{KEPGALERIA}
Miért hisszük egyes helyekről, hogy kísértetjárta?
Vic Tandy nevű tudósnak furcsa élménye volt egy olyan gyárban, amelyről azt mondták, hogy kísértetjárta. Hirtelen hűvösség és szomorúság érzete fogta el. Aztán a szeme sarkából észrevette, hogy szürke alak figyeli. Az egész élmény annyira félelmetes volt, hogy eltartott egy darabig, hogy összeszedje a bátorságát és ránézzen, utána a jelenés eltűnt. A NASA egyik anyaga szerint a szem rezonanciafrekvenciája 18 Hz. Az említett helyen valószínűleg ilyen frekvenciájú rezgés keletkezett és ezt Tandy a szem rezgése következtében szürke foltként érzékelte.
Tandy, ezért tesztelte magát, mert biztos abban, hogy furcsa élményét infrahangok okozzák, amiknek alacsonyabb frekvenciája annál, mint amit az emberi fül meghallhat. Pár évvel később néhány kutató követte Tandy elméletét, amikor az emberek kanyargós folyosókon sétáltak és úgy érezték, hogy a hőmérséklet változik, és egyes esetekben furcsa jelenéseket látnak. De azok, akik nem érzékelték az infrazajt, nem láttak semmit. Ám a legvalószínűbb ok, amiért Tandy szellemet látott, éppen az, hogy az emberek azt mondták neki, hogy a gyár kísértetjárta, mivel ennek következtében az emberek megakarják tapasztalni az élményt és hajlamosak hinni benne.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK