Ahhoz, hogy szépen és főleg egészségesen süljünk le, mindig szem előtt kell tartanunk 10 aranyszabályt. Ha ennek megfelelően napozunk a végén aranyló, egyenletesen barnult, feszes, gyönyörű lesz a bőrünk.
1. Nagy odafigyeléssel használjuk a napozószereket. Kenjük be figyelmesen az érzékeny zónákat is, mint pl. az orr, a fül, az ajkak, a váll, a lábfej. Ezek ugyanis a napfénynek gyakrabban kitett felületek.
2. Rendszeresen, legalább 2 óránként ismételjük meg a napozó szer használatát. Még akkor is, ha árnyékban tartózkodunk, de különösen fontos fürdés után. Figyelem!! A napozószer gyakori használata nem azt jelenti, hogy többet tartózkodhatunk a napon. Egyszerűen csak szép egyenletes lesz a színünk.
3. Mindig ésszel napozzunk. Az első napon csak 30 percet, a másodikon nem többet 45 percnél, és a következőkben is csak maximum 2 órát naponta. Természetesen el kell kerülnünk a veszélyes 12 órától 3 óráig tartó időszakot.
4. Bőrünk érzékenységének megfelelő fényvédő faktort kell választanunk. Természetesen a világosabb bőr magasabb védelmet igényel, tehát minimum 8-as, de akár 15-ös faktor is javasolt lehet.
FONTOS: tévedés azt hinni, hogy a magas faktor szám nem engedi a bőrt lesülni. Egyszerűen csak hosszabb idő alatt, mert az erős szűrőn keresztül kevesebb barnító sugár éri bőrünket.
5. Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert az UV sugarak borús időben is elérnek minket a felhőkön keresztül. Még esőben is!!!!
6. Emlékezzünk arra, hogy egy lassabban, okosan elért barnaság hosszabb ideig tart és sokkal szebb, mint a néhány óra alatti leégés.
7. Figyeljünk oda, ha nedves a bőrünk, könnyebben leégünk, a vízcseppek ugyanis felerősítik a napfény erejét.
8. Nem szabad parfümöt használnunk napozáskor, nehogy sötét, égett foltokat okozzanak. Sötét foltokat okozhat néhány fogamzásgátló vagy antibiotikum szedése közbeni napozás is!
9. Ne feledjük, hogy a lebarnult bőr - akkor is, ha nincs leégve - jobban öregszik, mint a nem napoztatott bőr.
10. Ha sapkával vagy egyéb ruhával védekezünk a nap ellen, ne feledjük, hogy a ritkább szövésű vagy a nedves ruha, kevésbé szűri a napot, tehát kevésbé véd.
OLVASS TOVÁBB!
Harc a pigmentfoltok ellen: Hatóanyagok és rutinok a ragyogó bőrért
A pigmentfoltok kialakulása - legyen az a napfény, pattanások utáni gyulladások vagy hormonális hatások következménye - sokak számára ...
SZÉPSÉGA tökéletes kézfej: ápolási rutin és szépségtrükkök
Kezeink folyamatosan ki vannak téve a környezeti hatásoknak, esetenként a hidegnek, a szélnek, a napfénynek és a különböző szennyeződ...
SZÉPSÉGHogyan válts könnyedebb, természetes hidratálásra?
A bőr megfelelő hidratálása elengedhetetlen az egészséges megjelenés érdekében....
Az Aveeno az érzékeny bőr szakértője
Bőrszárazság? Egyenetlen bőrfelszín?...
SZÉPSÉGVichy tippek a leggyakoribb hajproblémák ellen
Mik a leggyakoribb hajproblémák? Mit tehetünk ellenük?...
SZÉPSÉGMűtét helyett természetes szépség?
A bőrápolás világában nem egyszerű eligazodni, főként ha arról van szó, hogy megőrizd a fiatalos megjelenésed....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK