REJTÉLY-MISZTIKA

Hoppá! Erről az 5 összeesküvés-elméletről pont az derült ki, hogy igaz

A legtöbb esetben azt mondhatjuk – szerencsére – hogy az összeesküvés-elméletek távol állnak az igazságtól. Nagyon távol. Az egész nem más, mint pár kreatív elme túlpörgött fantáziája, paranoia vagy szándékos pánikkeltés. Csak éppen nem ebben az 5 esetben, ahol az derült ki, hogy teljes mértékben igazak az elméletek…

.

3. A Tuskegee szifilisz kísérlet

1932-ben kezdődtek a Tuskegee-kísérletek, aminek célja a kezeletlen szifilisz hatásának feltárása a színes bőrű férfiakon. Arra voltak kíváncsiak mennyire eltérő a fehér férfiakéhoz képest. 600 színes bőrű férfiből 399-en voltak betegek. Bár fél évig kellett volna tartania a kutatásnak, nagyjából negyven év lett belőle.  A részvevők ételt és biztosítást kaptak, amiért kísérletezhetnek velük. A csavar pedig az, hogy nem is tudtak arról, miben vesznek részt, tehát lövésük sem volt arról, szifiliszük van! Sokan csak akkor tudták meg, mikor katonának jelentkeztek a második világháborúban, de akkor sem kaptak kezelést. 1972-ben derült ki, hogy mi történt, de addigra már csak 128-an maradtak életben a 399-ből, és közben 49 feleséget és 19 gyermeket is megfertőztek.

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL