Szabó Anna
Aki rossz hírt csinált a tulajnak
Stephen Phillips (1864–1915) az angol költő egy magányosan álló házat bérelt ki Windsor közelében valami a századforduló környékén. Hiába is remélte, hogy itt majd békésen dolgozhat, ugyanis nappal később különös zajok riasztották fel álmából. Lépteket hallott a folyosókon, ajtók nyíltak és csapódtak be. Minden éjszaka borzalmas kiáltások visszhangoztak az egész házban. Miután ennek fényében persze képtelen volt dolgozni és ennek okán el is költözött. A házban lakó szellemek viszont hamarosan felkeltették a városi sajtó érdeklődését. A felháborodott háztulajdonos mindjárt két újságot is beperelt, amiért jelentős kártérítést kapott. Ellenben az egyik lap azonban fellebbezett az ítélet ellen, és a felettes bíróság elfogadta.
Mindez ugye a poltergeist miatt, akit magát perbe fogni nem tudtak, de mint „indok” elfogadhatónak bizonyult.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK