Szabó Anna
Ritka pasi az, aki odaáll a partnere elé és őszintén megmondja: mást szeretek. Sokkal gyakoribb, hogy megkeressük párunkban a hibát, majd miután őt tesszük felelőssé a kapcsolat megromlásáért, mi „tiszta kézzel”, elegánsan távozunk. Gyakran ki sem derül, hogy mi legalább annyira hibásak vagyunk. Az ok roppant egyszerű. Pszichológiailag is bizonyított tény, hogy a férfiak sokkal több jellemvonást őriznek meg gyermeki viselkedésükből, mint a nők. A nők hamar felnőnek, felelősséget vállalnak, komoly feladatok hárulnak rájuk, mint például a gyerekszülés, a háztartás gondja, míg a férfiak egész sokáig önállótlanok tudnak maradni, amíg mögöttük áll egy biztos, erős bázis. Ez eleinte az anya, később ezt a szerepet a partner vállalja át. Éppen ebből a fiatalkori tulajdonságból marad meg a férfiak hárítása, hogy ahogy a kisgyerek leejti a vázát és szinte abban a pillanatban már mondja is: Nem én voltam.
És ezen kívül még a jelenség hátterében ott van az is, hogy mi pasik általában konfliktuskerülők vagyunk. Inkább ferdítünk kicsit a dolgokon, bekamuzunk, úgy irányítunk, hogy mi semmiképpen ne legyünk hibásak, mert nehezen látjuk be a vétkeinket.

Bizony nem szimpatikus tulajdonság ez, és az a nő, aki áldozatául esik ennek és rá is jön, joggal lesz mérges: Nem volt mersze odaállni? Ilyen pipogya, bátortalan alak, hogy nem képes felvállalni a véleményét? – De ismerjük el azt is, hogy a nőkkel viszont ritkán lehet normálisan beszélni. Ha mondjuk egy férfi mégis elszánja magát az őszinteségre, kimondja, beismeri az érzéseit, számíthat könnyekre, hisztire, tettlegességre, zsarolásra, egyszóval mindenre. A nők nem megfelelően reagálják le a pasik vallomásait, ezért aztán a férfiak inkább hazudoznak, hogy elkerüljék a balhét. Így azért mindjárt sokkal érthetőbb a jelenség, nem? Minden nőnek csak azt tudom tanácsolni, hogy vegye tudomásul emelt fővel a vereséget, kudarcot, ne szekírozza a férfit feleslegesen, ha menni akar, engedje el. Abban az esetben ha normális beszélgetőpartner lesz, számíthat őszinteségre. Ha ezt nem teszi meg, akkor egész életében át fogják verni, megvezetik, mert mi férfiak csakúgy, mint a nők, a könnyebbik utat választjuk. Egyszerűbb nem telefonálni, eltűnni, mint órákon át tartó hisztit hallgatni. A pasik és a nők kommunikációs nehézségei számos esetben megmutatkoznak, de ez a leggyakoribb és legrosszabb mind közül, mert ebben a helyzetben mindkét fél vesztes: a nő is, akit átvernek, és a férfi is, aki egyenes beszéd helyett mindenféle kerülőútra, megtévesztésre kényszerül.
OLVASS TOVÁBB!
Székhelyszolgáltatás - Gyakorlati megoldás vállalkozások hivatalos elérhetőségéhez
A vállalkozások működésében sokszor merül fel az igény arra, hogy a cég székhelyét ne saját ingatlanban, hanem külön erre kialakít...
PASISZEMMEL10 szuper karácsonyi ajándékötlet nőknek – személyes, kreatív és szívhez szóló meglepetések
A karácsony közeledtével minden évben előkerül a nagy kérdés: mit adjunk ajándékba azoknak a nőknek, akik a legfontosabbak az életün...
PASISZEMMELMiért kell megvédeni a hallásod motorozás közben?
Amikor száguldasz az úton és hallod a motor hangját, semmi sem hasonlítható ehhez az élményhez. ...
Hatékony és megbízható eszközbeszerzés cégeknek
Eljött az idő, amikor vállalkozásod számára új informatikai eszközök beszerzése vált szükségessé?...
PASISZEMMELA felhő felé tartva: az IaaS fejlődése Ausztráliában
Észevetted, milyen sokan beszélnek manapság a felhőről? Nem meglepő, hiszen világszerte egyre nagyobb az érdeklődés a felhőalapú tech...
PASISZEMMEL7 dolog, amit egy férfi csak álmai nőjével tesz meg - Ha ezt csinálja, azonnal menj hozzá feleségül!
Úgy tartják, ha a férfi szerelmes, akkor bizony minden őrültségre képes. Néha a szerelem által kiváltott gesztusok túl csöpögősnek,...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK