Kurtizán volt, de kém nem?

Mata Harit, a „Hajnalpír lányát" mindig titkok, és legendák lengték körül. Házasságokat és haditerveket borított fel, befolyásos emberek versengtek kegyeiért. Férfiszívek sokaságát dobogtatta meg és törte össze: a sors iróniája, hogy 1917. október 15.-én egyetlen szívlövés végzett vele. A katonai bíróság halálos ítéletét azóta is sokan vitatják.

Margaretha Zelle and Rudolph MacLeod 1897-ben

Az első katonatiszt: Macleod kapitány

Zelle kisasszony saját bevallása szerint mindig vonzódott a katonatisztekhez. Különleges embereknek, igazi hősöknek tartotta őket. Nem csoda, hogy a hollandiai tanítóképző internátusában magányosan unatkozó, félárva, szegény, de annál gazdagabb fantáziával megáldott lány azonnal válaszolt a skót nemesi családból származó Macleod kapitány házassági hirdetésére. 1895 márciusában megtartották az esküvőt, néhány hónappal később pedig Jávára, a férj új állomáshelyére utaztak.


Margarethe 19 éves volt, boldog feleség és anya: nevelte a kis Normant, bújta a keleti bölcsek könyveit, a Prem Szagart, a Gita Govindát. Legkedvesebb olvasmánya a szerelem ősi indiai tankönyve, a Káma Szutra volt. A bajadérok tánca elbűvölte és felzaklatta: néhány év múlva ő is így hatott közönségére.


Szüksége is volt rá, hogy kiszínezze a szürke valóságot, hiszen férje folyton részeg volt és egyre durvább: korbáccsal verte, sőt féltékenységi rohamában állítólag leharapta felesége jobb mellbimbóját. Fiuk, Norman hirtelen és titokzatos halálakor gyűlölte meg végképp Macleodot. Szolgálójuk mérgezte meg a gyereket, a kapitány egyik beosztottjának megbízásából, aki így állt bosszút kegyetlen felettesén.

A gyerekek - Jeanne-Louise and Norman-John Macleod

Politikusok kedvence - ágyban és színpadon

A kapitány kergette először más karjaiba - ami később egyáltalán nem volt a hölgy ellenére...

1905-ben a párizsi Musée Guimet indiai templommá varázsolt termében tartotta meg első fellépését. A siker óriási volt, az újságok „szent hindu táncosnőként", „Gangesz-parti bajadérként" emlegették a nevet és lelket változtatott Mata Harit. A legelőkelőbb szalonokba, estélyekre és fogadásokra kapott meghívást.

Mindenki lelkesedett - kivéve a francia írónő, Colette, és a rendező koreográfus, André Antoine. Ők a hölgyet szélhámos kóklernek tartották. Az Olympia, a Casino de Paris, a Theatre de Marigny, a Folies Bergéres közönsége, és akik spanyol, olasz, német, orosz meg amerikai vendégszereplésén látták, nem törődtek a fanyalgókkal. Ünnepelték a táncosnőt, akiről mindenki tudta, hogy fontos emberek szeretője. De csak nagyon kevesen, hogy kém.

1905-ben Pierre de Montessac márki csodálatos orchideákat küldött a táncosnőnek. A férfi tökéletesen beszélt franciául, németül, olaszul, oroszul, és pazar ajándékokkal kápráztatta el. A „márki" valójában Lucas Netley volt, a betörőből német titkos ügynökké lett bűnöző, aki hamarosan szeretőjét is beszervezte. Bár ezt Mata Hari makacsul tagadta, mondván, hogy a hatalmas összegeket csakis szerelmi szolgálataiért kapta. A francia rendőrség más véleményen volt: évekig figyelték minden lépését. Néhány héttel az első világháború kitörése előtt Mata Hari eladta pazar franciaországi kastélyát, csodás lovait, és Berlinbe utazott. A hadüzenet napján a város rendőrfőnökével látták: a róluk készült fotó a per során döntő bizonyíték lett.

Az ítélet: halál

Montessac márki fél órával Mata Hari letartóztatása után érkezett: már nem tudta megmenteni szerelmét. A táncosnőt a Saint Lazare börtönbe vitték: cellájából csak a telefont és a fürdőszobát hiányolta. A tárgyalást, melyen Mornet ügyész az ellenséges Németországnak való kémkedéssel vádolta, 1917. július 24-25-én tartották, a nyilvánosság teljes kizárásával. A közvetett bizonyítékok - kémek titkos jelentései -alapján halálra ítélték. Ügyvédje, Clunet azonnal beadta a fellebbezést, de elutasították. Kegyelmi kérvényének is ez lett a sorsa, pedig neves politikusok (volt szeretői) jártak közben az érdekében.