Mary Reeser titokzatos esete

Mary Reesert 1951. július 2-án reggel felkereste főbérlője, Pansy Carpenter, hogy egy üzenetet adjon át. A ház ajtajánál meglepődve tapasztalta, hogy a kilincs szokatlanul meleg. Amikor benyitott, borzalmas látvány fogadta: Mary Reeser hamuvá égett maradványai a szobában. Csak a gerince és a bal lába maradt épségben, utóbbin még a papucs is rajta volt. A székkel együtt, amin ült, porrá égett.

A kiérkező rendőrök később egy tojásdad alakú tárgyat is találtak a hamuban, amelyről megállapították, hogy Mary feje lehetett, mely megmagyarázhatatlan módon összezsugorodott a tűzben. A nyomozók, majd a kivizsgálásba bekapcsolódó FBI sem talált magyarázatot az esetre. Az ügyet ugyanis bonyolította, hogy semmilyen nyom nem volt, amelyből a tűz okára következtethettek volna. Ráadásul az égésnek igen hevesnek kellett lennie ahhoz, hogy porrá hamvasszon egy embert, ám egy akkora tűz elvileg magát a házat is lángba borította volna. Csakhogy semmi más nem sérült meg. Egy-két, Mary székének közelében lévő műanyag tárgy kissé deformálódott, de sem a textilek, sem más bútor nem kapott lángra.

Visszataszító, zsíros anyag a falakon

A később Hamuasszonyként elhíresült Mary Reeser esete nem egyedülálló. Az 1700-as években jegyezték fel az első, spontán emberi öngyulladást, azóta pedig több száz ilyen halálesettel volt már dolguk a hatóságoknak. Hogy nem gyújtogatásról, hanem valóban valamiféle önégésről van szó, az alábbi 5 jellemző vonás mutatja:

- Spontán emberi öngyulladás esetén nem találni okot a tűzre, a test magától gyullad meg és magától ég.

- A lángok alig terjednek túl a testen, előfordul, hogy a szék, amin az áldozat ült, vagy az ágy, amin feküdt, sértetlen marad.

- Az áldozat törzse hamuvá ég, csak a végtag marad ép (amennyiben halállal végződik az önégés, számos esetben ugyanis időben észrevették az öngyulladást, és az áldozat égési sérülésekkel ugyan, de megúszta).

- Az égés olyan hevesen zajlik, hogy az áldozat magától képtelen elmenekülni.

- Zsíros, visszataszító massza marad vissza a falon vagy az áldozat környezetében.

A Discovery Channel egy a témával foglalkozó riportjában felkeresett egy modern krematóriumot, hogy többet tudjon meg az emberi test égésének jellemzőiről. A filmből kiderült: ahhoz, hogy két óra alatt elhamvadjon a test (mely viszonylag rövid időnek számít a hamvasztásnál), közel 1000 °C-os hőmérsékleten történő égetés szükséges. Ez a tény azért is érdekes, mert a menekülésre két óra elegendő lenne, csakhogy a spontán öngyulladás ennél jóval rövidebb idő alatt zajlik - egy esetben mindössze 21 perc alatt végbement -, ráadásul egy ekkora tűz nem keletkezhet csak úgy magától, és ha mégis, nem hagyná sértetlenül a szoba más részeit.

21 perc alatt végzett vele a tűz

Helen Conway esete is kiemelkedő, hiszen mindössze 21 perc alatt égett porrá a teste - mialatt unokája kiszaladt a boltba. Az idős asszony maradványaira 1964. november 8-án talált rá Robert Meslin tűzoltó a nő pennsylvaniai otthonában. A nő két lába combtól lefelé teljesen ép maradt, de a törzse a karokkal és a karjaival együtt eltűnt. Bár az asszony erős dohányos volt, a tűzoltó és kollégái a helyszínen tapasztaltak alapján képtelenségnek tartották, hogy egy égő cigaretta okozhatott olyan mértékű tüzet, melyben Helen Conway percek alatt a székében ülve zsíros hamuvá égett.

Kifordított gyertyaként égő áldozatok

Annak ellenére, hogy a spontán emberi önégés, mint halálok, tűzoltók és rendőrök tucatjait ejtette már zavarba, tudományos tényként egyelőre nem bizonyították a létezését. Elméletek azonban születtek a témában, és közöttük van olyan, amely igazolni látszik ezt a felettébb különös jelenséget. A legelfogadhatóbb magyarázat az úgynevezett kanóc-effektus. E szerint a felöltözött ember tulajdonképpen olyan, mint egy kifordított gyertya. A kanóc maga a ruházat, a viasz pedig a testben lévő zsírszövet. Egyetlen szikra is elég ahhoz, hogy a kanóc, vagyis a ruha meggyulladjon, és lyukat égessen a bőrbe, amely által a zsírszövet meggyullad, és a test égni kezd. Ha nincs segítség, az áldozatnak nemcsak a zsírszövetei, hanem az izmai és a csontjai is hamuvá éghetnek.

Egy, a BBC által 1998-ban bemutatott kísérlet is próbálta igazolni a kanóc-elméletet. Egy disznó tetemét használták fel hozzá, amellyel ugyan sikerült a gyertyáéhoz hasonló égést elérni, de csak azáltal, hogy direkt módon gyújtották meg a tetem körüli ruházatot. (Ráadásul közel 10 órába telt, mire hamuvá égett a tetem.) A spontán önégéseknél soha nem találtak egyértelmű okot, ami kiválthatta a tüzet. A kísérlet tehát nem adott egyértelmű magyarázatot a különös jelenségre. Michael Green patológus professzor és kollégái azonban egyetértenek abban, hogy - figyelembe véve azt, ahogyan a testek elporladnak - a kanóc-effektus idáig az egyetlen, tudományosan is elfogadhatónak tűnő elmélet arra, hogy hogyan is képes egy hús-vér ember minden előjel nélkül porrá válni. Még annak ellenére is, hogy az emberi test nagy részben vízből áll, és csupán a zsírszövet és a szervezetben lévő metán éghető anyag benne.