Bevalljam, amit el sem követtem?

Hölgyeim, tényleg az a gond Veletek, hogy sosem tudjuk, mikor cselekszünk jót. Pedig mi annyira igyekszünk, egyre csak törjük magunkat. Számunkra a legfontosabb a Ti boldogságotok. És ha ehhez a boldogsághoz a tudatlanságon keresztül vezet az út… hát Istenem, akkor arra vezet. Nem kell Nektek mindenről tudni. Higgyétek el, jól is van az úgy. Bölcsebb példányaitok többször ki is jelentik: „nem akarok róla tudni”. Nagyon helyes! Ezt a magatartást kellene minél többeteknek átvenni. Na, nem mintha nekünk lenne bármi bevallani valónk! A férfi olyan, mint a ma született bárány. Ártatlan. Meg hát az, hogy ártatlan, annyira relatív. Ami nekünk semmi, az a Ti szemetekben égbe kiáltó bűn. Éppen ezért megtanultunk rendkívül óvatosnak lenni. Apránként adagoljuk nektek az információt, hogy meg ne feküdje a kis pocitokat. Már ha egyáltalán elmondjuk. Hiszen hallgatni arany, emellett pedig az otthoni béke záloga. És tényleg nem mindegyikünk bűnös lélek. Még ha meg is vagytok győződve ennek az ellenkezőjéről.

Megkergetett barlanglakók

Olyan ez, mint az általános iskolában. Csak akkor anyuci faggatott minket, most meg Ti. „Mi történt ma?” A válaszunk mind a két esetben tökéletes és támadhatatlan: semmi. Csak ezzel az a baj, hogy se anyánk, se Ti nem hiszitek el. „Olyan nincs, hogy semmi sem történt”. Ez a gyanakvásotok valahonnan az ősközösségből eredhet. „A szemetek azt mondták, hogy mamutra vadásznak, aztán biztos a szomszéd törzs nőit hajkurásszák”. Ez a történelem előtti féltékenység mélyen gyökeret vert belétek. Teljesen elvakítja a tisztán látásotokat. Nem vagytok képesek hinni a férfiúi ártatlanságban. Pedig ismerhetnétek jól az önbeteljesítő jóslatot. Avagy: addig jár a korsó a kútra… Ha az önérzetes pasit sokat szekáljátok a rohamaitokkal, végül fellázad, és úgy lesz vele, hogy most már csak azért is okot ad rá. Amiben az a legrosszabb, hogy végül Nektek lesz igazatok, és jöhettek a „Na, ugye, hogy én megmondtam!” kezdetű szónoklattal. Pedig hangsúlyozom: sokszor nem követünk el semmit. Vagy ami annak látszik, az sem az.

„Bírónő, de hiszen én ártatlan vagyok!”

Most épp egy olyan könyvet olvasok – igen, képzeljétek, a férfiak is szoktak olyat… -, amiben a főhőst kiszemeli magának egy csaj. Emberünk azonban nem áll kötélnek, hiszen mennyasszonya van. Idáig tiszta sor, mivel a férfiak hűségesek, ezt teljesen felesleges lenne bizonygatni. Ám itt jön a dilemma: elmondjam-e, hogy megkörnyékeztek, vagy hallgassak róla nagyokat? Ha az utóbbit választom, és nem derül ki, semmi gond. De miért ne mondhatnám el? Hiszen pattintottam a kis cicust, ráadásul tényleg nem történt semmi! Azért nem mondhatjuk el, mert Ti nők vagytok. Akik javíthatatlanul féltékenyek, és nem hisznek nekünk. „Persze… nem történt semmi. Most is hazudsz!”. Ezzel csak azt éritek el, hogy a jövőben tényleg nem mesélünk el Nektek semmit. Így legyünk becsületesek és ártatlanok. Mi legalábbis biztosan azok vagyunk, de a haverjainkért már nem vállalhatunk felelősséget…

„Szép kis barátaid vannak neked…”

Van valami mámorító abban, amikor a haverokkal beindulunk az éjszakába. És mivel nálunk erősen működik a falkaszellem, tudunk örülni egymás sikereinek és egymás hódításainak. Büszkék vagyunk arra a srácra, aki egyetlen éjjel leforgása alatt képes függőlegesből vízszintesbe helyezni egy nőt. Amit persze nyugodtan elmondhatunk a Kedvesünknek. Hiszen mi csak szemtanúk voltunk, nem csináltunk semmi rosszat. De ilyet csak egy naiv és hülye férfi cselekszik. Ugyanis, ha beavatunk benneteket abba, hogy a haver mekkora macsó volt, már jön is csípőből a kérdés: „És te? Te kit szedtél össze?”. „Én? Senkit, Drágám. Hiszen itt vagy nekem Te!”. De már késő… „Persze, hazudsz. De tudod mit, nem is akarom tudni!”. Veletek tényleg képtelenség bármit megbeszélni! Muszáj rögtön a legrosszabbra gondolnotok?! De létezik egy kettes számú reakciótok is: „A-ha. Szóval te nem csináltál semmit. De ha lenne rá lehetőséged megtennéd, ugye? Te is ezt akarod, igaz?”. És ebből mi mit tanulunk meg ismét? Hogy az a legjobb, ha nem árulunk el a pasis-este részleteiből egy morzsányit sem.

Ki a legszebb a környéken?

Pasiszemmel mindig óriási bajba kerülünk, ha a nőnk egy másik csaj szépség-faktoráról faggat minket. Szintén olyan szituáció, amikor nem létezik jó válasz. „És mondd, milyen csaj az XY?”. Bakker, erre mit lehet mondani?! Ha nem kertelek, és kijelentem, hogy szép, máris leüvölti a fejem, hogy „szóval jobban néz ki nálam!”. Ha viszont azt felelem, hogy semmi különös, nem fogja elhinni. „Ezt most csak azért mondod, mert meg akarsz nyugtatni. De figyelek ám!”. Rémesen kétkedő hárpiák bírtok lenni! Mintha születéskor a nők kezdő csomagjába láthatatlan kezek afféle alapvető felszereltséghez tartozó alkatrészként hozzáraknák a féltékenységet. Először is, egy férfi nem férfi titkok nélkül. Az kell nekünk, mint a só a vasárnapi húslevesbe. Másodsorban pedig tényleg nem könnyítitek meg a helyzetünket. Nem is követtünk el semmit, és mégis előre félünk azt bevallani Nektek. Ezért jut el annyi pár ahhoz a részhez, amikor a nő egyre gyakrabban mondja a fickójának, hogy „te sosem mesélsz semmit!”. Csodálkoztok? Magatoknak köszönhetitek az egészet. Pedig tudhatnátok, hogy mindig őszinték és ártatlanok vagyunk. De főleg az utóbbi.