REJTÉLY-MISZTIKA

10 vár és híd, amit állítólag maga az Ördög épített!

Sosem gondoltad volna, hogy akadnak olyan építmények a világban, amelyet állítólag nem csekélyebb személy épített, mint maga az Ördög és természetesen a fizetségét lelkekben kérte. Hadd mutassunk 10 olyan várat, illetve hidat, amit ha minden igaz, ő épített! Úgyhogy mikor átsétálsz valamelyiken, ez jusson eszedbe…

{KEPGALERIA}

Ördög hídja

Ceredigion, Wales

Ez az Ördög hídja három hídból áll az Afon Mynach folyó felett Ceredigionban, Walesben. Az első híd, amely az eredeti Ördög híd, olyan keskeny völgybe épült, ami miatt kétségbe vonják, hogy ember építette. Az építkezés eredeti időpontja rejtély marad, de valószínűleg a Strata Florida apátság szerzetesei építették az 1100-as évek közepén. Ezért hívják „Szerzetesek hídjának” is. Tudjuk, hogy a Strata Florida apátság 1164-ben alakult, és a híd már 1188-ban létezett. A szóbeszéd szerint az első híd azután épült, miután egy Megan nevű öreg hölgy kötött egy szerződést az ördöggel, mikor az öreghölgy elakadt a tehenével a folyóban az áradások miatt. Akkor az ördög megjelent neki, felajánlotta, hogy hidat épít a folyó felett, hogy legközelebb ne történhessen meg ilyen. A szolgálatáért cserébe az első személy lelkét kéri, aki áthalad a hídon. Az ördög megtartotta az alku ráeső részét, de Megan becsapta, és egy darab kenyeret dobott át a hídon, egy kutya meg utána ment, akit végül elragadott az ördög.

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL