Ütött az óra, hajnali három van. Ha nem a természet utáni vágy, akkor a babona ébred fel benned.
Számos kultúra tartja úgy, hogy a világok közötti fátyol ilyenkor elvékonyodik és átlibbenek hozzánk a szellemek, démonok, tündérek és egyéb lények. Ez már az ősi kelta világban is így volt. Jó esetben tovább alhatunk, mert nem zavarnak fel minket. De ha úgy akarják, tudtunkra adhatják jöttüket...
Egészen a középkor óta pedig úgy tartják, hogy ez a „boszorkányok órája" is, mikor a legaktívabbak és amikor a leghatékonyabb a fekete mágia. Ebben az órában tetőznek az erők és az energiák, ugye ilyenkor is szoktak szellemet idézni. Aki pedig a középkor ebben az órában még az utcán járt, úgy tartották, hogy boszorkány vagy az Ördöggel cimborál.
Sokan, akik ebben az órádban egyszer csak felébrednek, úgy érzik, mintha valaki szándékosan ébresztette volna fel őket. Sőt, mintha valaki ott volna, és nem lennének egyedül. Vagy gyakran térnek magukhoz ilyenkor rémálmaikból. Hangokat, suttogást, zajokat, lépéseket hallanak. Ebben az órában történik a legtöbb természetfeletti jelenség. Ráadásul a legtöbb paranormális kutató is érdekes aktivitásról számol be ebben az időben.
A babonát sokak szemében az a tény is növelte, hogy a legtöbben hajnali három és öt között halnak meg. Ám a tudomány kimutatta, hogy ilyenkor a legsérülékenyebb az immunrendszer és nem az Ördög ugrik be a lelkekért, vagy kitudja...
Egyesek szerint az áll a dolog hátterében, hogy Jézus délután háromkor halt meg a kereszten, ezért is lett, mintegy ellentéteként a hajnali három az „ellenfeléé" az Ördögé.
Egy paranormális kutató szerint az emberek hite miatt nyújt energiát ad az entitásoknak, hogy ebben az órában keljenek át.
Talán az alvási ciklusunkban rejlik a magyarázat. A téta-stádium alatt nem alszunk olyan mélyen, emiatt egészen éberek vagyunk. Normális alvási szokásoknál a téta-fázis körülbelül három órakor kezdődik. Tehát félig az alvás és ébrenlét között sokkal fogékonyabb az agy. Nem csoda, hogy rengeteg művész és próféta tevékenykedett ebben az órában. A tudomány szerint az agyunk csap be ilyenkor, de mindez akár azt is jelenthetné, hogy ebben az állapotban jobban is tudod érzékelni azokat a bizonyos entitásokat... arról nem beszélve, hogy így sokkal könnyebb megvalósítani asztrálutazást, akarva-akaratlanul, ami szintén eredményezheti a „valóságos" érzetű élményeket.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK