A fehér halál - A titokzatos kislány esete

A mendemondának két különböző háttértörténete ismeretes, de a ránk, olvasókra vonatkozó, jelenbeli része egy és ugyanaz. Természetesen, elkerülhetetlen halál. Sajnos a netes oldalak többségén elbagatellizált változata lelhető fel, az egyébként valós eseményeken alapuló sztorinak, mely gyakorlatilag egy szokásos, unalmas körlevélként jelenik meg.

Komolyra fordítva a szót, az ismertebb történetet szeretném feltárni, amiben egy 7 év körüli lány súlyos depresszióba zuhan. Ilyen fiatalon elég ritka esetnek számít a fájdalmaktól és gyötrődéstől való túltelítettség, mégis előfordul a mai napig. Önmagát emésztő alanyunk meggyűlöli az életet, nem leli benne a boldogságot, minden napját az álmomba zuhanás vágya tölti ki. Egy percnyi feledés, amikor beledőlhet az érzelmektől mentes éjszakába. A kegyetlen nappalok kaján napsugarait egyre nehezebben viselte a megszűnésért áhítozó, csonka elme. A gondolati síkon rostokoló ötlet addig erősödött a kislány fejében, míg végül konkrét tetté nőtte ki magát. A gyermek, édesapja övét érezte a legmegfelelőbbnek rövid élete utolsó csomójának alapanyagaként. Felállt egy székre, hogy elérje a szobája plafonján átívelő gerendát és rákötözte a fekete bőrcsíkot. Nyakára hurkolta a szabadon lógó véget, majd egy ollóval felvágta ereit és a két combját.

Ironikus, hogy utolsó mosolyát saját elmúlásának szánta. Anyja talált rá, ahogy vérben forgó, üveges tekintettel az ajtóra bámul. Még csepegett belőle a vér egyenletes, finom ritmust dobolva a padlón. A szem megrebbent, elfeketedett és telibe a nő tekintetébe fúrta magát, akit pár perccel ezelőtt még mamának szólított. Gyűlölet, megvetés áradt a halott szempárból, elszánt vadság.

A család összes tagját, aki tudott az öngyilkosságról, szétszakadt combokkal, vérbe fagyva találták a ház padlóján halomba rakva. A lány, vagyis ami maradt belőle, emlékének utolsó darabkáit is törölni kívánta az élők tudatából. Ő nem volt, most sincs és soha nem is lesz, mert ő így akarja.

A legenda számomra értelmetlenné válik a lány, mai napig tartó kísértése miatt, hiszen lelke minden áron maga mögött akarta hagyni az életet, mégis itt „járkál" közöttünk. Lehetséges, hogy mégsem rejt megnyugvást a halál? Mégis jobb élni ameddig tehetjük? Esetleg aki túl korán, önhibája végett kerül a holtak közé, más elbánásban részesül? Igazán égető kérdések, de a válaszokat azt hiszem, senki nem tudja pontosan, és sajnos a fent leírt mítosz sem tér ki rájuk.