REJTÉLY-MISZTIKA

Csodafejek

Sajnos, szinte minden pillanatban történik a világon egy-egy borzalmas baleset, amely súlyos, nem egyszer végzetes következményekkel jár. Ráadásul, ha ezek során valakit véletlenül fejbe lőnek, bizony az illetőnek kevés esélye marad a túlélésre… Ám időnként előfordulnak hihetetlen, szinte már csodának minősülő esetek.

 

Akik szöget ütöttek a fejükbe


A világ legszerencsésebb emberi között tarthatja magát számon a mexikói származású Los Angeles-i ács, Isidro Mejia, akinek fejét a Végső állomás című film rémisztő jeleneteinek egyikét idéző különös baleset során hat darab 100 mm hosszú szög fúrta át a fejét. Nem is akárhogy: három szög közvetlenül keresztülhatolt a koponyáján. Egy a jobb oldali fül mögött lefelé haladva csak pár milliméterrel kerülte el a koponyacsontot, egy az arcát fúrta keresztül balról jobbra, míg a hatodik szög pontosan tarkón találta és behatolt a gerincoszlopába.

Mint kiderült, a baleset 2004. április 19-én akkor következett be, amikor Mejia egy ház tetőszerkezetének építése közben megbotlott és a tetőről az alatta lévő szintre zuhant, ahol pontosan ráesett az ott dolgozó munkatársára, aki a nála lévő szögbelövővel farostlemezeket rögzített a fa tartóoszlopokhoz. Az ütközés erejétől hátraesett munkatárs kezében eközben rendületlenül ontotta magából a szögeket a szögbelövő, teletűzdelve százas szögekkel a falat és Mejia fejét. A Los Angeles-i Providence Holy Cross gyógyászati központ vezető idegsebésze, dr. Rafael Quinonez távolította el Mejia fejéből a szögeket. Csak millimétereken múlt, hogy a végzet elkerülte az ácsot. Az idegsebész sem bízott a sikerben, és nem mert volna fogadni Mejia életére, de a műtétet becsülettel elvégezték, és az első napon öt szöget távolítottak el a férfi fejéből. A hatodikat csak négy nappal később tudták kioperálni, miután az ács állapota stabilizálódott, és a szögek okozta sérülés következtében feldagadt arca leapadt.

A 39 éves Mejia a műtét után elmondta az orvosoknak, hogy amikor félájult állapotban megpillantotta a röntgenfelvételeket és felfogta mi történt vele, biztos volt abban, hogy meg fog halni. Viszont amikor kinyitotta a szemét és látta, hogy túlélte élete legnagyobb megrázkódtatását, rendkívül boldog volt. Bár a balesetből nem emlékezett szinte semmire és tolókocsiba kényszerült, mégis rendkívül hálás a sorsnak, hogy életben maradt. Véleménye szerint csoda történt vele, és annak is örül, hogy munkatársának ártatlansága bebizonyosodott. Egy véletlen baleset volt az egész, de hihetetlen módon mégsem lett tragédia a vége.


Nem Mejia az egyetlen, akinek egy szög, vagy egy vasdarab fúrta át a koponyáját, sőt olyan is létezik, hogy valaki saját maga ver szöget a fejébe. Az 1907-ben született és már 13 évesen anatómiai csodaként ismert mutatványos, Melvin Burkhardt nem csak az arcizmait volt képes manipulálni: tűznyelőként, késdobálóként és testművészként szórakoztatta a nagyérdeműt. A legmeghökkentőbb száma azonban mégis az volt, amikor a nézők elé maszkban kiállva egy ácskalapáccsal hatalmas szöget ütött a fejébe a saját orrán keresztül! Bár sokan kétkedve fogadták a produkciót, Burkhardt floridai Gibstonban lévő otthonában még 1989-ben, 82 évesen is bemutatta produkcióját a turistáknak és az újságíróknak. A mutatványos igen szép kort élt meg, és 94. életévében, 2001-ben hunyt el. Természetesen nem azért, mert több évtizeden keresztül szögeket ütött a fejébe.

Fél aggyal élni


Hihetetlen, de ez is lehetséges, legalábbis ezt bizonyítja egy amerikai néger kisfiú hajmeresztő története. Ahad Israfil 1987-ben, egy véletlen fegyverbalesetben sérült meg, amikor egy puska lövedéke szétroncsolta az akkor 14 éves kisfiú fél koponyáját és agyának jelentős részét. A sérülés láttán senki sem gondolta volna, hogy a fiú egyáltalán túléli az elképesztő sérülést, vagy ha valami csoda folytán életben maradna, valaha is felépül, és teljes életet tud élni. A csoda azonban bekövetkezett: a fiút öt órán keresztül operálták, és az orvosok legnagyobb meglepetésére miután magához tért, megpróbált beszélni. Ez eleinte még igen nehezen ment a tolószékbe kényszerült tinédzsernek, ám a hónapokig tartó rehabilitáció meghozta az eredményt, és arra is fény derült, hogy a fiú agyának megmaradt része átvette az elpusztult agyfélteke funkcióit. És bár Ahad ma sem beszél tisztán, tolószékkel közlekedik, többnyire normális életet tud élni. Olyannyira, hogy folytatta tanulmányait, és még diplomát is szerzett az egyik helyi főiskolán. Idővel a torz külsejét is próbálták megváltoztatni a plasztikai sebészek, akik a fiú fején tátongó lyukat egy implantátummal töltötték ki, amire ráhúzták a fejbőrt. A beavatkozást az évek folyamán többször is meg kellet ismételni, de mára Ahad láttán senki sem gondolná, hogy fél aggyal, fél fejjel rendelkező ember áll előtte. Az orvosok azóta is tanulmányozzák a fiú meglepő esetét és azt, hogy az agya miként volt képes átvenni az elhalt agyfélteke funkcióit. Sokuk szerint a folyamat megfejtése akár az Alzheimer-kórosok számára is komoly reményt jelenthet.

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!

 


 

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL