Szabó Anna
{KEPGALERIA}
2. A partner „elvárásai”
Igazából nem csak a férfiak, mi nők is „elvárjuk” a párunktól, hogy élvezze, amit csinálunk és hogy legyen ennek eredménye is, jusson el a csúcsra. Ez kell az önbizalomhoz, hogy úgy érezzük, jók vagyunk abban, amit csinálunk, szeret minket és partnerünk és persze azt reméljük, hogy így nem hagynak el bennünket. Mert ha kudarcot vallunk, oda az ego, a büszkeség. Férfi esetén a férfiasság és sok nő fél attól, hogy utána megkapják: frigid.
Emellett gyakran hiszik azt a nők, hogy élvezésüknek orgazmusuknak látványosnak kell lennie. Oké, nem árt, ha a pasi tudtára adjuk közben, hogy jó az, amit művel, de sajnos a pornófilmeknek köszönhetően hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy elvárják tőlünk, hogy úgy élvezkedjünk, mintha soha jobb dolog nem is történt volna még velünk az életben, mint ami éppen zajlik.
Tehát, lényeges, hogy ne a partner vágyainak akarjunk megfelelni ha a mi kis saját orgazmusunkról van szó. Csak magunkra gondoljunk, majd a végén közöljük, hogy jó volt.
OLVASS TOVÁBB!
Boldogságot életkor nélkül: a kapcsolatok megújulása
Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy 50 év felett is lehet új barátokat vagy társat találni....
SZEX, SZERELEMKeresztény társat keresel? Így találhatod meg a hozzád illő partnert!
A párkeresés sosem volt egyszerű feladat, de a mai rohanó világban a nők számára különösen nagy kihívást jelenthet....
SZEX, SZERELEMFel akarod tüzelni a párodat? - Íme, 10 tipp az előjáték-technikáid továbbfejlesztésére
Ismétlődőnek, unalmasnak találod az előjátékot? Nos, az előjáték nem véletlenül a szex egyik legfontosabb része, elengedhetetlen sze...
9 tipp, amivel a maszturbálás intenzívebb és gyönyörteljesebb élményhez juttat
Mondani sem kell, a maszturbálás teljesen természetes dolog. Ráadásul több tekintetben is egészséges és edzésben tartja a hüvely izomz...
SZEX, SZERELEMA 10 legjobb szex-pozíció kis pénisz esetén – Imádni fogjátok! (+18)
A szex az egyik legjobb dolog lehet a világon, de könnyen kínossá válhat, ha a pasid nincs túlságosan megáldva odalent. Nyugodj meg, ez n...
SZEX, SZERELEMFelejtsd el a "Szeretlek"-et! Ezek a mondatok sokkal fontosabbak
Természetesen a "szeretlek" szép. De vannak más kijelentések, amelyek legalább ilyen fontosak egy jó kapcsolat szempontjából....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK