REJTÉLY-MISZTIKA

7 olyan kincs, amit véletlenül fedeztek fel magánemberek

Ez azt jelenti, hogy akár te is bármikor rálelhetsz az otthonod falában, a kertedben, egy garázsvásáron vagy bárhol máshol egy kincsre. Még az is lehet, hogy azt hiszed értéktelen és később derül csak ki, hogy milliókat ér! Legalábbis nem egy ember járt így, akik véletlenül bukkantak rá csodás kincsekre! Hihetetlen, hogy egyeseknek mekkora mázlijuk volt!

Függetlenségi Nyilatkozat

Egy Pennsylvania-i ember egy 4 dolláros festményt vásárolt garázsvásárin. Az otthonát akarta vele díszíteni. Amikor elment, hogy keretet cseréljen rajta, talált egy dokumentumot, amely a festmény hátoldalához volt rögzítve. Úgy tűnt, hogy az 1776-ban készült Függetlenségi Nyilatkozatnak egyik hivatalos példánya volt a 25-ből. Ezt a dokumentumot 2,4 millió dolláros árverésen adták el.

Hasonló történet Michael Sparks-al Nashville-ben. A Nyilatkozat egy példányát egy helyi takarékpénztárban vásárolta csak azért, mert szerette a kinézetét. 2,48 dollárt fizetett érte, és hosszú idő után úgy döntött, hogy megmutatja a szakértőknek. Úgy tűnt, hogy ez is az 184 évvel ezelőtt készült példányok egyike volt. Később 125 000 dollárért adták el.

Szólj hozzá Te is !

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL