SZEX, SZERELEM

A pszichológia is szerepet játszhat szerelmi életünkben

Szerző:
Szabó Anna
Jó példa erre a sok nehézség árán végre gyermeket váró nők esete. Ők a kicsi elvesztésétől való félelmükben eltávolodnak a párjuktól. Ez persze hatással van a férfira is, aki nehezen találja a módját, hogy visszaállítsa a szexuális intimitást.

Sokunkat visszatart a szex élvezetétől az is, hogy nem tudjuk elfogadni saját testünket. Vannak pillanatok - pl. szülés után, amikor úgy érezzük, hogy nem vagyunk kívánatosak, félünk, hogy partnerünk kiábrándulna belőlünk.


Mit tehetünk?

Először próbáljunk mi magunk, kapcsolaton belül megoldást találni, vagy rögtön forduljunk szexológus szakemberhez? Mindenek előtt tisztázni kell, van-e a zavarok hátterében nem kifejezetten pszichológiai eltérés, pl: hormonzavar.
Fontos, hogy ne ijedjünk meg, ha pillanatnyi vágy csökkenést észlelünk saját, vagy a partner viselkedésében. Meg kell értenünk, hogy a szexuális vágy ébredésében sokkal kisebb szerepe van a fizikai szépségnek, mint azt mi hinnénk. A szexualitás élénkségét önmagunkon belül tudjuk a legjobban táplálni.


Az együtt élés vonzó dolog, egyúttal nagyon komplikált is

Oda kell figyelni magunkra. Tudnunk kell mi az, ami minket boldoggá, elégedetté tesz. Mi az, amit akarunk, mire vágyunk. Elsősorban magunk testi vágyaival kell tisztában lennünk. Ki kell faggatnunk saját testünket előbb. Csak utána jöhet a másik. Így a minimálisra csökkenthetjük az esélyét annak, hogy elveszítjük eredetiségünket. Ha csak a partner kielégítése a célunk és elhanyagoljuk saját gyönyörünket, könnyen egysíkúvá, unalmassá válhatunk.

Miközben szexuális jólétünkért küzdünk, felszínre kerülhetnek egyébként rejtve maradt problémái a párkapcsolatunknak. Talán már nem is szeretjük a másikat. Fontos, hogy komoly mély beszélgetések során kiderüljenek még időben az álláspontok. Ha úgy érezzük, érdemes a kapcsolatunkért harcolni, bátran forduljunk szexológushoz, vagy pszichiáterhez, akinek ez a szakterülete, és akiben feltétel nélkül megbízhatunk. Biztosan segítségünkre lesz a harcban, amit saját gyönyörünk megtalálásáért, és ezáltal saját életünk kiteljesedéséért folytatunk.
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL