PASISZEMMEL

Simogatom, nyomogatom...

Szerző:
Szabó Anna
…mert szeretem a telefonom! Vagy éppen a laptopom! És egy nő sem állíthatja, hogy a technikai vívmányok uralkodnak rajtunk. Bármikor ott tudom hagyni. Csak még ezt az egy oldalt megnézem…


„Te többet simogatod azt a sz@rt, mint engem” – fonta össze a karját vészjóslóan összehúzott szemöldöke előtt Levi haverunk élete párja. Nevezett úriember ugyanis naphosszat az érintőképernyős telefonján futtatta az ujjait. A Hölgyemény pedig úgy gondolta, hogy ezeket a mozdulatokat máshol kellene gyakorolnia… de hát szegény srác mérnöknek tanult, és számára ez nem szimplán egy telefon volt, hanem felfedezésre váró, programozott titkok tárháza. Ha úgy vesszük, Levi különleges eset. Bár annyira nem is az. Mert azt még Pasiszemmel is látni kell, hogy piszokmód rá tudunk pörögni minden olyan elektronikus eszközre, ami csörög, villog, amit nyomogatni lehet, és amin keresztül összeköttetésben maradhatunk a világgal. Kedveseim, azt Ti sem vitathatjátok, hogy egy jó mobilnak vagy laptopnak csomó előnyös tulajdonsága van. Meg akad pár hátránya is. Főleg, ha a fajtánkra, vagyis a férfiakra gyakorolt hatását nézzük.

Hiúság telepítve, futtatja az alkalmazást?

Pasifejjel elég kellemetlen belegondolni abba, hogy mennyit cikizzük a nőket amiatt, mert sokat foglalkoznak a divattal, aztán mi meg ugyanolyan fogyasztói példányok vagyunk, csak minket más marketing szakemberek vesznek célba. Amíg hímkörökben manapság az a trendi, ha az autó minél nagyobb, addig a telefonok és a laptopok látványosan összezsugorodtak. A reklámszakemberek meg okosan kihasználják azt, hogy hiúsági kérdést csinálunk abból, hogy kinek mennyire okos a telefonja, vagy hogy a hordozható számítógépe nem nagyobb egy könyvnél. Meg aztán manapság már alapvető elvárás, hogy mindenhol elérhető legyél – agyő, édes szabadság -, márpedig ez nem valósítható meg a kellő felszereltség nélkül. És arra is rájöttünk, hogy egy jó telcsi nem csak a középsuliban lehet vagány dolog.

Kíváncsi vagy a pálcikámra?

Szóval tévedés lenne azt hinni a részetekről, kedves női olvasók, hogy ma már mindegy, mi lapul az érett férfi zsebében. A Hölgyek elkápráztatásának vágya ott él bennünk, és azt gondoljuk, ez akár egy csúcsmodellt jelentő telón keresztül is történhet. Lássuk be, azért mégis gáz lenne, ha miután a csinos madárka végre megadta a számát, azt egy féltégla nagyságú készülékbe pötyögnénk be. Mennyivel elegánsabb a féltenyérnyi készülékünk kijelzőjét koppintgatni, vagy éppen egy pálcika segítségével begépelni a számsort! Ugyanakkor a haveri vallomásokból kiderül, hogy részegen kimondottan komoly kihívást jelenthet a lány nevének pontos bejegyzése. Zalán barátom pedig azt nem értette, hogy miért is adtak az új telefonjához két pálcikát. Aztán amikor egy átmulatott éjszakán elhagyta az egyiket, felébredve máris áldotta a fejlesztőket azért, hogy mindenre gondoltak.

Az átlinkelés tehet az egészről…

Ahogy fentebb is írtam, a telefonokkal együtt (kivéve az Iphone-okat) a laptopok is mennek össze. Ennek köszönhetően bárhová magunkkal vihetjük őket, hiszen egyre kevesebb helyet foglalnak. Így pedig bárhonnan tudsz dolgozni. Ez az, amit annyi nő oly’ nehezen tud tolerálni: nekünk a laptop munkaeszköz. Ám éppen ez az, amit mi is könnyen elfelejtünk. Ha végeztünk a napi robottal, lecsukjuk a gépet, és már futhatunk is kedvesünk ölelő karjaiba. Nem így szokott történi. Hanem lazításként megnézünk egy internetes oldalt, aztán egy újabbat, és a háló szép lassan beszippant minket. „Mindjárt jövök melléd lefeküdni én is, Édesem” – kiabáljuk be a hálószobába, és a szándék valóban megvan bennünk. Csak aztán rátalálunk egy régóta keresett honlapra, ahol felfedezünk egy linket, ami átvisz egy másik érdekes oldalra, és kész, elvesztünk. Mire legközelebb felnézünk, kedvesünk már édesdeden alszik, mi pedig ráeszmélünk, hogy órákat tököltünk el a monitort bámulva. És ha szóvá teszitek ezt, akkor úgy viselkedünk, mint az igazi függők: tiltakozunk, és magabiztosan állítjuk, hogy bármikor fel tudunk állni a gép elől. Ám az első adandó alkalommal rohanunk vissza, nehogy lemaradjunk valami fontos történésről. És van, ami még rosszabb.

A lovagot vagy a varázslót válasszam?

A számítógépes játékok. Na, ha valamire igazán keményen rá tudunk kattanni, akkor ez az. Ne kérdezzétek miért, de ha egyszer belekezdünk egybe, képtelenek vagyunk otthagyni. A barátaim közül tudok olyanról, aki egy hétvégén csak annyi időre hagyott fel a játékkal, hogy néha egyen valamit, meg aludjon néhány órácskát. Jó hír, hogy végül a mágusa teljesítette a küldetést. Attila cimborám meg rémülten vallotta be nekem, hogy nem mer belekezdeni egy háborús játékba. Egyik hétköznap este ugyanis kipróbálta, és mire visszatért a való világba, már majdnem hajnalodott. Az egész éjjeles stratégia-gyártás másnap egy karikás szemű munkanap formájában ütött vissza. Jelen sorok elkövetője viszont előre látta a bajt, és inkább meg sem engedte az egyik kedves rokonának, hogy telepítsen a gépére egy népszerű kalandjátékot. Szilárd voltam, ellenálltam a kísértésnek. Amúgy meg nem azt mondják, hogy annál jobb, minél tovább gyerek az ember?

A sokadik áramkört futom

Egyébként pedig, kedves Hölgyek, ne aggódjatok. Nem minden férfi ilyen megszállott. Sok egyedünk van, aki megmarad az egyszerű felhasználó szintjén. Nekik az a lényeg, hogy működjön az adott kütyü, és szinte követni sem tudják a technikai forradalom újabb robbanásait, és azt, hogy ezek milyen hiper-szuper termékeket szabadítanak a piacra. Velük – és ide sorolhatom magamat is – az a baj, hogy az ezen a téren jártasabb fickók lelkesen magyaráznak nekünk, mi meg csak pislogunk az értelmetlen szakszavak hallatán. Egyébként pedig újkort írunk, amikor már nem csak a teremtés koronái lehetnek ráizgulva a legújabb fejlesztésekre. Ezekben a percekben például éppen egy lélegzetelállító Szépség invitál, hogy segítsek a törpéinek, mert a sárkányok túlerőben vannak. Szóval ülök is át a másik gép elé (nőt nem hagyunk bajban!); csak előtte még megkérem, hogy mutassa már meg, hogyan lehet beállítani a telefonomon a hívásvárakoztatást.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL