Léteznek tündérek?

Az első világháború befejését megelőző héten a 11 éves Frances Griffiths levelet küldött egy barátjának Dél-Afrikába, ahol ő maga is élt régebben. 1918. november 9.-i dátummal írt levelében nemcsak általános, megszokott levéltémákról írt. Olvassuk csak!

„Kedves Johanna! Remélem, jól vagy. Már írtam korábban is, csak elvesztettem a levelet, vagy elkeveredett valahová. Szoktál játszani Elsie-val és Nora Biddles-zel? A suliban franciát, mértant, főzést és számtant tanulok. Apu a múlt héten jött haza Franciaországból, 10 hónap után. Mindnyájan hiszünk abban, hogy a háborúnak most már néhány napon belül vége lesz. Küldök két fényképet, mindkettő rólam készült. Az egyiken a hátsó kertben vagyok fürdőruhában, ezt Arthur bácsi készítette, a másikon is én vagyok néhány tündérrel, fönt a pataknál, ezt pedig Elsie készítette. Rosebud éppolyan kövér, mint régen, és csináltam neki néhány új ruhát is. Hogy van Teddy és a baba?”

Mondhatnánk, hogy ez egy hétköznapi levél egy iskoláskorú kislánytól, kivéve a megdöbbentő utalást a tündérekre. Ám mint Frances és unokahúga Elsie Wright később elmondta, különösebben nem lepődtek meg azon, hogy tündéreket láttak, inkább úgy tűnt, mintha a tündérek természetes tartozékai lennének a Cottingley-ben található hosszú kert lábánál lévő patak mentén elterülő vidéki környezetnek.

A fénykép nem hazudik

Egyik szombaton, 1917 júliusában Elsie kölcsönkérte apja fényképezőgépét, hogy lefényképezze Francest, és felvidítsa őt. A kislány azért volt rosszkedvű, mert elesett, és ezért megszidták. Kb. fél órát lehettek távol, és Mr. Wright később, délután hívta elő a fényképeket. Meglepődve látta, hogy fehér alakok jelennek meg a képen, és először azt hitte, hogy madárka, majd azt, hogy szendvicspapírok. Elsie, aki szintén bent volt a sötétkamrában, azt mondta, hogy a fehér alakok bizony nem mások, mint a tündérek.

Augusztusban Francesnél volt a kamera, amikor Elsie-vel együtt végigjárták a patakpartot és felmentek egész az öreg tölgyekig. Itt lefényképezte Elsie-t egy törpével. A kép egy kicsit sötét lett és homályos, éppúgy, ahogy egy kislány készítené. A képet ismét Elsie apja, Arthur hívta elő, és gyanakodni kezdett, hogy a lányok meg akarják tréfálni, ezért nem is adta oda többet a gépet.

Nyomoznak a szülők

Arthur és felesége, Polly átkutatták a lányok szobáját és szemetes kosarát, képek vagy kivágások után, sőt, még a patakhoz is lementek, hogy bizonyítékot találjanak a csalásra. Nem találtak semmit, és a lányok is kitartottak történetük mellett – nevezetesen, hogy valóban tündéreket láttak és le is fotózták őket. A képek másolatai a szomszédoknál és a barátoknál jártak körbe, de aztán a furcsa eset kitudódott.

Az eset először 1919 nyarán került nyilvánosságra, amikor Polly Brandfordba ment a Teozófiai Társaság gyűlésére. Érdekelték az okkult tanok, mivel ő maga is átélt valamit, ami úgy tűnik, asztrális utazás, valamint múltbéli életek emlékeinek élménye lehetett. Azon a bizonyos estén a tündérek életéről volt szó, és Polly megemlítette padszomszédjának, hogy lánya és annak unokahúga tündéreket fényképezett le. A beszélgetés eredményeképpen két nyers másolat került a teozófusok birtokába, ősszel pedig Edward Gardnerhez. Gardner pontos, rendszerető ember volt, és miután megnézte a tündérekről készült képeket, első gondolata az volt, hogy fel kellene javítani a fotókat. Ezért kiadta a fotográfusoknak, hogy készítsenek új negatívokat az eredeti pozitívokról, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ne változtassanak meg semmit mechanikusan. A műveletek eredményeként két első osztályú negatívot kapott, amelyek minden tekintetben olyanok voltak, mint az eredetiek, azzal a kivétellel, hogy azoknál élesebbek és tisztábbak, valamint másolási célra is sokkal alkalmasabbak.

Ma már hihetetlennek tűnik számunkra, hogy olyan naiv volt, hogy nem készült fel a kritikusoktól várható kérdésekre, amelyek például az alakokra vonatkoztak, vagy arra, hogy a tündérek ruhája és frizurája gyanúsan hasonlít a kor divatjához. Ám Gardner csak azt akarta, hogy a képek a lehető legélesebbek legyenek.

Címlapfotó

Egy véletlen folytán Sir Arthur Conan Doyle – Sherlock Holmes kitalálója – írót kérte fel egy nagy magazin, hogy karácsony alkalmából írjon cikket a tündérekről. Mivel igencsak utánajárt a témának, tudomást szerzett a két fényképről, amelyen tündérek láthatók. Rögtön felvette a kapcsolatot Gardnerrel, és kölcsönkérte a másolatokat. A közvélemény későbbi benyomásával ellentétben Conan Doyle kezdettől fogva fel volt készülve a támadásokra. Amikor megmutatta a képet néhány pszichikai kutatónak, azok hamisítványnak gondolták, amelyen egy csoport tündéreknek maszkírozott táncos szerepel.

Ma már elég különösnek tűnik, hogy a világon senki nem akarta megvizsgálni az eredeti képeket, hanem mindenki csak a másolatok analizálásával foglalkozott. Egy bizonyos Mr. Snelling, aki a másolatok második sorozatát készítette, azt írta jelentésében, hogy mindegyik tündér mozgás közben van lefényképezve. Ezzel szemben Kodak kijelentette, hogy egy gyakorlott fotós működhetett közre – ami azt sugallja, hogy a fényképek mindössze feljavított másolatok.

Az egyik valószínű magyarázat az lehet, hogy Conan Doyle és Gardner ekkor még nem akartak említést tenni arról, hogy az eredeti képek fel lettek javítva, valószínűleg azért, mert nem tartották fontosnak. Júliusban Gardner Cottingley-be utazott, hogy felmérje a Wright családot, akiről az volt a véleménye, hogy igazán becsületesnek és tisztességesnek tűnik. Ekkor döntöttek úgy, hogy az esethez kétség sem férhet, ha újabb tündéri felvételek készülnek. Augusztusban Gardner északra utazott kamerák és 20 fotólemez társaságában, hogy azokat Elise-nél és Frances-nál hagyja abban a reményben, hogy sikerül őket rávennie újabb képek készítésére. Úgy érezte, csak így lehet bebizonyítani azt, hogy a tündérek igenis valódiak. Közben megjelent a magazin karácsonyi száma, amelyen címlapon szerepeltek a tündérek.

Hatalmas szenzáció

A magazin ezen száma néhány napon belül elfogyott, és igen nagy visszhangot keltett. Sokan abszurdnak találták a természetfeletti erők közreműködését, és kiálltak azon elképzelésük mellett, hogy a fotók hamisak. Az újságokban különféle kommentárok jelentek meg a témával kapcsolatban. Végül megmagyarázhatatlan eseménynek titulálták a dolgot.

Az igazság?

1921 tavaszának közeledtével az eset el is felejthetődött volna, ha nem történt volna meg a legváratlanabb: Elsie és Frances három újabb fényképet készített a tündérekről. Valóban látták ezeket a természeti szellemek? Avagy a képek valójában csak gondolatfényképek – a képzelet képei voltak, amelyek valahogyan rákerültek a fényképekre? Végül is, hat évvel később kiderült az igazság – az, hogy a képek valóban hamisítványok voltak, a lányok turpissága volt az egész. Persze, ez önmagában még nem bizonyíték sem a tündérek és más természeti szellemek léte mellett, de ellenük sem.