SZEX, SZERELEM

Amikor eljön az összeköltözés pillanata

Szerző:
Szabó Anna
Minden kapcsolatban eljön az a pont, amikor itt az ideje, hogy ne a sporttáskánkban hordjuk a hajszárítónkat, az arcfestékünket és a tiszta bugyit, ingázva a saját és a partnerünk lakása közt.

 

Amikor az én házam a te otthonod is


Olyan romantikus… Látod már azt a sok extra időt, amit ezentúl együtt tölthettek, a fészekrakás örömét, a lakást, ami mindkettőtök közös ízlését tükrözi, az együttes utatokat a jövőbe. Ám ne feledd, az összeköltözés megrázkódtatás is. Mindegy az, hány éjszakát töltöttetek eddig együtt, eddig mindig csak vendégek voltatok a másik otthonában. Alkalmazkodni a szokásaihoz más, amikor „vendég” vagy, de mostantól te is ott laksz. Számíthatsz egy kis hajcihőre.

Ha eddig még sosem panaszkodtál a megmerevedett pizzás dobozok, és szőrt növesztett kólás poharak miatt, meglehet, a párod elcsodálkozik, hogy most miért kezdtél rá? Hogy az nem érdekelt, ő mire kel föl reggel, az egy dolog, de neked saját tisztasági mércéd van, nos, ez egy kívülálló számára teljesen normálisnak tűnhet, de az alakulgató közös életeteket próbára teheti. A szakállas vicc, mely szerint az együttlakók nem tudják eldönteni, mi is a helyes módja a fogkrém kipréselésének a tubusból, lehet hogy klisé csak, de a kliséknek mindig igazságalapja van. A fogkrémes tubus, a vécédeszka jelkép lesz, nem csak a különbségeitek jelképe, hanem a „területeteké” is.

A költözködés pszichológiája


Van egy barátnőm, aki átrendezte a kedvese lakását, új huzatot, párnákat rakott a kanapéra, csak hogy rajta hagyja a „személyisége nyomát” a fickó lakásán. Az pedig, megsértődve, hogy meg se kérdezték, visszapakolt mindent. Ez az állóháború egy hétig tartott. A barátnőm úgy érezte, nem is kell már a fickónak, az meg utálta, hogy „megszállott övezet” lett a lakása. De aztán leültek beszélgetni – szerencsére –, és végül együtt mentek el az IKEA-ba pár apróságért, és ettől végre úgy érezték, EGYÜTT fogtak bele valamibe.


Újrarendezni a környezetedet nehéznek bizonyulhat, pszichológiailag is és fizikailag is. Azzal, hogy elköltöztél, tulajdonképpen fölégettél magad mögött egy hidat, a hidat a saját otthonod mögött, nincs többet saját zugod, ahova elbújhatsz. Ez a legjobb esetben is fura, de lehet rémisztő is. A függetlenség és önállóság drága kincs, nehezen érdemelted ki „nagykorodra”. Ezt adod most föl, igaz szabad akaratodból. Ha önálló, új lakásba költöztök, nem olyan vészes a dolog, legalább egyenlő feltételekkel indultok. De a partner belakott kéglijébe költözni… Ehhez nem elég két fiókot kiüríteni…

Bentlakó szerelem


Kezeket fel, aki azt gondolja, hogy az összeköltözés után minden napot a fülig szerelem jellemezte és semmi más? Bocs, hogy ki kell pukkasztanom a rózsaszín lufit, de nincs jobb szexuális vágy-csökkentő, mint az örökös közeli kapcsolat a vágy tárgyával, meg persze az ő és a te összes eddig láthatatlan szokásával (ide tartozik az „örökös” epilálás és körömvagdosás is.)

Ám jusson eszedbe néha: nem lakótársat választottál, hogy megfelezhesd a számlákat, a szerelmeddel költöztél össze!


Nem csak lakik az ember a lakásban, szeretünk, sírunk-nevetünk is benne. És nem csak te látod az ő eddig titkolt „pattanásait”, neked is engedned kell, hogy lássa a tieidet, és ez nagyon nehéz. De olyan jó valakihez HAZAÉRKEZNI, megosztani vele az életed apró részleteit, a pocsék naptól a munkahelyen át a kedvenc tévéműsorodig, jutalom mindezért.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL