Rongyokra kidobott rongyok

Maradva a testnél, és hát Pasiszemmel mi lehetne izgalmasabb a női testnél, a világban mutatott megjelenési formánkat nemcsak táplálni, hanem ruházni is kell. Az élet pedig kegyetlen, mert amíg a férfiak számára tulajdonképpen minden alkalomra elég egy öltöny, addig a gyengédebbik nem tagjait jóval nehezebb próbatétel elé állítja a végzet. Vajon melyik fickó arcából nem szökött még ki a vér, amikor századszor is meghallotta: „nincs egy rongyom sem, amit felvegyek”? Ez a tételmondat. Persze, aki sokat forgolódik Hölgyek társaságában, az idővel bebiflázik egy másik igazságot is, miszerint egy nőnek nem lehet elég ruhája. Azt mondanám, hogy el is néznénk ezt, csak ne a mi bankkártyánk és szabadidőnk bánná a vásárlási függőségeteket. Áldott legyen azon barátnők neve, akik végigkísérik a boltokon életünk párját, kimentve ezzel minket a közös plázázás tortúrája alól! Ugyanakkor egy-egy vásárlás nekünk, férfiaknak is hasznunkra válhat, hiszen legalább szemtanúi lehetünk annak, hogy bizony akad néhány rongya a mi kicsikénknek, amit magára ölthetne. Igaz, otthoni körülmények között egyáltalán nem bánjuk, ha nincs mit felvennetek. De azért most körülnézünk egy kicsit – pasiszemmel – a vállfáitok között.

Változnak az évszakok

Kicsit olyan, mintha mesebeli szegénylegények lennénk, aki a helyi királykisasszony kacsójára pályázik. Csak nekünk nem a hétfejű sárkányt vagy az emberevő óriást kell legyőznünk, hanem túlélni a bevásárló túrát (a megpróbáltatás mértéke közel azonos). Oké, tudom, az egész azért van, hogy minket lenyűgözzetek, de akkor meg hordjátok azokat a ruhákat, amiket kiválasztottatok, az ég szerelmére! Férfiként meggyőződésem – és ahogy hímnemű társaimat hallgatom, nem csak az enyém -, hogy a Hölgyek mindig egy szezonnal előrébb ruházkodnak, csak mire odajutnak, addigra erről megfeledkeznek. Örök halogatók vagytok, akik egyébként már télen azt nézik, hogy mit vesznek fel majd tavasszal, majd áprilisban már a nyári kollekciót tervezitek, a strandon napozva pedig az őszi színeket böngészitek, és így tovább. Amikor pedig férfiként rákérdezünk, hogy ugyan miért nem hordjátok a gönceiteket, akkor szúrós szemmel felelitek: „majd a következő évszakban”. Pedig mi tényleg úgy szeretnénk büszkélkedni veletek, hogy hagy lássa ország-világ, hogy a mi dámánknál nincsen csinosabb kerek e földön. De sajnos be kell látnunk, hogy a mi szavunk a ruhásszekrény közelében nem sokat ér.

Szépviselet

Tudjátok, vannak olyan pillanatok, amikor kiléptek a próbafülkéből, mi megpillantunk titeket, és… úgy érezzük, megállt az idő. Úgy érezzük, micsoda szerencsések vagyunk, hogy ez a gyönyörű teremtés, ebben az észbontó ruhában éppen felénk lépdel, és azt kérdi: „na, hogy tetszik?”. Megdermedve a látványtól, hang nem jön ki a torkunkon, csak nagy nehézségek árán bólintunk egyet. Na, ezek lesznek azok a darabok, amiket később aztán nem hordotok! Tuti, hogy a kedvenc rucink lesz rajtatok, amikor boldog üdvözlés gyanánt rátok ugrik az anyósék kutyája, a pánt pedig szakad; vagy a romantikus vacsorán sikerül valami olyan foltot ejteni rajta, amin már az ecetes olló sem segít. Amennyiben pedig nem a körülmények áldozatai vagytok, akkor hamar ráuntok, és ezért nem hordjátok („a múltkor is ez volt rajtam”), vagy találtok egy csomó kifogást, ami miatt átengeditek a kérdéses szabászati műremeket a szekrényben garázdálkodó molyoknak. A kedvenceink közé tartoznak a „boltban még tetszett”, és a „szerintem túl nagy benne a fenekem” kezdetű kifogások. A lényeg, hogy nem hordjátok, így könnyes (pasi)szemmel búcsút veszünk tőle.

Alkalom szüli a ruhát

Ha esetleg mégsem érte semmilyen káros fizikai behatás a szívünk csücskét jelentő göncöt, akkor következhet az újabb női dilemma: „de hová vegyem fel?”. Nekünk igazából a fürdőszobától az ágyig vezető útvonal is tökéletesen megfelel, ám azt sem bánnánk, ha néha a külvilágot is elkápráztatnátok vele – ha már ennyi pénzt kicsengettünk érte. Ha alkalom adódna is rá, akkor közbeszól az önbizalmatok. Érthetetlen módon sok Hölgy szeret inkább szürke nyuszi lenni, mint fenséges hercegnő. Nem hiszitek el, hogy az a fránya ruha eszméletlen jól áll nektek, és a köztünk feszülő ellentétet végül úgy oldjátok fel, hogy inkább nem veszitek fel többet azt a darabot. Pedig nem hiszem - bocsánat, nem hisszük el -, hogy ne éreznétek jól magatokat benne, mert tapasztalataim alapján időnként minden nőnek szüksége van arra, hogy valódi női gúnyába bújhasson. Ám valamilyen oknál fogva, amely talán összefüggésben áll a korábbiakkal, Ti mégsem kedvelitek ezt a viseletet. Kicsit bátrabban, ha kérhetjük.

Férfiosztály

A legrosszabb azonban mégis az, amikor a mi polcunkon kezdenek el gyűlni a pulóverek és ingek, vagyis a csajunk úgy dönt, hogy nem magát, hanem minket kezd el ruházni. Ó, tudjátok Ti, hogy mekkora munkával jár megszabadulni az anyai beavatkozástól („fiam, vettem ezt a pólót neked”)? És alig éltük túl ezt, máris megkapjuk azt, hogy kis szerelmünk helyettünk is próbálgat a tükör előtt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy addig nincs baj, amíg drágánk tisztában van az ízlésünkkel, és nem önkényesen válogat a holmik között. De ha a kosárba pakolási mániáját úgy végzi, hogy közben ránk sem gondol, akkor nagy bajban vagyunk. Mert az ilyen darabokat bizony muszáj hordanunk. Itt rögtön visszaköszön az anyai szigor: ha sunnyogunk, idővel nem ússzuk meg a felháborodott kérdést („ezért vettem neked, hogy ott álljon a szekrényben?”). Meg kell hagyni, jól csináljátok. Néhány ilyen felelősségre vonás, és visszasírjuk azokat a boldog, szép időket, amikor még magatoknak vásároltatok – akár a mi kártyánk terhére is.