A Kárpát-medencétől a Balkánon és Kaukázuson át, egészen Belső-Ázsiáig megtalálható a befalazás hagyománya. Gyakorlatilag, ha apró különbségekkel is, de minden népcsoportnál különbözik a rítus oka, és/ vagy maga a kivitelezése is. Az építő mesterek alulképzettségét markánsan bizonyítja, hogy néhol az épületek szilárdságának fokozása miatt ágyaztak emberi testeket a szürke kövek közé. Természetesen ez az esetek kisebb hányadát foglalja magába, sokkal inkább mitikus okokra vezethetőek vissza ezek a kegyetlennek tetsző építészeti megoldások.

Az impozáns és nagy hírnévnek örvendő kínai Nagy fal is tele van holttestekkel

Eredetüket kétféle mondával is alátámasztják az akkori bölcsek. Az egyik nyilvánvalóan a transzcendens "jó indulatának" elnyerése és a gonosz szellemek távoltartása. A fal különböző részeinek leomlását nem mesterembereik számlájára írták, hanem az ellenük küzdő kisebb népek, népcsoportok rontásai miatt megjelenő démonok kegyetlenségét okolták. Ezt elkerülendő, élve falazták be az embereket és az ő lelküket ajánlották a rossz démonoknak. A másik leírás szerint Kína ódzkodott az élve temetéstől, és csupán a halott elítéltek, hadi foglyok testét rakták a kövek közé, mivel úgy hitték, hogy ezzel a lelkük is a falhoz lesz kötve és rabságuk a haláluk után is megmarad.

Az indiai kontinens népei nemesebb feladatot szántak a befalazott áldozatoknak

Itt nem büntetésként alkalmazták a műveletet és nem is építészeti elemekként játszottak szerepet az emberi porhüvelyek. Totemekkel és őrző, szent szobrokkal azonos magasságokig emelkednek a kapu mellé temetett testek őrző képességei. Az élők óvására és védelmezésére szánt egyéneket a főkapu félfáinak közvetlen szomszédságába ágyazták, akár még a kapu megépülte után is képesek voltak megbontani a mellette húzódó fal egységét, hogy egy-egy védő szentet "közbeszúrhassanak". A családi házak bejárati kapui is őriznek magukban kifejezetten a család védelmére szánt, elmúlt rokonokat.

Magyar felmenőink múltjában szintén fellelhető az építő áldozat

Ám őseink nem a falba, vagy a kapuba temették halottaikat, hanem a küszöb alá. A gudzsároknál még mindig fennáll, bár természetesen fakul a hagyomány, hogy tilos a ház küszöbére lépni, ugyanis azzal megsértenénk az alattunk pihenő ősök szellemét. Mára a gudzsárok a hindu népekhez hasonlóan elszórják a hamvakat, ezzel szimbolikusan szabadon engedve a halott lelkét. A magyar kultúrában már semmi nyoma nem maradt a befalazás vagy akár a küszöb alá temetés hagyományának.