SZEX, SZERELEM

Az "ex" veszélye

Szerző:
Szabó Anna
A volt barátnőkre és barátokra nagyon sok kapcsolat rámegy. Pedig nem kellene, mert ha okosan viselkedünk, kezelhetőek, könnyen leszerelhetőek. Hogyan? Összeállításunkból minden kiderül.

Találkoztál egy szuper pasival, aki szexi és kedves is? Szinte hihetetlen, mégis igaz. Csak egy szépséghibája van: jóban van az exével. Naponta beszélnek telefonon, állandóan összefutnak valamiért, ráadásul a csaj folyton szívességeket kér tőle. Őt hívja, ha be kell állítani a csatornákat a tévéjén, ha reggel nem indul be az autója, de akkor is, ha magányos, vagy egyszerűen csak unatkozik. Mindeközben te majd megőrülsz a féltékenységtől, és úgy érzed, már-már hárman vagytok a kapcsolatban. Szeretnéd, ha ez megszűnne – vagy legalábbis lazulna egy kicsit a kettejüket összekötő szál.


Régi nagy szerelem


A volt barátnő érdekes módon akkor bír különös csáberővel, amikor a fickó éppen rászánta magát, hogy komolyan elkötelezze magát új partnernője mellett. Egy férfi még az esküvő pillanatában is elbizonytalanodhat, ha hirtelen meglátja egykori nagy szerelmét a meghívottak között. De jóval az esküvő után sem érezhetjük magunkat teljes biztonságban, ha ilyen helyzetbe kerültünk. Bár eleinte úgy gondoljuk, hogy a boldogító igen kimondása után megszűnnek a korábban zaklató érzések. Ez azonban nem így van. Még akkor sem, ha időközben barátsággá szelídült az exszel való kapcsolat.


Barátság ez, vagy annál több?


Sajnos, ezzel a problémával nem vagy egyedül. A féltékenykedés pedig egy ilyen helyzetben teljesen érthető reakció. Ha a volt barátnővel való szakítás óta mindössze néhány hét telt el, ráadásul a kapcsolat igaz és komoly szerelem volt, akkor a nők elég nehezen hiszek el, hogy a két fél közötti érzelmek ennyire hamar kihűltek, és csak a barátság köti már össze őket. A jelenlegi partnerek ilyen esetben a tudat alatt elkezdenek riválisként tekinteni a volt kedvesre, és egy idő után féltékenyek is lesznek rá. Valljuk be, nem is ok nélkül. Hiszen egy nagy szerelemnek nem lehet egyik napról a másikra véget vetni, és nem lehet egyik pillanatról a másikra kitörölni sem a szívünkből, sem pedig a fejünkből. Pedig milyen jó lenne, ha egy varázssuhintással el lehetne törölni a múltat, ugye?


Ne törődj bele az elején sem, de ne adj ultimátumot!


Jó, jó varázspálcánk nincs, és ha lenne is – varázserőnk híján varázsolni sem tudunk. De mit lehet ez ellen tenni? Mi a megoldás? Üljünk le megbeszélni, vagy tűrjünk inkább csendben? Pszichiáterek szerint, mielőtt bármit is lépnénk, jobb, ha feltesszük magunknak a kérdéseket: Valóban jogosan féltékenykedem? Nem lehet, hogy túlreagálom a dolgot? Van okom a bizalmatlanságra, vagy épp ellenkezőleg, a partnerem eddig minden tettével azt bizonyította, hogy nincs mitől félnem? Ezekre válaszolva a legtöbb esetben rádöbbenhetünk, hogy aggódásunk teljesen felesleges.


Ám az is lehet, hogy ettől nem leszünk nyugodtabbak, és továbbra is idegesíteni fog a dolog. Ekkor viszont jobb, ha leülünk a herceggel egy őszinte beszélgetésre. El kell mondanunk neki, mennyire zavar, hogy ennyire szoros kapcsolatot ápol a volt kedvesével. Ezután pedig keresni kell egy olyan megoldást, ami mindkét fél számára elfogadható.

FONTOS!

Soha, de soha ne kényszerítsük választásra a pasit, és ne adjunk neki olyan ultimátumot, hogy „vagy ő, vagy én”. Mint ahogyan az is nagyon lényeges, hogy ne tiltsuk meg neki, hogy találkozzon az exével. Hogy miért? Leginkább azért, mert a fickó bizalmatlanságként értékelheti a kérést, és emiatt hamar búcsút is inthet. Hiszen ki akarna egy olyan nővel együtt lenni, aki nem bízik benne maximálisan? Ráadásul úgy lesz vele, hogy az ilyet jobb még az elején lezárni, akkor nem esik senkinek bántódása. Hogy nem-e? Neked mindennél jobban fájni fog, mert úgyis az exre kened még ezt is.


Ne kösd az ebet a karóhoz!


Ha el kezded tiltani neki, hogy találkozzon a volt kedvesével, elérheted nála, hogy hazudozni, titkolózni kezd. A kapcsolatot ugyan nem szakította meg az exszel, de azért, hogy megnyugodj, inkább azt mondja, nem beszél vele többet. Majd elkezdi a meséket: egy rég nem látott barátjával találkozik, muszáj tovább bent maradnia, egy volt munkatársa hívta, stb. Ez pedig a lehető legrosszabb, ami történhet. Hiszen ha kiderül, hogy valójában az exével találkozgatott – és általában semmi nem marad titokban -, akkor a bizalom teljesen elvész, még akkor is, ha nem történt közöttük semmi. Egy ilyen hazugságdömping után pedig nagyon nehéz lesz a bizalmat visszaszerezni.


Ha tehát kötöd az ebet a karóhoz, hogy már pedig te ragaszkodsz ahhoz, hogy nem, és nem… Rossz ötlet, ehelyett kompromisszumos megoldásra kell törekedni. De mi van akkor, ha hajthatatlan, és kategorikus nemmel felel bármilyen javaslatra? Ebben az esetben próbáljuk meg elfogadni a döntését. Néhány hét múlva pedig – ha nem változik semmi – visszatérhetünk a témára. Ha kedvesünk ismét elutasító, akkor viszont érdemes elgondolkodnunk: mi az igazi probléma? Valószínűleg nem tart fent az exszel szexuális kapcsolatot, ugyanakkor az sem véletlen, hogy ennyit találkozik vele, hogy ennyire igényli más társaságát. Lehet, hogy a kapcsolatban gyökerezik valami probléma?


Fő a bizalom


Sok a veszíteni való


Mindketten legyetek tisztában azzal: a csábítás az élet természetes része. Érintett minden egészséges nő és férfi. A boldog és harmonikus kapcsolatban élők azonban tudják, hogy túl sokat veszíthetnek, ha engednek a kísértésnek.

Persze vannak olyan szerencsések, akiknek az ex állandó vagy esetenkénti felbukkanása egyáltalán nem okoz gondot. Egyáltalán nem féltékenyek rá, hiszen még a kapcsolat elején tisztázták egymással, hogy ki kivel és mikor járt, ahogy azt is, hogyan záródtak a régi viszonyok. Megbeszélték, és egyetértettek abban, hogy a régi szerelem szép emlék csupán, semmi több. Egyébként pedig, ha a partner nem akar haragban lenni előző kedvesével, akkor az az ő döntése, ebbe nem lehet beleszólni. Érdemes inkább tiszteletben tartani, és bízni benne. Mást úgysem tehetünk. Ha pedig a bizalom nem jön létre, akkor nem is szabad erőltetni. Ha nem most, akkor majd később okoz problémát.



Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL