Szabó Anna
Ha tudni akarjátok, sokszor azért lódítunk a kedvesünknek, hogy ne bántsuk meg – nem számolva azzal, hogy így sokkal nagyobb sebet ejtünk, mintha nyíltan beszéltünk volna. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy hazugság és hazugság között óriási különbség van – legalábbis szerintem. Íme, a leggyakoribb hazugságok, melyekkel szívünk hölgyét „kényeztetjük”:
1. Egyáltalán nem látszik, hogy felszedtél néhány kilót drágám
A következő szituáció a legtöbb, párkapcsolatban élő férfi számára ismerős: szombat este, készülődés a buliba, bemelegítés, telefon a haverokkal, hogy hol találkozunk… És egyszer csak szívünk hölgye kilibben a fürdőszobából, és nekünk szegezi a kérdést „Nem tűnök kövérnek ebben a ruhában?" A legjobb válasz erre: „Nem, persze, hogy nem tűnsz kövérnek drágám!". Majd ezt követi a „Gyönyörű vagy!", illetve egyéb hízelgő szavak. Az egyetlen módja, hogy ép bőrrel megússzuk ezt a helyzetet, ha felvesszük a kesztyűt és reagálunk a kérdésre, máskülönben bármit mondunk, az bizony hamarosan ellenünk fordul, és igen valószínű, hogy ajtócsapkodással végződik a dolog. A lényeg az, hogy a kedves ducinak érzi magát és nekünk pedig az a dolgunk, hogy eloszlassuk az aggodalmát. Vagy nem így van Drága Hölgyeim?
OLVASS TOVÁBB!
Az ipari és kereskedelmi növekedés rejtett hátországa
Az ipar és a kereskedelem folyamatosan változó terepén nap mint nap új hírek jelennek meg, amelyek a gazdasági fellendülést tükrözik....
PASISZEMMELElegancia és dinamizmus egy karnyújtásnyira
Az autóipar folyamatos fejlődése az autók tuningját is új irányokba tereli....
PASISZEMMELNyári hajbeültetés - Lehetőség és előnyök a nyári időszakban
A hajbeültetés hosszú évek óta reményt nyújt azoknak a férfiaknak, akik dúsabb, esztétikusabb megjelenésre vágynak....
Család és karrier egyszerre? Így valósul meg a munka-magánélet egyensúly Szegeden!
Pályakezdőként az álmaidat építed, kisgyermekes édesanyaként a munka és a család egyensúlyát keresed, vagy épp sikeres karriervált...
PASISZEMMELA horgászat alapjai és a felszerelés jelentősége
A horgászat különös varázsa régóta vonzza az embereket. A természet közelsége és a csendben eltöltött idő olyan élmény, amivel ke...
PASISZEMMELMegéri-e belevágni a modern mezőgazdasági technológiákba?
Az utóbbi időben gyakran hallani, hogy milyen nagy változásokat hozhat a mezőgazdaságba a modern technológia, például a robotkormányok ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK