Öncsonkítás a valóságban

A különleges osztag katonáinak első sokkját a morbid látvány okozta. A kegyetlen öncsonkítás horror filmbe illő szörnyeket kreált a hús-vér emberekből. Mégsem a fájdalom gyötörte őket. Amint feslett tudatuk értelmezte, hogy külső emberek törtek rájuk, rögtön visítani és üvölteni kezdtek. A tudósok legnagyobb meglepetésére a négy túsz nem a szabadulásukért kezdett rimánkodni, hanem agresszívan a mérges gáz további adagolásáért kiabáltak. Rátámadtak az undortól fuldokló katonákra, tépték, ütötték őket. Egy katonát még ott a szobában agyon vertek.

A maradék négy elit osztagos kirángatta a szobából az életben maradt „korcsokat" és nyugtató injekciókat lőttek beléjük. Keservesen rikoltoztak a kétségbeesett, csonka lelkek, hogy ne hagyják őket elaludni. Rettegtek az alvástól. Lekötözték őket az orvosi ágyakhoz és elkezdték „visszapakolni" a még menthető részeiket. A vergődő túszok bőrét a lehetőségekhez képest a legjobban visszavarrták, miközben azok vergődtek a bőr szíjak alatt.

Néhány órával később...

Sajnos további két katona öngyilkos lett egy pedig elmeroggyant. A tudósok megpróbáltak beszélni a kísérlet alanyaival, de csupán minden értelemtől mentes válaszokig jutottak. A tébolyult sikolyok, vérfagyasztó nevetésbe csaptak át, ám a könyörgés nem szűnt meg. Az áldozatok ereiben háromszor annyi oxigén keringett, mint kellene, így gyakorlatilag több oxigént pumpált a szívük, mint vért.

Már rég halottnak kellene lenniük

A második adag nyugtató után végre lecsillapodtak. A sérülésekbe és a túl sok nyugtatóba három alany belehalt, így már csak egy, az 5. számú túsz maradt életben. Állapotának viszonylagos stabilizálása után a bőr szíjakat leoldották róla és egy kihallgató szobába vitték. A túlzott izgalom elkerülése végett csak egyetlen orvos ment be elbeszélgetésre, a többiek kívülről figyelték és hallgatták az eseményeket. Természetesen a doki izzadt kezében egy fegyvert szorongatott. A legabszurdabb kérdéssel kezdte a párbeszédet: „Nem vagy álmos?". Érdekes hatást váltott ki a szemben ülő férfiból, aki a kérdés hallatán teljesen megnyugodott, szeme kitisztult és magabiztos hangon válaszolt: „Nem, köszönöm". A meglepetés erejétől kibukott a valódi kérdés is: „Mi vagy te?".

„Én te vagyok. A benned rejtegetett állat, a felszín alá rejtett kegyetlen ösztönök, a gyilkos vágyak. Én te vagyok. Egy megtestesült álom, akit épp, hogy csak sikerül mindennap az esti felejtésbe fojtanod." Kimerevedett pupillákkal lassan közeledett az orvos felé, aki tátott szájjal emelte fel a pisztolyt és rémülettől remegő kézzel fejbe lőtte az 5. alanyt. A fegyver lassan a saját halántékára csúszott, majd másodszor is elsült.