Aláássa és megrontja a kapcsolatot, mégsem tudunk úrrá lenni rajta. Érezzük, hogy rombol, bennünk és az elszenvedő félben is, mégis ott van. Mert a féltékenység nem önbizalomhiányból fakad, nem azért van, mert félünk, hogy elveszíthetjük a másikat. A féltékenység a birtoklási vágy, a kisajátítani akarás következménye. Ezt pedig nemcsak a szerelemben, de a barátságban, testvéri kapcsolatban is átéljük. Hogy a másikat csak magunknak akarjuk, arra vágyunk önző módon, hogy minden kedves szavát, tettét nekünk szánja, más a világon ne is létezzen rajtunk kívül. Irreális igény ez, tudjuk jól, ésszel talán be is látjuk, hogy attól, hogy partnerünk szereti az anyját, még bennünket is imád. De a racionalitás gyakran háttérbe szorul, az érzelmek bizony győzedelmeskednek rajtunk és csúnya cirkuszokat rendezünk.

Leküzdhető? Vagy szüntelenül mérgez?

Ha sokszor, alaposan elbeszélgetünk magunkkal, talán csillapítható. Esetleg előfordul, hogy belátjuk, nincs igazunk és még mielőtt a másikat gyötörni kezdenénk, helyére tesszük a dolgokat. De gyakran elementáris erővel tör elő, megállítani esélyünk sincs. Pedig jól tudjuk: a partner felé a bizalmatlanságunkat közvetíti, alaptalanul vádaskodunk, vitát szítunk, a rossz hangulat a mi érzéseink következménye. Először is tisztázzuk le, miért is vagyunk féltékenyek. Nem kapjuk meg partnerünktől azt, amit szeretnénk? Kétes ügyletei okozzák a gyanakvásunkat? Beszéljünk róla! Ne balhézzunk, gyanúsítsunk, helyette inkább mondjuk el, hogy mi bánt, mit szeretnénk másképp. A partner is igyekezni fog megfelelni az elvárásainknak, mert elszenvedni a féltékenységet épp olyan rossz, mint érezni.

Magunkban higgyünk, és bízzunk a partnerünkben!

Próbáljuk meg értékelni magunkban a kapcsolatot. Ha úgy érezzük, hogy minden rendben van, akkor ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk indokolatlanul a féltékenység. Ha már legyőzni nem is tudjuk, legalább ne mutassuk. Ismerek olyan nőt, aki magában majd megőrül a féltékenységtől, ha párja csak rápillant egy másik nőre, ő máris ölni tudna, de kiváló önuralmával csak mosolyog, és nem mutat a párja felé semmit. Persze, ezek az elfojtott érzések azért ott munkálkodnak bennünk, de ha nem generálnak veszekedést, már haladunk. Általában a kapcsolat kezdetén jelentkezik nagy erővel, ahogy múlik az idő, egyre jobban kezeljük a dolgot. Hiszen partnerünk „bizonyít”, lassan-lassan rájövünk, hogy feleslegesen aggódtunk és képesek leszünk a történéseket normálisan kezelni.

Mindenekelőtt azt is tudatosítsuk magunkban, hogy a féltékenykedés megölheti a szerelmet, tönkreteheti a kapcsolatot, ha tehát nem uralkodunk rajta, elveszíthetjük partnerünket. Szavazzunk bizalmat a másik félnek és higgyünk magunkban. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor az egészet akár most hagyhatjuk a fenébe, mert így is, úgy is, szakítás lesz a vége. Egy darabig mindenki tolerálja a féltékenységet, de egy ponton túl menekülésre készteti a másik felet. Ne jussunk el idáig…