.
Élőhalott
Amikor Sorpong Peou tizenhét éves volt, családjával a kormányzati tisztviselők egy, kék teherautóba kényszerítették őket és elvitték őket. Ez az 1975 és 1979 közötti sötét években történt, melynek során becslések szerint 1,7 millió embert ölt meg a Pol Pot vezette Vörös Khmer hadsereg. Thaiföldi menekülttáborba helyezés után Sorpong, anyja és hat testvére 1982-ben Kanadába költözött, ahol a Sorpong tudományos karriert folytatott. 2010 januárjában Sorpong Tokióban költözött, ahol élénk álma volt arról, hogy sétál és beszélget az apjával. Eközben egyik testvére Ottawában felkeresett egy médiumot. Kiderült, hogy az apjuk, Nam még él, pedig halottnak hitték. A család nagy kutatásba kezdett és meg is találták apjukat, aki szintén túlélte a történteket és ugyancsak halottnak hitte szeretteit, ezért később újraházasodott, és még hat gyermeke születette. A korábbi családja odaköltözött hozzájuk Kambodzsába, hogy együtt legyenek.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK