{KEPGALERIA}
7. Bouvet-sziget
Ez a sziget tűnik a legelszigeteltebb helyszínnek a Földön. Nincs más sziget, amely körülbelül 3,146 ezer négyzet (ami egy kicsivel kisebb, mint Európa területe).
Ennek ellenére érdekes történet kapcsolódik ehhez a szigethez. 1739-ben nyitották meg, utána majdnem 60 évre feledésbe merült. Ezen időszak után egy expedíció érkezett a szigetre, és furcsa dolgot találakt: egy elhagyatott hajó volt a part menti vizeken. Semmilyen súlyos üzemzavarra, névre és más azonosító jelekre sem találtak a hajón. A hajótól 10 méterre evezők voltak. Természetesen úgy gondolták, hogy a hajó megrongálódott, de a hajó közelében nem találtak holttestet sem menedéket.
Emellett 1979-ben két nukleáris robbanás történt a szigeten, amelyért egyetlen ország sem vállalta a felelősséget.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK