Szabó Anna
Huszonhét éves, férjezett nő vagyok, egy hatéves kisfiú édesanyja. Azért írok a Női Portálnak, mert az utóbbi időben több érdekes, számomra megmagyarázhatatlan dolog történt velem. Mindeddig semmiféle misztikus jelenséget nem tapasztaltam magam körül, és érzékek feletti dolgokat sem éltem meg. Legalábbis semmi ilyesmire nem emlékszem. 2000. augusztus 28-án mentem férjhez. Az esküvőnk után másfél hónapig férjem szüleinél laktunk. A szobában, amelyben éjszakánként aludtunk, az ablak előtti villanyoszlop beszűrődő fénye miatti derengésben mindent fel lehetett ismerni.
Felébredtem, felültem az ágyban, és észrevettem, hogy az állólámpa helyén áll valaki. Először azt hittem, álmodom, és a lámpát képzelem személynek. A hatalmas, kövér asszonyságnak mandulaszemei voltak, kínai, japán vagy vietnami lehetett. Meg is szólalt, de úgy, hogy a szája nem mozgott: „Húzd el a sötétítőt, hogy megsüljenek a kalácsok!”. Én pedig megkérdeztem, hogy milyen kalácsok? „Ott vannak előtted a takarón!” - mondta, és amikor odanéztem, valóban ott voltak a kalácsok a paplanon. Csillag, Hold és Nap alakú kalácstésztákat láttam. 
OLVASS TOVÁBB!
Pünkösdi babonák - Figyelj oda ahhoz, távol tartsd a gonosz erőket és bevonzd a jó szerencsét!
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapra és hétfőre eső keresztény ünnep. E napon a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepelik, ugy...
REJTÉLY-MISZTIKA30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK