít elfelejteni a múltad, akkor ő lesz a jövőd.”