A természettel és a minket körülvevő világgal kapcsolatos elmélkedések végtelen sora egy kérdéssé redukálható: saját magától intelligens a természet, vagy egy természetfeletti intelligencia tükröződik benne? Az fajokon alapuló vizsgálódások eredményét elsőként Darwin foglalta össze 1859-ben.

Az elmélet

Charles Darwin (1809 – 1882) angol természettudós az azonnal népszerűvé vált evolúcióelméletet dolgozta ki, amely mára már több sebből vérzik a tudósok szerint. Darwin a maga korában a világ teremtésének keresztény magyarázatával ellentétben egy átfogó materialista világképet vázolt fel A fajok eredete című munkájában. De mi is Darwin evolúcióelmélete? Az alapfeltevés a fajok eredetével kapcsolatban az, hogy az egyes állatok és növények élettere és táplálékuk mennyisége korlátozott, amely versengést vált ki az egyedek között. Ez a versengés pedig olyan folyamatokat generál, amitől az egyes fajok egyedei időről időre valamilyen tulajdonság tekintetében elkezdenek eltérni egymástól. Ezek mutációk, amelyek igazából a DNS-ben történő véletlenszerű változások következményei. Az egyedre nézve előnyös változások a túlélés valószínűségét növelik, míg a kevésbé előnyös változásokon átment egyedek háttérbe szorulnak – esetleg kipusztulnak. Darwin ezt a folyamatot nevezi természetes kiválasztódásnak (natural selection). Az elmélet szerint a környezet hatására tehát egy faj formája, mérete és viselkedése teljesen átalakulhat az idők során. Ez azt jelenti, hogy kellően hosszú idő alatt az egysejtűből is olyan bonyolult szervezet fejlődhet ki, mint maga az ember.

Mi a gond?

Darwin elméletével az a problematikus, hogy az élővilágot olyan látványos folyamatként képzeli el, amelyben az egyes fajok könnyedén alakulnak át egymásba. Azonban az élővilág szervezetei sokkal összetettebb és látszólag önműködő „biológiai gépezetek”, amelyek alapvető testi vonásai nem biztos, hogy megváltoztathatók. Annak ellenére, hogy Darwin evolúcióelmélete nagy népszerűségnek örvend, súlyos kifogások merülnek fel a tudományos életben, amiről a közvélemény semmit sem tud. Először is, számos megfigyelés bizonyítja, hogy a természet egyedei számára nem korlátlan a változások mértéke, vagyis alkalmazkodási képességük behatárolt. A háziállatok esetében például megfigyelhetjük, hogy mondjuk a kutya fajtájainak tudatos válogatása során csak néhány jelentéktelen tulajdonság változtatható meg. Alapvető jellegzetességeik nem módosulnak, új szervek vagy szerkezeti felépítések pedig egyáltalán nem jelennek meg.

Mit üzennek a sejtek?

Mivel Darwin korában nem voltak sejtbe látó mikroszkópok, sem mikrobiológia, az evolúció elméletének követői újabb ellenérvekkel találják szemben magukat. A mai kor embere már tudja, hogy maga sejt is összetett sejtszervecskékből tevődik össze, amelyek között igen bonyolult biokémiai folyamatok zajlanak, sőt teljes mértékben feltételezik egymás jelenlétét. Ezek a rendszerek olyan magas szinten komplikáltak, hogy nehezen képzelhető el róluk, hogy az evolúció során fokozatosan alakultak ki. Az állati szervezetekre ugyanilyen összehangolt működés jellemző, csak „nagyban”. A szelekciós elmélet szerint az egyed azon tulajdonságai maradnak fent, amelyek túlélési előnyt jelentenek számukra. Azonban tény, hogy a legtöbb állati és növényi szerv működését tekintve már önmagában tökéletes. A véletlenszerű mutáció gondolata pedig azért nem stimmel, mert egy szervezet „alkatrészei” egymással szoros kölcsönhatásban állnak, amiből következik, hogy már egy szerv változása is az egész szervezetet fogja befolyásolni. A véletlenszerűség nehezen elképzelhető ebben az esetben.

Hiányzó láncszemek

Az evolúcióelmélet legnagyobb problémája, hogy a feltételezett folyamat jó néhány állomása hiányzik. Ha a fajok egymásból alakultak ki, akkor kell, hogy legyenek olyan régészeti leletek, amelyek a ma ismert fajok közötti átmenetet képezték. Az egymástól minimálisan különböző leleteket szokták fejlődési láncolatként kikiáltani, ám semmi sem bizonyítja, hogy azok nem különálló fajok voltak. A másik ellenérv az, hogy tudunk olyan több tízmillió évvel ezelőtt létezett fajokról, amelyek ma pontosan ugyanúgy néznek ki.

„Elhihető-e, lehetséges-e, hogy ezeket a rendkívül bonyolult jelenségeket a mutáció-szelekció primitív, véletlenszerű mechanizmusa hozta létre?” Dr. Jeszenszky Ferenc okl. fizikus

Társadalmi hatások

Az evolúció fogalma társadalmi jelentéseket nyert, ugyanis párhuzamban áll a mai versenytársadalom felépítésével. Jelenlegi társadalmunkban az egyén olyasmi értékeknek van alárendelve, mint például az emberiség vagy az állam. Társadalmunk történetében mindig is az emberi létezést magyarázó gondolatok keresésén volt a hangsúly. Ennek következtében jöttek létre a különböző ideológiák, amelyek kielégítő indokok voltak a szociális diszkriminációra, a rabszolgaságra, vagy az egyének kizsákmányolására, a gazdasági és politikai meghódítására, alávetettségére. Egy olyan társadalomban élünk, amelynek a gazdasági munkamegosztás, a hatalomért folytatott verseny és az államnak alávetett polgár eszméje az alapja. Az evolúció elmélete egyenesen a gazdasági és társadalmi szerkezetet magyarázza, amely szerint a fajokat az egyes múlandó individuumok tartanak fent. A rivalizálás, a versengés az evolúció elméletével párhuzamban mai társadalmi életünket is meghatározza. Csak a legrátermettebb egyedek képesek a faj fennmaradásához hozzájárulni. Darwin szerint tehát a legtöbb, amit az egyén tehet, hogy átadja magát a „mindent az emberiség javára” elképzelésnek. Azonban ebből nem következik, hogy az egyén alárendelődik a fajnak, mivel az egyedek nélkül nem jöhetnek létre változások. A biológiát nem használhatjuk fel az egyén fajjal szembeni nélkülözhetőségének igazolására, ugyanis szerepe nem csak a társadalom fenntartása. Az egyén, az egyed biológiai szempontból nem nélkülözhető.

Források:
Hornyánszky Balázs – Tasi István. A természet IQ-ja. Kornétás. Bp. 2002.
Humberto R. Maturana – Francisco J. Varela. Autopoiezis. Az élő szervesődése. In: Intézményesség és kulturális közvetítés. Bónus T., Kelemen P., Molnár G. T. szerk. Ráció. Bp. 2005.