REJTÉLY-MISZTIKA

A 10 legelképesztőbb csoda, amiben valaha is részünk lehetett

Legalábbis azoknak biztos, akik a szemtanúi voltak, de hát némelyik csodát több tízezren vagy milliók látták és hivatalosan is elismerték őket. Ezek a csodák amilyen csodálatosak, valahol olyan félelmetesek és hihetetlenek is, pedig ott történt az emberek szeme láttára vagy némelyiket manapság is meg lehet tekinteni. Kíváncsi vagy arra, mi lehet ez a 10 rendkívüli és hátborzongató csoda?

Neumann Teréz

Neumann Teréz nem csak katolikus, hanem stigmatizált is volt. 1918. október 10-én egy tűzeset következtében lebénult egy évvel később pedig megvakult. Majd mit ad Isten, 1923. április 29-én, Lisieux-i Teréz boldoggá avatásának napján visszatért a látása. Ezt követően 1926. március 5-én nagyböjt első péntekén megjelent a szíve fölött egy seb. Később már látomása volt Jézusról. Onnantól kezdve minden pénteken átélte Jézus szenvedését. 1926. november 5-én kilenc sebet fedezett fel a fején. A szemtanúk szerint a sebei soha nem gyógyultak be, de nem is fertőződtek el, és még a holttestén is láthatók voltak. 1922-től kizárólag szent ostyán élt 1926-tól pedig már vizet sem ivott. 1927 júliusában egy orvos és négy ápolónő figyelte két héten át a nap 24 órájában, és le is voltak döbbenve, hogy tényleg csak az ostyán él és ennek ellenére nem lett beteg, nem csökkent a súlya és még csak ki sem száradt. Végül 1962-ben távozott el.

Szólj hozzá Te is !

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL