Amikor nem vagyunk együtt, olykor még az is eszembe jut, hogy csak ellenőrzöl… hol járok, mit csinálok, be kell számolnom mindenről és a kötöttséget nem bírom. Ha együtt vagyunk, és rápattansz egy témára, nehezen tudlak róla lekapcsolni. Pedig mondjuk én nem akarok arról beszélni, vagy éppen most semmiről sem szeretnék beszélni.

Tanulj meg békén hagyni, ha erre van szükségem

Én sem piszkállak, ha magányra vágysz. Nem kell egyből kombinálnod, hogy mást szeretek, te már nem kellesz. Egyáltalán nem erről van szó. Én egy önálló, független lény vagyok, és néha szeretnék nélküled is létezni. Ha folyton ott lihegsz a sarkamban, hogy hogyan tudnál a segítségemre sietni, terhesnek fogom érezni a gondoskodásod és magamat pedig ügyetlennek, pipogyának és élhetetlennek. És ezért aztán majd rád fogok haragudni. Úgy próbálj támogatni, segíteni, hogy ne vegyem észre. Mert akkor nem esik csorba a férfiúi önbecsülésemen és azért hidd el, tudni fogom, hogy az eredmény elérésében benne volt a kezed.

Ne kelljen rád szólnom, hogy hanyagoljunk egy témát…

Ezer oka is lehet annak, ha valamiről nem akarok beszélni. És nem elsősorban sumákolásra kéne gondolnod, van, amikor például azért napolom el a dolgot, mert még magam sem tudom, mit gondoljak felőle. Akkor, ha erőlteted, csak a saját tudatlanságommal szembesítesz, és ez sem vezet semmi jóra. Vedd észre, hogy elterelem a beszélgetést, egy másik alkalommal, később (nem öt perc múlva) majd esetleg visszatérünk rá. Ne kezelj gyerekként, ne mondd meg, mit kéne csinálnom. Valójában lehet, hogy tényleg gyerek vagyok a te felelősségteljes gondolkodásodhoz képest és az is könnyen előfordulhat, hogy te mint kívülálló sokkal jobban látod a helyzetet. De hagyd, hogy én kérjem a segítséged. Vagyis tudj diszkréten kivonulni egy helyzetből, vagy leállni egy témáról. Kapcsold ki magad néha, az én érdekemben…