Nem lehet sem bizonyítani, sem pedig cáfolni a mágia létét. De ha hihetünk a szellemekben, démonokban, az ördögűzésekben és számos paranormális jelenségben, akkor már miért ne létezhetne olyan, hogy mágia, és vele együtt a művelői, a boszorkányok és mágusok?
Mert könnyen feltételezhetnék – ahogy a következő sztorikból is kiderül – hogy a mágia a primitív emberek eszköze, akik elzárt közösségben, törzsekben élnek, távoli falvakban és országokban, távol a civilizációtól. Igen, talán lehet, hogy ők vannak lemaradva technikailag és amit mágiának hisznek, az valami egészen más, megfogható, megmagyarázható dolog. Pedig a világ minden táján találhatóak meg boszorkányok és sámánok, legfeljebb ők visszafogottabban űzik a tevékenységüket.
A sztorik után érdemes lehet azon elmélázni, hogy tényleg ilyen sok elmaradott és barbár, illetve álmodozó ember él, akik hisznek a mágiában? Vagy vajon mi vagyunk szűklátókörűek és nem vesszük észre, hogy ez valódi dolog? Aztán addig nevetünk rajtuk, amíg egyszer tényleg csak koppanni fogunk?
{KEPGALERIA}
Betegséget terjesztő boszorkánydoktorok
2016-ban a 34 éves Chhem Yin nevű falusi férfi menekült el a kambodzsai Pursat tartományból. Bosszút akartak állni rajta, és megfogadták, hogy megölik. Végül valaki könyörtelenül lelőtte egy AK-47-essel. Miért gyilkolták meg Yint? A falubeli emberek feljelentették a rendőrségnél, azt állítva, hogy boszorkánydoktor. (Aki egyébként lehet „jó” is meg „gonosz” is.) Azt mondták, hogy betegeket okoz, és hogy ezek a betegségek néha halállal végződtek. A falubeliek valóban hittek a mágiában, és úgy látták, hogy Yin tehet róla. Egy ideig a rendőrség megkérdőjelezte a Yin-ről hallottakat. Yin meg azt állította, hogy soha nem foglalkozott boszorkánysággal. Egy ember annyira felháborodott ténytől, hogy a rendőrség nem tesz semmit, hogy megakadályozza betegséget szétszóró varázslatot, úgy döntött, hogy önhatalmúlag tesz igazságot és végez Yinnel. Elkezdett ismert boszorkányorvosokat is követni. Az egyiket lefejezte, a másikat leszúrta. Az ez ember azóta is menekül a hatóságok elől.
Kambodzsában ezek sajnos mindennapos esetek. Az elmúlt években az ország távoli részén élő falusiak gyakran döntöttek úgy, hogy a boszorkánydoktorok meggyilkolásával próbálják megakadályozni a mágiát, még akkor is, ha egyszerűen is meg lehetett volna gyógyítani a falusiakat természetes gyógymódokkal.
Hozzá kell tenni ez tényleg barbárság, minden ilyen önhatalmú intézkedés akár igaz, akár nem. Simán belefér a pakliba, hogy a pasi nem kedvelte Yint, aztán keresett egy okot, hogy végezhessen vele. Ugyanakkor… mint a jó kis krimi filmekben is szokott lenni, mi van akkor ha Yin tényleg gonosz varázslatokkal ártott másoknak és senki nem hitt a pasasnak és így akart másokat megmenteni? Hát, amíg nem létezik egy erre vonatkozó Paranormális vagy Boszorkány Bíróság, nem igen tudjuk kivizsgálni az esetet és állást foglalni benne.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK