Egy ágyban a kísértettel

Ez történt az 1800-as évek elején több alkalommal is egy Tennessee-i ültetvényes otthonában. A gazda nem akárki volt. John Bell, későbbi szenátor 1817-ben futott össze először saját birtokának kukoricaföldjén egy bizarr lénnyel, amely rögtön eliszkolt, mikor Mr. Bell puskája eldördült. Az incidenst követően egy sor hasonlóan különös és meghökkentő esemény történt. Furcsa zajok és jelenések vetettek véget a Bell rezidencia addigi nyugalmának, amelyek még az Egyesült Államok későbbi, szám szerint hetedik elnökét, Andrew Jackson tábornokot sem kímélték. Jackson 1819-ben maga is találkozott a szellemmel barátjának és politikai támogatójának, John Bell ültetvényes otthonának a közelében, ahol gyakorta megfordult. Az egyik ilyen alkalommal a tábornok egy katonai kocsit hajtott az ültetvény bejárata felé, amikor a kocsi hirtelen megállt, mintha a földhöz szögezték volna. A tábornok kíséretének tagjai azonnal megpróbálták megállapítani, mi akadályozza a lovakat, illetve a kocsit a mozgásban, amikor Jackson felpillantott, és megdöbbenten kiállított fel: „Az égre… Az egy boszorkány!” Ám mire az emberek felpillanthattak volna, a Jackson által látott különös fantom elenyészett, csak furcsán zengő, testetlen hangja visszhangzott a levegőben: „Minden rendben, tábornok. Hadd menjen a kocsi…” Ebben a pillanatban a lovak, amelyek az imént még hiába feszültek a hámnak, megindultak. Az elnök elmondta, hogy egy rémisztő jelenést, egy ocsmány repülő boszorkányt pillantott meg a kocsi felett. A Bell ültetvényt ezt követően a „Bell boszorkány” rémtörténetei tették ismertté.

A rejtélyes Bell boszorkány

Például, Jackson egyik kísérője azt állította, hogy ő egy boszorkányvadász, és szándékában áll elpusztítani ezt az ártó szellemet. Nem sokkal ezen kijelentése után az (állítólagos) boszorkányvadász rejtélyes körülmények közt elhunyt – a teste teljesen kicsavarodott, és borzalmas sikolyok közepette kilehelte a lelkét.

Egyik másik rémisztő eset során Bell legifjabb lányát, Betsyt egy láthatatlan erő ragadta meg. Először megrángatta a lány haját, majd fölpofozta a fiatal hölgyet. Az események ezzel korántsem értek véget, és egyre több önjelölt szellemvadász érkezett a házba, de mind kudarcot vallottak. Még a szomszédok kíváncsiságát is felkeltették a misztikus események, és egyikük, William Porter egy éjszakát a házban tölthetett, ám ennek az emléke élete végéig rémülettel töltötte el. Történt ugyanis, hogy arra ébredt, hogy egy kísértet bújt mellé az ágyba. Állítása szerint a gyertyafényben is jól látta, amint az ágynemű megmozdul, mintha valaki bekúszna alá, majd tömör gombóccá gyűrődött. A holt fehérré vált, Porter szinte teljesen lebénult, ám a következő pillanatban, amint orrát megcsapta egy iszonyatos, undorító bűz, magához tért. Kipattant az ágyból, miközben egyik kezével megragadta a gyertyatartót, másikkal meg az ágyneműt, és a szoba közepe felé kezdte vonszolni azzal a szándékkal, hogy lángra lobbantsa, és ezzel eleméssze az ágyába furakodott kísértetet is. Ezt azonban nem sikerült kiviteleznie. Mint azt később elmondta (az eseményeket 1894-ben egy könyv is feldolgozta a Bell-boszrokány igaz története címmel – A szerk.), az ágynemű olyan nehézzé és visszataszítóvá vált, hogy undorodva eldobta, ezért kimenekült a házból, ahová soha többé nem tette be a lábát.

A Bell boszorkányé nem az egyetlen máig tartó megfejtetlen kísértethistória, ám az idők során valóságos városi legendává nőtte ki magát. Nyílván valóban sokan hozzátettek, vagy éppen elvettek belőle részleteket, s így vált egyre érdekesebbé, kerekebbé és hátborzongatóbbá a sztori. Nem véletlen, hogy ezek az incidensek ihlették Andrew Jackson egyik később híressé vált mondását is: „Inkább szembeszállok az egész Brit Armadával, mintsem szembenézzek a Bell boszorkánnyal.”