REJTÉLY-MISZTIKA

5 titokzatos ókori civilizáció, amelyekről nem valószínű, hogy hallottál

Az ókori egyiptomiakról szinte mindenki hallott, ahogy a majákról, inkákról is, bár azért őket sem ismerjük teljes egészében és rengeteg kérdés van még velük kapcsolatban is. De még több merül fel a következő 5 civilizációval kapcsolatban, akik hirtelen, szokatlan körülmények között tűntek el, illetve sajnos kevés lelet maradt fenn utánuk, ami mesélhetne róluk.

Alig tudnak valamit a történészek erről az 5 titokzatos ókori civilizációról:

Beaker kultúra

A korai bronzkorban Magyarország területén is elterjedt volt a harangedényes kultúra, mivel a harang alakú edényeikről voltak a leghíresebbek. Az egyes leletekből vett mintákból kiderül, hogy sör és mézsör ivására is használták. De használták még edényeiket rézérc olvasztáshoz, étkezéshez, illetve temetői urnaként.

 Egész Nyugat- és Közép Európában jelen voltak, illetve a Brit-szigeteken is, kb. Kr. e. 2800-1800 között. A régészek főleg harangedényeket, réztőröket, V-furatú csontgombokat és csuklóvédőket találtak, amely nyilazásnál a visszacsapódó húr elleni védelmül szolgált a csuklón.
A kultúra leginkább a nagyobb folyók és a tengerpart mentén építették fel településeit.
 

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL