REJTÉLY-MISZTIKA

Túlvilági alteregó

Szerző:
Szabó Anna
A természetfeletti lények között különleges helyet foglalnak el azon szellemek, melyek az élő emberek hasonmásaként jelennek meg az érintett személyek előtt, rokonaik vagy ismerőseik körében. A „túlvilági alteregó” megjelenése azonban halálos ómen, hiszen akik megpillantják, napjaik meg vannak számlálva.

 

A parapszichológusok régóta tanulmányozzák azt a jelenséget, amelynek során egyes személyek azonos időpontban két különböző helyen bukkannak fel a szemtanúk előtt. Az asztrális projekció vagy bilokáció néven ismert „megkettőződés” ideje alatt a lélek eltávolodik a fizikai testtől, és olyan látható alakot ölt, amely rendkívüli módon emlékeztet a valóságos személyre. Az elmúlt évszázadokban számos történetet jegyeztek fel vallási mesterekről, sámánokról és mágusokról, akik önkívületi állapotban hagyták el testüket, de az élmény erős érzelmi trauma hatására, hipnózisban vagy halálközeli állapotban akaratlanul is előfordulhat.


Az élő ember szelleme azonban nem csupán a tudatos vagy spontán megkettőződés idejére léphet ki a testből, hanem a végzet hírnökének szerepét is betöltheti. A Brit-szigeteken „fetch”, Norvégiában „vardoger”, Németországban pedig „Doppelgänger” névvel illetett fantommal kapcsolatos tapasztalatokat a 19. század közepén kezdték el tudományos alapossággal vizsgálni. Az élet fantazmagóriái című, 1886-ban megjelent könyv két szerzője, Edmund Gurney és Frederic Myers több száz eset tanulmányozása után arra a megállapításra jutott, hogy a „túlvilági alteregó” általában hátborzongatóan valóságos rémlátomásként jelenik meg az érintettek előtt, és valamilyen veszélyre vagy az elkerülhetetlenül közeledő halálra figyelmezteti őket. A szinte teljesen áttetsző jelenés – arckifejezése, testtartása és mozdulatai révén – olyan meggyőzően emlékeztet az élő hasonmásra, hogy a gyanútlan szemlélődő első pillantásra akár össze is tévesztheti őket.

Egy 1696-ban kiadott angol nyelvű enciklopédia szerzője, John Aubrey számos izgalmas történetet gyűjtött össze a félelmetes kísértet felbukkanásáról. „A gyönyörű Diane Rich, Earl of Holland (1590–1649) leánya éppen atyjának kensingtoni parkjában sétált, hogy még ebéd előtt friss levegőt szívjon. Már egészen kellemesen érezte magát, amikor váratlanul saját tükörképét pillantotta meg a kerti ösvényen. Egy hónappal később a hölgy himlőben meghalt. Nővére, Lady Isabella Thynne szintén találkozott a hasonmásával, mielőtt elhunyt volna” – írja Aubrey, akinek egyik ismerőse, Sir William Napier hasonló módon kapott figyelmeztetést közeli haláláról. A férfi egy vidéki fogadóban szerette volna tölteni az éjszakát, de szobájába érve megdöbbenéssel vette észre, hogy egy holttest fekszik az ágyán, amely megtévesztésig hasonlít hozzá. A köztiszteletben álló orvos néhány nappal utazásának befejezése után életét vesztette.


Percy Bysshe Shelley (1792–1822) angol költő 1822. július 6-án találkozott túlvilági alteregójával. Éppen a karosszékében üldögélt, amikor egy sötét öltözéket és csuklyát viselő férfi jelent meg, és határozottan felszólította, hogy kövesse őt. A szobából kilépve az idegen felfedte arcát, és Shelley önmagát ismerte fel. Két nap múlva egy kis vitorlásra szállt, hogy meglátogassa az itáliai Livornóban élő barátját. Néhány órával később azonban hatalmas vihar keletkezett, a törékeny hajó pedig elsüllyedt, és Shelley a Földközi-tenger hullámaiban lelte halálát.

A világhírű német költő, Johann Wolfgang Goethe (1749–1832) egy alkalommal weimari otthonában pillantotta meg saját szellemét. A szokatlan élmény okozta ijedtségét visszafojtva, néhány másodpercig farkasszemet nézett az alteregó rosszindulatú tekintetével, amely rövidesen elenyészett a szeme elől. Goethe szerencsésnek mondhatta magát, hiszen túlélte a Doppelgänger látogatását, de soha nem tudta elfelejteni „a félelem és sötétség árnyával” való rémisztő találkozást.

A túlvilági alteregó általában hátborzongatóan valóságos látomásként jelenik meg az érintettek előtt.

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!

 


Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL