Csengőszóra nyíló könnycsatornák

Nemzedékünknek a fehér karácsony lassan olyan lesz, mint a fehér holló: hallottunk már róla, de még sosem volt szerencsénk hozzá. Sajnos, egyre kevésbé a december 24-e körüli időszak jellemzője, hogy hullana a hó – helyette inkább a könnyek hullnak. A női könnyek. Ahogy egyre inkább körülöleli hétköznapjainkat a fenyőillat, ahogy egyre gyakrabban kapjuk magunkat azon, hogy karácsonyi dalokat éneklünk, és ahogy egyre idegesebben számoljuk a napokat, mivel még mindig nem tudjuk, hogy mit vegyünk ajándékba életünk párjának; nos, úgy kerülnek egyre érzékenyebb hangulatba kedveseink. Végtére is, a nő azért nő, hogy szentimentális legyen. Keresve sem találhatna a férfi alkalmasabb időpontot arra, hogy meggyőzze választott szerelmét arról: hiába volt tróger egész évben, ez alatt a néhány nap alatt mindent jóvátehet. Ezek az órák megfelelőek egy kis számadásra, valamint arra, hogy rájöjjünk, tündérkénk boldogságához nem is kell olyan sok. Mert még a kérges férfiszívnek is az egyik legkedvesebb látvány, mikor a mi drágánk elérzékenyülten rebegteti felénk a pilláit, miközben a szemében könny csillog. És hogy miként érheti el ezt egy férfi karácsonykor?

Izzó borítja már a tájat

Rend a lelke mindennek. Ezt például a Hölgyek mellett kifejezetten korán megtanuljuk. Az ünnepek idején meg aztán tényleg rend kell legyen, mert hát a felfordulás közepén mégsem mutatna túl jól a fenyőfa. De mivel barátnőnk felvilágosult, XXI. századi nő, ezért ő karriert épít, és már jó előre azon sopánkodik, hogy mikor lesz ideje tisztára „nyalni” a lakást. Az előrelátó férfi viszont ügyesen tartalékolta a szabadnapjait, ezért a legapróbb szívfájdalom nélkül beint a melóhelyének, és otthon élvezi a kábeltévé gyönyöreit (majd bolondok leszünk pont az év végi hajtáskor bent robotolni). Ámde. Miközben nyugodt lélekkel nyomogatjuk a távirányító gombjait, váratlanul a vállunkra ereszkedik egy serény kis angyal, és elhessegeti onnan a tunya ördögöt. Mással ugyanis nem tudom magyarázni azt a jelenséget, hogy néhány pillanattal később már táncol a kezünkben a tollseprű, örömittasan duruzsol a porszívó és vidáman siklik a felmosó. És ha már meglepetés, legyen teljes: lecibáljuk a padlásról a kültéri izzósort, és lilára fagyott újakkal megpróbáljuk kibogozni az összetekeredett szálakat. A fele persze nem ég – még szerencse, hogy a csomagban vannak tartalékizzók. Így mire kedvesünk holtfáradtan betoppan, már fényárban úszik az egész kert/lakás/szoba (ugye, kinek mi…), a padló pedig csillog-villog a tisztaságtól. Így tükörsimán landolhatnak rajta az első könnycseppek, mikor szerelmünk meghatottan a nyakunkba ugrik, és azt suttogja: „Te annyira édes vagy!”. Hát, apukám, ezt jól csináltad...

Ugye emlékszel még?

További nem kevés női hálát gyűjthetünk be azzal, ha segédkezünk a bevásárlásban. Mégse hagyhatjuk, hogy a törékeny Hercegnőnk cipekedjen, itt az ideje megmutatni, hogy egy modern lovagra lehet számítani. Ha pedig már az asztalon gőzölög az ünnepi vacsora, ideje elővennünk a bennünk szunnyadó bárdot, és érzelmes húrokat pengetni. A karácsony pont ideális ahhoz, hogy néhány órára félredobjuk a jelent, és a múltba révedjünk. Tuti siker például, ha bedobunk egy „emlékszel, mikor összejöttünk” kezdetű mondatot. A hatás nem marad el, és majd csak fokozódik, ha felidéztetjük kicsikénkkel az első csókot, a forró üzenetváltásokat, és a kacagtató, közös történeteket. „Jaj, de szép is volt…” – kezdi nyelni serényen a könnyeit nőnk, és az idill hatására mi is elfelejtjük, hogy manapság már kinyúlt pizsamában és mamuszban vonulunk az ágyhoz, és szenvedély már csak abban van, hogy ki tudja a másikról lerángatni a paplant. De sebaj, legalább ez az este járjon közel a tökéleteshez…

Hallgasd, mit mondok én!

A kapcsolat kezdetén a férfi tele van bombabiztos ajándékötletekkel, aztán ahogy jönnek a születés- és névnapok, a Valentin-napok és karácsonyok, úgy kezd kiapadni a bőségszaru. Ám – éppen azért, hogy ez ne fordulhasson elő – a belevaló pasi nyitott füllel jár. Főleg a társa közelében. Így év közben egy csomó apró, elejtett megjegyzést raktározhat el magának, amikből az ünnepi forgatagkor rengeteget profitálhat. Fajtánk okos példányai megkímélhetik magukat attól, hogy elveszetten bolyongjanak a kirakatok között, miközben vadul járatják az agyukat azon, hogy valami épkézláb ajándéktipp előtörjön a szürkeállományukból. A rutinos férfi a korábban elejtett mondatokat („jaj, de szeretnék majd egyszer egy ilyen étkészletet”) szépen összelapátolja, akár az olvadt hóember romjait, és máris lesz mit a karácsonyfa alá raknia. Csak némi figyelmesség kell, és a válaszreakció nem marad el. Mert, kedves Hölgyek, tartsatok minket bár gazembereknek, azért nekünk is az az igazán nagy öröm, ha látjuk a boldogságot végigsuhanni az arcotokon, miközben „leleplezitek” a csomagot. „Hát nem felejtetted el?” – néztek ránk a sírás határán ingadozva, és mi már tudjuk: tényleg megérte kivárni a sort az üzletben.

Az igazi meglepetés

Tudom, szép dolog, hogy az év utolsó hónapjának végére megembereljük magunkat, és igyekszünk (jobban) lesni a kívánságotokat. Jogosan kérdezhetitek: és miért nem mehet ez így az esztendő többi napján is? Hm, nem rossz felvetés. Hiszen a megátalkodott pasiknak – vagyis nekünk – nem kellene hatalmas áldozatokat hozni, elég lenne, ha a karácsony tájékán tanúsított bűbáj magatartást gyakrabban elővennénk. Mert hát bő egy héttel nem igazán lehet a maradék napokat kompenzálni. Bár, be kell, valljam, meg tudnánk szokni. Egyébként is, veletek nőkkel az a baj, hogy a jóhoz túl könnyen hozzászoktok, és záros határidőn belül teljesen természetes helyzetnek vennétek, hogy uratok HTB fokozatba süllyedve, ajándéklistával a kezében közlekedik. A küszöb alatt. Szóval, lehet, hogy az egész így jó, ahogy van. Az ünnepekkor kaptok egy kis ízelítőt a lefegyverző énünkből, és ha jók lesztek, akkor talán – hangsúlyozom: talán – az év többi napjára is tartalékolunk majd belőle. Bárcsak megígérhetném ezt a világ férfijainak nevében! De azt hiszem, még a sajátomban se merném. Mindettől függetlenül: Boldog Karácsonyt, Hölgyek!