A turáni átok

A kereszténység terjesztői persze ostobaságnak minősítették az átkot, mára mégis közhellyé vált a magyarok széthúzása. Ha nálunk bárki bármilyen sikert ér el, honfitársai rögtön rátámadnak, gyalázzák, és gáncsot vetnek neki.
Nos, mi ez, ha nem az ősi átok beteljesedése?

Ismétli magát a történelem

Napjaink közéleti állapota aligha szorul bővebb bemutatásra, hiszen nyilvánvaló, hogy vezető magyar politikusok törekednek az ország, a nemzet kettészakítására. És még csak azt se mondhatjuk, hogy új jelenség ez a hazai politikai életben; elég belelapoznunk a történelemkönyvekbe, hogy hasonló helyzetek tucatjaival találkozzunk… A körülöttünk élő népek előszeretettel dörgölik az orrunk alá, hogy a magyarok ötszáz éve minden megvívott háborújukat elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy azért veszítettünk, mert az ország vezetői (sőt, egy-egy hadseregünk vezérkari tisztjei is) ahelyett, hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni áskálódásra fordították. Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, a Rákóczi-szabadságharc bukásához, az 1849-es kudarchoz, ahhoz, hogy vesztesen kerültünk ki az első és második világháborúból, de még az 56-os forradalom is ezért bukott el.

A turáni átok

Úgy tűnik tehát, hogy az átok nagyon is működik. Vagy csupán saját gyengeségünket magyarázzuk vele? Lehet-e hibáinkért valamiféle természetfeletti erőt okolni? És egyáltalán elképzelhető, hogy felelősen gondolkodó nemzetvezetők, amilyenek őseink máguskirályai voltak, holmi vallási nézeteltérés miatt végzetes átkot mondjanak saját véreikre?

A turáni (vagy turini) átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az ázsiai Aral-tó környéki Turáni-alföldről kapta nevét. Az akkori idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart. A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti- és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Sűrűn megfordultak köztük idegen népek képviselői, akiket nem korlátoztak hitbéli életükben, sőt ha valaki akart, csatlakozhatott is hozzájuk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ne lett volna saját hite.

Ha egy nép elhagyja Istenét, az Isten is elhagyja a népét…

Az ősmagyar vallást általában a táltosokhoz kötik, pedig mint azt László Gyula professzor megállapította, a táltos voltaképpen csupán szolgája a felsőbb hatalmaknak; az igazi vallási réteg (a papi rend) felette áll, erről azonban szinte semmit sem tudunk. Ennek ellenére kevéssé valószínű, hogy holmi hitbéli vita miatt megátkozták volna saját népüket. A turáni átok kiváltó oka nem az új vallás, az új hit volt, hanem az, hogy ennek az újnak mondott (és feltűnően könnyen elfogadott) vallásnak idegen papjai voltak, s a nép engedte, hogy idegen urak üljenek a magyarság nyakára. Mágusaink úgy tartották, hogy az ősmagyar vallás minden más hit alapja, őse volt, belőle alakultak ki a nagy egyházak, amelyek azonban letértek Isten útjáról. Az pedig, hogy a magyarok egy ilyen egyháznak hódoltak be, azt jelentette, hogy Isten népét többé már nem Isten irányította a máguskirályokon keresztül, hanem más emberek. Még tovább sarkítva a dolgot: már nem Isten uralta az embereket, hanem azok akarták uralmuk alá vonni a Teremtőt. Ez pedig már olyan vétség, amely kiválthatta a súlyos turáni átkot. Ha egy nép elhagyja Istenét, az Isten is elhagyja népét, s a népnek pusztulnia kell…

Ősi magyar hit

Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy pogány kori szókincsünkkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhatott messze a kereszténységtől. A lélek, isten, hagymáz (ördög), bölcs, boszorkány, stb. mind-mind ősmagyar szavak. A vízzel való meghintés régebben is tisztított, ahogyan a kereszteléskor is a víz tisztító jelképként szerepel. A Mennyei Úr régen is minden létező dolog teremtője volt, és az engesztelő áldozat is létezett.

Számos középkori templomban örökítették meg Szent László király harcát a kunokkal, és az elrabolt magyar leány kiszabadítását. Csakhogy kimutatták: ez a keresztény legenda valójában egy ősi, keleti eredetű mítosz a világosság és a sötétség küzdelméről. Ennek hősét, a fény bajnokát azonosították az emberek Szent Lászlóval a kereszténység felvétele után. E küzdelem motívuma egészen Perzsiáig és Sumerig vezethető vissza. Erről szól Gilgames és Endiku harca a démoni Humbabával és az égi bikával. Ennek a kozmikus párviadalnak a párhuzama a táltosok viaskodása a felhőkön szálló fekete bikával, és ezt ábrázolják azok a sumer pecséthengerek, melyeken állat- és emberfejű bikák harcolnak egymással…

Íme, az egyenes vonal az ősvallástól a kereszténységig. Hiszen maga Isten neve, az ISTEN szó is két ősi istenség nevének összefonásából alakult ki: Istár, a vizek, a lélek és a termékenység istennőjének és Enlil, az ég, a föld és a világűr istenének nászából született a világ. Isten eggyé lett a világmindenséggel, akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga az élet, ezért mindenben Isten nyilatkozik meg… Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét. Ezért nem harcoltak elég keményen a magyarok az erőszakos térítések ellen. A táltosok megérttették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra; ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra. Tulajdonképpen a kereszt jele sem Jézus halálára utal, mert ez is egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet északról délnek, egyet pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez is kereszt; talán a legősibb jelképek egyike, amelyet a keresztény egyház felhasznált és félremagyarázott.

Az igaz hit őrzői

Mindezzel Rómában a mindenkori pápa is tisztában volt. Egy hamis hit nevében szerveztek világbirodalmat, de nem számoltak a magyarokkal, az igaz hit őrzőivel, akik mindent jobban tudtak, mindent jobban csináltak, akik leleplezhették őket. Ezért kellett idegeneket a nyakukra ültetni, amit viszont csak a vallás nevében tehettek meg. Ráadásul szükségük volt egy belső emberre, egy olyan főúrra, aki a hatalomért sok mindenre képes. Ez volt Géza fejedelem és fia, István király.

Géza Taksony fejedelem fia volt, és puccs nélkül aligha válhatott volna belőle is fejedelem, mivel az ősi rend szerint nem ő örökölte volna a hatalmat, hanem Taksonynak rangsorban utána következő legidősebb férfirokona. (Később ugyanígy nem Istvánnak, hanem Koppánynak kellett volna követnie őt a fejedelmek sorában.) Hogy megerősítse magát posztján, szövetségeseket keresett, ám a magyarok közt nem találván eleget, idegenek felé fordult, és ez kapóra jött az egyháznak. Róma hűbéresén, I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának, ha a fejedelem elpusztítja a régi rendet és a régi vallást, amely a kereszténység vesztét okozhatta volna. Az érdekek itt találkoztak.

Géza fiát, Vajkot (Istvánt) német papok nevelték, és feleséget is a bajor uralkodóházból választott neki. Megszilárdította a fejedelmi poszt már-már csupán névleges hatalmát, és a feudalizmus béklyóit rakta a népre. Az idegen papok partnert láttak benne a kereszténység és a német hatás terjesztésében, ezért segítették céljai elérésében, miközben fiát teljesen a befolyásuk alá vonták. Ma úgy mondanánk, hogy a gyermek Istvánt sikeres agymosásnak vetették alá. Ő pedig elszakította a magyarságot keleti gyökereitől, az eredendő ősvallást és az ősi tudást semmisítette meg, amely pedig még a keresztény térítők egy részét is megragadta és felismerésre késztette. Olyannyira, hogy némely templomban magyar írást használtak, magyarul miséztek, és ősi magyar szövegeket gyűjtöttek össze. Róma azonban ettől félt leginkább, hiszen úgy tűnhetett, hogy nem a keresztények térítik a magyarokat, hanem az ősi tudás győzi meg a térítőket. Ez nem maradhatott ennyiben, ezért István király Kr. u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:

„…a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak… Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”

Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni átok nem működik.

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!