Amit a filmekből tanultunk

Inget vegyek, vagy pólót? Nem vagyok túl kócos? El kellett volna mennem fodrászhoz. Indulás után lemosatom a kocsit, azért mégse állítsak oda piszkos járgánnyal. A bort megvettem... jajjj, de ajándékzacskó nincs hozzá. A bonbonnak kéne valami hűtőtáska féle, még megolvad, mire odaérünk.. Be is kell csomagolni... Majd Éva megoldja.
Jól van, ideje lesz megnyugodnom! Hiszen csak nem esznek meg. Bár a filmekben mindig haragszik egy kicsit az Apuka, amiért elcsábítják a lányát. Nem lesz semmi gond, elmegyünk, eszünk egyet, iszunk egy kávét, pihenünk egy kicsit és már túl is vagyok rajta.

- Szívem, készen vagy? Tudod, majdnem egy óra az út, muszáj elindulnunk időben!
- Ahha, mindjárt, csak becsomagolom a bonbont - mintha belelátott volna a fejembe. - Te, figyelj csak! Szereti Apukád a focit? Mi a kedvenc csapata? Nehogy rosszat mondjak, akkor már el is ásom magam a szemében. Tesód? Focizik?
- Jajj, nyugi már. Nem tudom melyik a kedvenc csapatuk, de ez nem is fontos. Csak légy önmagad, és ők is ugyanúgy megszeretnek majd, ahogy én.
- És ha Apukád elkezdi a „Mik a terveid a lányommal dumát?"
- Ugye, te sem hiszed el, hogy ilyen az Apukám? Nem fog itt Bruce Willis-ezni, meg erősködni. Nyugi. Inkább keresd meg a telefonomat, mert sehol sem találom!

Hát azért nem ilyen egyszerű a helyzet, mint ahogyan Éva mondja... No de majd meglátjuk.

Végy egy nagy levegőt, és mindent bele!

Tuti találat volt a bor meg a bonbon. Na meg persze kicsit túlizgultam az egészet. Furcsa, mert mikor én mutattam be Évát a szüleimnek, nem izgultam ennyire, hiszen tudtam, hogy úgy is szeretni fogják. De azért még nem iszom előre a medve bőrére. A lényeg, hogy ne legyek se túl nyálas, de azért ne legyek olyan, mint egy rémült nyuszi. Nem is gondoltam volna, hogy Éva Apukája szereti a kosárlabdát. Még mázli, hogy kosaraztam a gimiben, így volt egy kis fogalmam a szabályokról, jól el tudtam beszélgetni vele.

- Laci is szokott ám kosarazni néha Apa. Szombatonként gyakran lemegy pár haverjával a szemközti pályára dobálni.
- Tényleg? Na, ha gondolod, és nem esszük teljesen tele magunkat, ebéd után dobálgathatunk egy kicsit, legalább közelebbről is meg tudlak ismerni.
- Az remek lesz. Bár nem tudom, mennyire eszem magam tele, isteni az ebéd!

Éva Anyukája elég csendes, biztosan nem tetszem neki. Vagy zavarban van? Nem értem.. majd megkérdezem Évát, ha lesz rá egy alkalmas pillanat.

- Te, figyu már. Anyud nem mer megszólalni, vagy mi van? Bármit mondok, csak ül és mosolyog, de nem nagyon beszél velem.
- Ó, Anya mindig ilyen. Kell neki egy kis idő, mire feloldódik. Meglátod, egy-két óra és be sem fog állni a szája.

És láss csodát!

Nem is hittem volna, hogy ekkora sikerem lesz. Tényleg jó volt az „apóssal" meg Éva bátyjával kosarazni. Nem is különbözünk annyira. Az azért meglepett, hogy nem nagyon kérdeztek Éváról meg rólam. Azt hittem majd válaszolhatom meg sorra a „Hogyan ismerkedtetek meg? És, mik a terveitek?" kérdéseket. De csak autókról, melóról meg a horgászatról beszéltünk. Sőt, Laci bácsi még meg is jegyezte, milyen jófej vagyok. Nagyon remélem, hogy nem csak kedvességből mondta. Megbeszéltük, hogy nyáron majd elmegyünk pecázni együtt.

A viráglocsolás meg hasznosabb, mint gondoltam. Életemben nem hittem volna, hogy vízengedés közben ilyen jól össze lehet melegedni az „anyóssal". Nem értem miért parázik mindenki ennyire. Elég megdicsérni a virágokat, meg elmondani, hogy az én Anyukám milyeneket tart és máris megvan az első beszédtéma, onnan aztán a munkán át egészen a hobbikig el lehet trécselni. Igaza volt Évának, csak egy kis idő kellett, hogy feloldódjon az Anyukája.

- Hát Szívem ez tényleg nem volt rossz nap. Sőt, tök jó volt. Nagyon jófejek a szüleid.
- Mondtam én, hogy ők sem esznek embert. Nem értem miért izgultál ennyire.